Kerülik egymást a nagyágyúk

Feltűnően kerülik az egymás elleni megméretést a pártok meghatározó politikusai a 2006-os országgyűlési választásokon – derül ki a jelöltállítások jelenlegi állapotából. Néhány nagy csata azért így is várható: Karcagon Varga Mihály (Fidesz) Vadai Ágnessel (MSZP) áll majd szemben, míg Budapest V. kerületében Rogán Antal (Fidesz), Steiner Pál (MSZP) és Pető Iván (SZDSZ) vetélkedhet a mandátumért.

Munkatársainktól
2005. 07. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiller István a napokban lényegében már lezártnak nyilvánította az MSZP képviselőjelölt-állítását. A párt húzóemberei – leszámítva Gyurcsány Ferenc jelenlegi és Horn Gyula korábbi miniszterelnököt – egyéni választókerületekben méretik meg magukat. A szocialisták elnöke a fővárosi 29-es számú választókerületben Földesi Gyulával (Fidesz) fog megmérkőzni a parlamentbe jutásért. Hiller 2002-ben már az első fordulóban mandátumot szerzett, akkor Perlaki Jenőt verte meg. Szekeres Imre Jászapátiban indul, ellenfele Járvás István lesz, akit 2002-ben a választók többsége felkészültebb jelöltnek tartott az MSZP elnökhelyettesénél. Szili Katalin házelnök három éve már az első fordulóban az Országgyűlésbe jutott, jövőre Pécsett várhatóan Borhidi Attila lesz a kihívója. Kiss Péter kancelláriaminiszter, MSZP-elnökségi tag Budapest hatos számú választókerületében (IV–XV. ker.) indul egyéni jelöltként. A párt pénztárnoka, Puch László – a baranyai lobbi Szili Katalin és Toller László mellett meghatározó tagja – nem méreti meg magát, várhatóan listán kap befutó helyet.
Toller László pécsi polgármester vetélytársa Ternák Gábor lesz. Lendvai Ildikó frakcióvezető Budapest XXII. kerületében újraindulhat; 2002-ben a második fordulóban szerzett mandátumot, a Fidesz Németh Zoltánt indítja ellene. Somogy megyéből egyedül Lamperth Mónika tudott képviselőséget szerezni egyéni jelöltként Kaposvárott. A belügyminiszter ugyanott ismételhet, hacsak a fideszes Mátrai Márta meg nem előzi. A megyében egyébként több kormánytag is indul: Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter és Suchman Tamás, a kancellária politikai államtitkára. Mesterházy Attila Tapolcán Lasztovicza Jenővel verseng a szavazatokért. Hagyó Miklós, a Mozaik Klub egyik meghatározó háttérembere Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes körzetében, a XII. kerületben Pokorni Zoltánt próbálja megverni, aki 2002-ben itt szerzett mandátumot. Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik kiemelkedő párharca Karcagon lesz, itt Vadai Ágnes, az MSZP elnökségi tagja Varga Mihály Fidesz-alelnökkel indul egy választókerületben.
Medgyessy Péter volt miniszterelnök kijelentette, hogy a továbbiakban nem kíván politikával foglalkozni, ezért listás helyet sem fogadna el. Doszpot Péter volt sztárnyomozóról hasonló információink vannak. Csabai Lászlóné Nyíregyházán nyert 2002-ben, majd a városban polgármesterré választották. A politikus a jövőben csak az önkormányzati munkájára kíván koncentrálni, ezért a szabolcsi megyeszékhelyen nem indul egyéniben.
Az MSZP-ben még bizonytalan Zuschlag János kiskunhalasi, Karsai József battonyai és Göndör István nagykanizsai indítása. Információink szerint Budapest XVII. kerületében, a Fejér megyei Bicskén, valamint a Zala megyei Lentiben is keresik még a szocialista jelölteket.

