Kevesebb turista keresi fel Londont

Túlzás volna azt állítani, hogy a brit idegenforgalmat megrendítette a július 7-i merényletsorozat, de idén nyáron érezhetően kevesebben választották Londont.

Szentesi Zöldi László
2005. 07. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vendéglősök, a pubok tulajdonosai és a szállodások egyaránt panaszkodnak. „Kevesebben jönnek, mint tavaly, szinte hihetetlen, de csak kétharmad házzal működünk. Erre még nemigen akadt példa, rendszerint csak egy-két szabad szobánk akad” – fakad ki kérdésemre a belváros peremén, Sinsburyben működő vendégház tulajdonosa. Estefelé megszokott látvány a West Enden, hogy a különböző bárok előtt ácsorgó biztonsági emberek egy italra invitálják a sétálókat. Az viszont kétségkívül új jelenség, hogy a vendégeket csak alapos motozás után engedik be és belekukkantanak a táskákba, hátizsákokba is. A némiképp pangó idegenforgalom fellendítésére sok helyütt már belépőjegyet sem kell fizetni.
Turista tehát kevesebb érkezett az idén nyáron Londonba, de azért nagy a sürgés-forgás az utcákon, tereken. A helyi mozlim közösség tagjai nyugodtan közlekednek a városban, semmiféle megtorlástól nem kell tartaniuk.
„Annyian vagyunk Londonban, hogy a szkinhedek és a futballhuligánok kétszer is meggondolják, belénk kössenek-e” – véli a kurd származású kebabárus, miközben ebédemet készíti.
*
A terrorcselekmény megítélését illetően Londonban nincs különbség az etnikai csoportok között, mindenki egyöntetűen elítéli a történteket. „Én azt mondom, ezek nem is mozlimok voltak, hanem vadállatok. Sajnos minden közösségben felbukkannak a fanatikusok” – magyarázza egy pakisztáni kereskedő Oxford Circus melletti kisboltjában. „Aztán ne vigye rossz hírünket, ha majd hazalátogat, higgye el, nekünk fájt a legjobban az egész, ne feledje, hogy e merénylők egy mozlim fiút és egy lányt is felrobbantottak.”
Mindeközben éles paradigmaváltás figyelhető meg a brit politikában. Jack Straw külügyminiszter a BBC-nek adott interjújában gyakorlatilag megismételte Tony Blair miniszterelnök világterrorizmusról szóló kijelentését. Mindketten hangsúlyozták, hogy a londoni gyilkosokat jól ismeri a világ, ez az embertípus robbantott Kenyában, Jemenben és más országokban. A terrorizmus új brit értékelése minden eddiginél jobban egymáshoz közelítette Londont és Washingtont. Ennek ellenére a fenyegetettség nem csökkent, a brit fővárosban általános a vélekedés, hogy a merénylők újra lecsaphatnak. A terrorcselekmények kétségkívül az iraki brit beavatkozás következményei – szögezi le a tekintélyes Királyi Külügyi Intézet tanulmánya. A független kutatócsoport élesen bírálja Tony Blairt, aki nem látott összefüggést a két esemény között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.