Kétféle baloldali hagyomány

Szekeres Imrének hála, végre világos, egyértelmű képet alkothatunk a rendszerváltás folyamatáról, mert kusza emlékeink, a résztvevők szubjektív, egymásnak ellentmondó nyilatkozatai csak zavart keltettek e témában. Szekeres, az MSZP elnökhelyettese egyszer s mindenkorra leszögezte, hogy a szocialista párt nemzeti és történelmi párt, amelyik a magyar nemzet számára oly fontos rendszerváltást a legkövetkezetesebben képviselte, s mindent megtett azért, hogy parlamenti demokrácia legyen. Vitathatatlan, hogy az MSZMP és minden tekintetben hasonló utóda, az MSZP következetesen viselkedett akkoriban, hiszen a kerekasztal-tárgyalások idején is titkosszolgálati megfigyelés alatt tartotta tanácskozópartnereit, de csak azért, mert félő volt, azok elbarmolják az egész demokratikus átmenetet. Az antidemokratikus beállítottságú társulatok – olyanok, mint a fórumosok, a szabad demokraták, a kisgazdák, a kereszténydemokraták, a fideszesek, főleg ez utóbbiak – folyton akadályokat gördítettek a haladás útjába, még szerencse, hogy a kommunista elvekhez hű szocialisták a sarkukra álltak, s fáradságos küzdelem árán betuszkolták a szedett-vedett pártocskákat a parlamentbe.
Az MSZP elnökhelyettese nyomán nyugodtan kijelenthetjük, ha nem lett volna MSZMP, akkor hazánkban még mindig egypárti diktatúra lenne, s Szekeres Imre sem hinthetné a történelmi igazságokat a rendszerváltó demokrata pózában tetszelegve, hanem gaz elnyomóként nyilatkozgatna a politika időszerű kérdéseiről. Természetesen Szekeres Imre akkor is vezető beosztásban lenne – sajátos adottságai és képességei feljogosítják erre –, mert a rendszerváltó MSZP következetességének ez a lényege. A Szekeres-, Gyurcsány-, Horn-, Lendvai-féle mélydemokraták mindenképpen magas pozícióba kerüljenek, hiszen nélkülük a néphatalom csak részlegesen valósulhat meg. Szekeres szerint az ő vázlatosan is kimerítő történelmi eszmefuttatása egyértelműen bizonyítja, hogy a magyar nemzetnek van hiteles nemzeti és történelmi baloldali pártja, s az nem más, mint az MSZP, amelynek nem véletlenül lett ő maga az elnökhelyettese, tekintve személyes hitelességét, szocialista módon megedzett hazafiságát, sokrétű, mégis egyoldalú nemzeti elkötelezettségét, történelmi beágyazottságát, többszörösen kontraszelektált alkalmasságát, szóval a következetes baloldaliságát.
Kénytelenek vagyunk tudomásul venni Szekeres téziseit, főleg mert hiába vártuk, hogy „gyors reagálású” Fejtő Ferenc a szocialisták elnökhelyettesét is átfogó és alapos históriai stúdiumokban részesítse, ám a jelek szerint a Párizsban élő, nagy gondolkodó ingerküszöbét a Szekeres-féle történészi remeklés nem érte el. Kár, mert ha Fejtő komolyan venné mindazt, amiről Orbán Viktort oly fölényes hangnemben kioktatta, akkor Szekereshez is lehetett volna néhány keresetlen szava. Orbán Viktor kijelentését, miszerint: „Amikor a baloldal erre időnként lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére. (…) december ötödike is tulajdonképpen egy kormányzati rárontás saját nemzetünkre”, Fejtő Ferenc személyes sértésnek vette, és konkrét sértegetések kíséretében ledorongolta a Fidesz elnökét. Most ne foglalkozzunk az olyan kicsinyes és izzadságszagú piszkálódásokkal, mint az antiszemitizmus erőszakolt felfedezése, vagy a vitapartner hatalmi gőzöktől elhomályosult elméjére tett megjegyzés, ezek a jobbfajta baloldaliakhoz is méltatlan megnyilvánulások. (Azt meg a sietség, ne a kapkodó szerkesztő számlájára írjuk, hogy a nagy gondolkodó esszéista filosz olykor teljesen értelmetlen mondatokban fejti ki mondandóját.) Ám, ha azzal vádolja Orbán