A visegrádi csoport országai Ukrajna euroatlanti integrációjának legelhivatottabb támogatói között vannak, a cselekvési terv feladatait azonban Kijevnek kell végrehajtani. Milyen konkrét segítséget vár ehhez a V4-ektől?
– Elsőként említeném az integrációs tapasztalatok átadását, de ezen országok sokat segíthetnének úgy is, ha nyomásukra az unió felgyorsítaná az ukrán lakosság bizonyos csoportjait (diákok, tudományos munkatársak, művészek, üzletemberek, újságírók) érintő vízumkönnyítésről folyó párbeszédet. Ugyanígy fontosak számunkra a szabad kereskedelemről zajló tárgyalások.
– A visegrádiak általános szimpátiája érezhető, emellett is jól kivehető azonban a külső szemlélő számára a különbség Kijev felkarolásának intenzitásában. Az ukrán függetlenséget egykor elsőként elismerő Budapest például sokáig kivárt, visszafogottabb volt, míg Varsó a lembergi patrióták szemében például talán már túlságosan is aktív…
– Ez az aggódó felvetés számomra egyrészt azt jelenti, sok barátunk van Magyarországon, másrészt azt, hogy a térségben mintha egyfajta nem hivatalos versengés folyna támogatásunkért. Komolyra fordítva a szót, e téren nem hasonlítanám össze szomszédainkat. Igaz, Lengyelország stratégiai partnerünkként Ukrajna egyfajta ügyvédje az EU-ban és a NATO-ban, nem mondanám azonban, hogy e tekintetben Magyarország teljesen más lapra tartozik, hiszen vezetőik a narancsos forradalom után szintén az elsők között látogattak el Kijevbe. Magyarország számomra egyébként is különleges partner, hiszen egykor ott bábáskodtam a kétoldalú kapcsolatok felvételénél, s Budapesten nyitottuk meg első nagykövetségünket.
– Az elmúlt egy év legalább ilyen sorsfordító volt Ukrajna számára. Belülről, az ellenzék egyik erejének, az RUH vezetőjeként végigélve az eseményeket, miként határozná meg a történteket? Kívülről nézve ugyanis a klasszikus forradalmi lendület mellett érezhető volt egyfajta külső hatás is. Úgy is mondhatnám, hogy Ukrajna részben egy többszereplős geopolitikai játszma részévé, eszközévé vált. Lehet-e egyáltalán a demokráciát exportálni?
– Túlzás nélkül állíthatom, földrengésszerű változásokat hozott az elmúlt egy év, és a narancsos forradalmunk egyáltalán nem valamilyen beavatkozás eredménye.
– Ezt így nem is állítottam…
– A nép azért ment az utcára, mert semmibe vették az akaratát. Az elnökválasztás az utolsó csepp volt a túlcsordult pohárban. Tévedtek, akik azt hitték, hogy az ukrán nép a végtelenségig türelmes, és tűri a csalásokat. Az embereknek elegük lett ebből a cinizmusból, és spontánul az utcára vonultak. Természetesen a hatalomváltás feltételei is megvoltak, s nem kívülről teremtették meg, hanem mi, az ellenzék. Komolyan készültünk a törvényes váltásra. Ennek fontos része volt az ellenzék egyesülése. A választási csalásokkal párhuzamosan tehát olyan erő jelent meg egy igazi vezetővel, Viktor Juscsenkóval az élen, amelyben hittek az emberek. A demokráciát tehát nem lehet csak úgy exportálni. Tapasztalatainkat ugyan mi is átadhatjuk másoknak, de a belső feltételek teljesülése nélkül ez nem sokat ér. A nálunk lezajlott tektonikus változások hatása érvényesül külpolitikai filozófiánkban is. Így a demokrácia építése, az emberi jogok kérdése kapcsolataink építésének középpontjában állnak. Így van ez Belorusszia vagy Kuba esetében is, szó sincs azonban a demokrácia exportjáról.
– Az említett változások vitathatatlanul kiszélesítették Ukrajna külpolitikai mozgásterét, az utóbbi hetek a franciaországi és hollandiai referendumokban jól tükröződő negatív európai változásai azonban a távoli jövőbe tolhatják ki a „Majdanon” kitartók egyik leghőbb vágyát, az európai integrációt…
– Európa kétségkívül válságban van, és ez közvetett módon kihat az EU és Ukrajna kapcsolataira is, meggyőződésem azonban, hogy az unió gyorsan kilábal ebből a krízisből, és folytatódhat a megkezdett munka.
– A nyilvánvaló és mély válságtól függetlenül sem minden tagország lelkesedik annyira Ukrajna EU-csatlakozásáért, mint például Lengyelország. Ahogy ön a napokban egy konferencián fogalmazott, egyesek meglehetősen konzervatívan viszonyulnak Kijev tagságához. Kikre gondolt?
– Feltétlenül meg kell mondanom? Nézze, a visegrádiak egyértelműen Ukrajna barátai, támogatóink köre azonban szélesebb, és egyre bővül.
– Nem gondolja, hogy ezeknek az egyébként ugyancsak befolyásos európai országoknak a visszafogottsága talán az ukrán külpolitika jól kivehető amerikai irányultságával, valamint a nyugati–orosz kapcsolatok jövője miatti aggodalommal is magyarázható?
– Először is az amerikai irányultságra vonatkozó címkézéssel nem értek egyet. Külpolitikánk nem amerikai vagy orosz irányultságú, hanem az ország nemzeti érdekeiből indul ki. Ebben benne van az is, hogy a szomszédsági kapcsolatok kiemelten fontosak, Oroszország pedig a legnagyobb szomszédunk, amellyel a problémákat a Szovjetunió felbomlása után is a stabilitást szem előtt tartó példamutatással, sikeresen oldottuk meg.
– Ukrajna célkitűzései között ott van a NATO-tagság is. Ennek jobbak az esélyei?
– Külpolitikánk prioritása az uniós tagság, s e téren érezhető is változás. Igaz, inkább európai részről ez inkább emocionális, és konkrét döntésekben nem nyilvánul meg. Az Európai Unió tehát nem változtatott Ukrajnához való viszonyán, s a NATO-val ellentétben nem a nyitott kapuk politikáját folytatja. A NATO esetében tehát minden Ukrajna akaratán, felkészültségén múlik. Kapcsolataink pozitívan alakulnak, idén új, a tagság felé közelítő minőségre léptek, mi pedig elődeink célkitűzésein e tekintetben nem változtatva, a csatlakozás hívei vagyunk. A hadsereg átalakítását és a felkészülés egyéb követelményeit nézve úgy 2008 körül készen is állunk majd a tagságra.
– A lakosság, különösen az ország keleti részében élők azonban a felmérések alapján sokkal kevésbé nyitottak a NATO felé…
– Ez valós probléma, s az előző hatalom egyik fő hibája volt, hogy nem világosította fel a lakosságot a NATO lényegéről. Mi változtattunk ezen az információs politikán, és biztos vagyok abban, hogy leküzdhetjük az ellenérzéseket.
Novak Djokovics
Állítólag Sinner sérült, de nem ő, hanem Djokovics szenvedett és bukott nagyot
