Kegyeletsértő a kormány ’56-os emlékműve

A Magyar Nemzet július 12-i számában olvastam Pósa Zoltán Szobor helyett akasztófát? című írását a 15. oldalon. Ezúton tiszteltetem a bírálóbizottságot (szándékosan kisbetűkkel írva), akik első helyezést, azaz a pályázat megnyerését biztosították Horváth Csabának és alkotócsoportjának. Fogalmam nincs, ki ez a Horváth Csaba és kik az alkotótársai, de szeretném megkérdezni tőlük, mit tudnak az 1956-os forradalomról. Osztom Wittner Mária véleményét, nem az akasztófákra akarunk emlékezni, hanem a forradalomra, és a forradalom sok, esetleg névtelen hősére. Az akasztófák a megtorlás jelképei, így tehát nem a mi hőseinkre emlékeztetnek, hanem a megtorlások végrehajtóira. Azon rendszer képviselőire, amely rendszer ellen harcoltak bajtársaink, és amely rendszer képviselői vagy azok utódai ma is regnálnak. Felvetődik a kérdés; kik és kiknek akarnak emlékművet állítani? Véleményem szerint ez a mostani posztkommunista kormány elődeiknek és önmagának állítaná ezt az emlékművet. Hétszázmillióért!
Egyedi alkotás (ha annak lehet nevezni). Talán a világon sehol nincs olyan emlékmű, amely akasztófákból áll. Vagy csak mi – ötvenhatosok – asszociálunk a látvány kapcsán az akasztófára? Ha mégis akasztófát jelképez, akkor miért nem anynyi, mint ahány bajtársunkat kivégeztek Kádár pribékjei? Vagy Horváth Csaba nem tudja, hány forradalmárt végeztek ki. Miért nem kérdezte meg mondjuk Wittner Máriát? Ez az emlékműnek nevezett valami nekünk, ötvenhatosoknak, és remélem, sok-sok magyar embernek, nem kell. De ha – a tiltakozások ellenére – mégis megépítenék, lenne egy javaslatom. Építsenek a közelében egy stúdiót, ahonnan a mű csodálóit több nyelven – köztük magyarul – tájékoztatnák, hogy mit is látnak.
Én fel nem foghatom, hogy az 1956-os forradalom hogyan inspirálhat egy alkotóművészt egy ilyen emlékmű megalkotására. Nekem és a még élő többi ötvenhatosoknak is elmagyarázhatná. 1956 októberének emléke a kivégzett, hosszú, keserves rabságot megélt, azóta elhunyt vagy még élő bajtársainké. Ezt az emléket tőlünk elvenni nem tudják. És mi, még élők – a holtak nevében is – tiltakozzunk az ellen, hogy emlékeinket egy ilyen rondasággal bemocskolják. Ez a posztkommunista kormány ne állítson ’56-os emlékművet. Különben is, az ötvenéves évforduló 2006-ban lesz. Wittner Mária, Rácz Sándor, Balás-Piri László már közleményben tiltakozott a jellegtelen emlékmű felállítása ellen. Arra kérek minden ismert ötvenhatos bajtársat és minden ötvenhatost, hogy csatlakozzanak a felhíváshoz!
Karakas Károly
Dunabogdány