Viktort, hogy nagyon fogyatékos a történelmi emlékezete, akkor Fejtő történelmi emlékezetét is minimum szelektívnek kell minősítenünk. Abban igaza van, hogy a magyar baloldali hagyomány sokkal gazdagabb, öszszetettebb annál, mint amit Kun Béla vagy Rákosi Mátyás örökül hagyott. Az általa összeállított impozáns névsorral (Batsányitól, Csokonain, Petőfin, Adyn, Bartókon, báró(!) Hatvanyn, József Attilán át egészen Nagy Imréig és mártír társaiig) csak az a gond, hogy röpke egy hetet leszámítva sohasem ők jelenítették meg a baloldali hatalmat. Velük a magyar nép a könyvespolcokon, olykor a halálhírek között találkozhatott, de nem tapasztalhatta meg, mit jelentene eszményeik átültetése a gyakorlatba. Elhisszük és tiszteletben tartjuk, hogy baloldali elkötelezettségű emberek ezen, többnyire nagyszerű személyiségek életművében keresik és találják meg szellemi, erkölcsi gyökereiket, de ez csak az elvek, az elmélet szintje. Mert van egy másik baloldali hagyomány is, a nagyszüleink, szüleink életét megnyomorító, a saját bőrünkön érzett, hatalomgyakorló baloldalé. Azé a baloldalé, amelyik a cinikus hivatkozásokon túl semmiféle azonosságot nem mutat Petőfi, Ady, a mártíromságot vállaló Nagy Imre céljaival, törekvéseivel. Bizony van egy elnyomó, népbutító, saját nemzetére rárontó, véreskezű baloldali hagyomány is, amelyikbe belefér, hogy a soraiban küzdő tiszta szívűeket, igaz szavúakat, hazafiakat, emberségeseket félreállítsa, elnémítsa, bebörtönözze, bitófára juttassa. Éppen Fejtő Ferenc ne tudná, hogy József Attilát nem a jobboldal zárta ki a pártból, felerősítve önpusztításba torkolló gyötrelmeit? Vagy Nagy Imrét sem a jobboldal köttette fel, sőt még maga Kun Béla sem a jobboldal áldozata? Ezek mind baloldali „teljesítmények”, amelyekről Fejtő mondhatja, hogy nem igazi, hanem szélsőséges megnyilvánulások, de mit mondjunk mi, egyszerű állampolgárok, akik kizárólag a szélsőség durvább, olykor szelídebb megnyilvánulásait szenvedtük el? Finoman fogalmazva azt, hogy a baloldalnak legalább kétféle hagyománya van, egy elméleti és egy gyakorlati, amelyek párhuzamosan futnak, de az elemi tapasztalataink szerint még a végtelenben sem találkoznak. Ezért joggal feltételezzük, hogy az elméleti hagyomány csak egy szép álmot, egy utópiát görget maga előtt, s vajmi kevés köze van a praxis hagyományosan véres, jogtipró, szabadságot elfojtó, nép- és nemzetellenes hagyományához. Ebből következően, a baloldal akkor lesz hiteles, ha a gyakorlati hagyományát nemcsak szavakban, a jelszavak és szlogenek szintjén, hanem a tetteiben is megtagadja, elveti, divatos kifejezéssel élve: elhatárolódik attól.
Vajon melyik baloldali hagyomány érvényesült 2004. december 5-én? Nem gondolja Fejtő Ferenc, hogy a nemzeti elkötelezettségű baloldal apológiáját tavaly december 4-én kellett volna közzétennie? A baloldaliakat figyelmeztetnie arra, hogy a baloldali hagyomány gazdag és sokszínű? Nem találja úgy, hogy Orbán Viktor helyett sokkal inkább Gyurcsány Ferencet meg Szekeres Imrét kellene kioktatnia történelemből, szociáldemokrata hagyományokból és baloldaliságból? Például Szekeressel egész kedélyesen elpolemizálgathatnának, nem kéne kényszeresen ügyelniük sem a nyelvtanra, sem a tényekre. Viszont tehetnének egymásra pikírt, dehonesztáló megjegyzéseket, a sértődés veszélye nélkül. És közösen eltöprenghetnének azon, hogy azok az elkötelezett baloldaliak, akik a Fejtő Ferenc által oly nagy becsben tartott baloldali hagyományokat valóban következetesen követik, és a demokrácia alapelveihez is hűségesek akarnak maradni, mit keresnek a Fideszben? (Jó, ne essünk túlzásokba, a Szövetségben.)