Új arcok
Általános alapelv a legnagyobb ellenzéki pártnál, hogy 2006-ban a választókerületi elnökök lesznek az országgyűlési képviselőjelöltek, de néhány esetben ettől eltérhetnek, főként ott, ahol az MDF-ből kizárt politikusok – például Lezsák Sándor, Balsai István vagy Horváth Balázs – jutottak a parlamentbe 2002-ben a Fidesz támogatásával. Emlékezetes, hogy a 2003-as szövetségi átalakulás során létrehozott új struktúrában a választókerületi elnökök alkotják a Fidesz „gerincét”, mivel a választási győzelem szempontjából kulcsfontosságúnak tekintik az egyéni mandátumokat. A kiválasztásnál lényeges szempont, hogy a képviselőjelölt helyi szinten ismert és népszerű, illetve jó szervezőkészségű legyen. A 2002-es vereség következtében az új arcok megjelenítése is célja volt a pártvezetésnek. Ezért több országosan ismert, jelenleg is parlamenti képviselőként dolgozó politikus nem kapott választókerületi elnöki kinevezést, például Németh Zsolt, Deutsch Tamás és Simicskó István Budapesten, vagy Frajna Imre Pilisvörösváron. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ők elesnének az országgyűlési mandátumtól, hiszen várhatóan országos vagy területi listáról a törvényhozásba jutnak. Több helyen indulhat olyan jelölt, aki a szövetségi bővítés után lépett a Fideszbe, és korábban nem volt politikus. Ilyen Gulyás Dénes operaénekes, aki éppen Frajna Imre körzetében méretheti meg magát jövőre. A legnagyobb átrendeződés Budapesten történt, nyilvánvalóan azért, mert a fővárosban súlyos vereséget szenvedett a Fidesz 2002-ben. A párt meghatározó politikusai többször kijelentették, hogy a főváros nélkül kevés az esély a választási győzelemre. Az új jelöltek mellett olyanok is akadnak, akik legutóbb is Budapesten indultak, de 2006-ban másik kerületben kapnak lehetőséget a javításra. Ilyen például a jelenlegi kampányfőnök, Rogán Antal, aki a IX–XX. kerület után a Belvárosban bizonyíthat, míg Fónagy János Ózd helyett a fővárosi VII–VIII. kerületben lesz képviselőjelölt. A Fidesz vezető politikusai közül csupán Orbán Viktor pártelnök és Kövér László, az országos választmány elnöke nem indul egyéni választókerületben.

Egyéniben próbálkoznak
Mind a 176 választókörzetben önálló jelöltet állít a Magyar Demokrata Fórum. Hock Zoltán, a párt új elnökhelyettese lapunkat úgy tájékoztatta, a választókerületek négyötödében vannak már jelöltjeik, mindössze 10-11 helyen nincs még MDF-es aspiráns. A politikus szerint augusztus közepén már mindenhol bemutatkozhatnak a demokrata fórum képviselőjelöltjei. Arra a kérdésünkre, hogy Földi László kampányigazgató megméreti-e magát a választásokon, Hock azt mondta: az egykori hírszerző ezredest nem indítják a választásokon, jelen állapotban várhatóan listás helyet sem kap, hiszen Földi László nem politikusként segíti a fórumot. Az MDF a listák összeállításáról csak jövő hét elején dönt, az egyéni képviselőjelöltek névsorát azonban már őszszel jóváhagyja az országos választmány. Dávid Ibolya 2006-ban is a Tamási központú választókörzetben indul mandátumért, Katona Kálmán választmányi elnök Miskolcon, Gémesi György pedig – mint eddig – Gödöllőn, amelynek polgármestere is egyben. Szőke László alelnök és Csapody Miklós a budapesti XI. kerület két választókerületében próbál képviselői helyet szerezni, Pettkó András és Hock Zoltán Újpesten teszi ezt a jövő évi országgyűlési választáson. A nyolc MDF-es frakciótag közül várhatóan mindegyik elindul valamelyik egyéni választókörzetben.

Bizonytalan Wekler jelölése
A Szabad Demokraták Szövetsége a választókörzetek háromnegyedében választotta már ki politikusait, mintegy 130 helyen rendelkezik már a kisebbik kormánypárt képviselőjelöltekkel. A parlamenti mandátumra kandidálókat a helyi szervezetek választják ki, akiket aztán az SZDSZ ügyvivői testülete hagy jóvá. Gulyás József országgyűlési képviselő a választási jelöltállítási folyamat fő szervezője lapunkkal azt közölte, hogy több szabad demokrata polgármestert is indítani kívánnak a választásokon, akik közül egyesek már korábban is szép eredményeket értek el. Az SZDSZ elindítja Kocsis Imre Antalt Szekszárd, illetve Török Gusztáv Andort, Kalocsa polgármesterét, mint ahogy Wittinghoff Tamást, Budaörs első emberét is. Az ismertebb nevek közül döntés született Pető Iván jelöltségéről is, aki Budapesten, a Belvárosban méreti meg magát. Fodor Gábor Gyöngyösön, Magyar Bálint Zuglóban, Kis Zoltán Jászberényben, Horn Gábor a XIII. kerületben, az újlipótvárosi részben, Gulyás József Szentendrén, míg Sándor Klára ügyvivő Szegeden száll ringbe. Wekler Ferencet az SZDSZ mohácsi alapszervezete jelölte, ám a párt ügyvivői testülete még nem hagyta jóvá indulását. Ismert, a politikus az utóbbi időben számos alkalommal került a sajtó figyelmének középpontjába botrányos ügyei miatt, amelyeket pártja vezetése sem nézett jó szemmel. Szőlőtelepítésre kapott százmilliós nagyságrendű állami támogatást, Mórágy környéki földjeit pedig kis híján átsorolták a sokkal rangosabb szekszárdi borvidékhez. Mécs Imrét viszont egyik szabad demokrata helyi szervezet sem kérte fel, hogy vállalja az újbóli megméretést, Béki Gabriella pedig hetekkel ezelőtt jelentette be, hogy várhatóan viszszavonul a nagypolitikától.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.