Nem lehet elégszer leírni a nevüket: Albert Flórián, Balczó András, Bíróné Keleti Ágnes, Gyarmati Dezső, Hammerl László dr., Kulcsár Győző, Polyák Imre, Portisch Lajos, Puskás Ferenc, Székely Éva, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Zsivótzky Gyula. Ők tizenketten tavaly május óta a Nemzet Sportolói. A kihirdetéssel párhuzamosan azonnal megindult a vita, ki érdemelte meg jobban a piedesztálra emelést, s ki kevésbé, de ez maximum tizenegy helyet érintett. A tizenkettedikre fogyatékos sportoló került, s itt nem az érdemek súlyozása, hanem maga a tény okozhatott véleménykülönbséget. Amiben viszont majd’ mindenki egyformának bizonyult, az a tudatlanság: ki is az a Weltner Györgyné Ivánkay Mária?
Nem volt könnyű megtalálni őt. A Nemzeti Sporthivatal szinte semmit, a Siketek Sportszövetsége ideiglenesen kikapcsolt telefonszámot tudott prezentálni, majd azt az információt, hogy a hölgy hónapokig külföldön tartózkodik. Végül a rokonok segítettek. A legkevésbé ismert Nemzet Sportolója július elején hazatért az Egyesült Államokból, ahol a bátyját látogatta meg, és megkeresésünkre azonnal reagálva már várt is Wesselényi utcai lakásában szintén hallássérült férjével és jeltolmácsként is működő nővérével. Körben a falon bekeretezve megsárgult oklevelek, a vitrinben érmek és trófeák hirdették tulajdonosuk eredményes sportmúltját. Weltner Györgyné Ivánkay Mária ugyanis a legeredményesebb magyar siket asztaliteniszező, 1957 és 1981 között hét siketlimpián 8 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett, Eb-mérlege 3-1-4, 204-szeres válogatott, 10-szeres egyéni országos bajnok.
1934. február 6-án született, családja 1949-ben költözött a Komárom megyei Banáról Budapestre, közelebbről Csillaghegyre, a nagyothallók iskolája miatt. „Mélyen vallásos szüleink kilenc gyermeket neveltek, négy épet és öt siketet. Érdekes a sors, az egyenes hajúak hallottak, a göndörök nem!” – mesélte Mária asszony, akinek a szavát egyébként egészen jól lehet érteni, de a kérdéseket természetesen lassan és jól artikulálva kell feltenni, úgy, hogy olvashasson szájról. „A gondok ellenére meleg családi környezetben nőttünk fel, mi, testvérek mindent együtt csináltunk, összetartottunk. Sportolni is egymás hatására kezdtünk el.” Méghozzá 1949-ben, az úszás és a röplabda után egy Weltner György nevű fiatalember csábította az asztaliteniszezőkhöz. A csábítás olyan jól sikerült, hogy a két siket fiatal 1956-ban összeházasodott. A férj volt az edző, az asszony a versenyző, s az együttműködés bevált: dőlni kezdtek a siketlimpiai érmek. „Az első, 1957-es győzelmem volt a leginkább emlékezetes, szinte reszketve versenyeztem Milánóban, annyira izgultam, de aztán belelendültem a játékba. Malmőben 1973-ban családi dobogó volt, négy magyar lány állt rajta.” A családi jelző azért is helytálló, mert Ivánkay Mária húga, Teréz szintén kitűnően pingpongozott, hét siketlimpiai aranyat nyert.
A sportházasságban élő Weltnerék helyzete annyiban hátrányos volt, hogy sokan azzal vádolták a trénert, a válogatásnál kedvez a feleségének. No de ennyire? S nem csak a sport tette ki az életüket: „Hétszer edzettünk hetente, mellette mindketten dolgoztunk a BHG-nál, majd amikor megszületett szintén siket lányunk, gyermeket neveltünk. Sokszor csak este tízkor vacsoráztunk, mégis milyen jó volt!” Az aktív pályafutás után sportvezetői évek következtek a Siketek SC-nél, no és egy nagy feladat: a sors- és sporttársak számára járadék kiharcolása. „Siketlimpiát már 1924 óta rendeznek, de járadékot csak az kap, aki 1984 óta érte el a sikereit, mert a törvény szerint az akkori paralimpiától számítanak az eredmények. Ez diszkrimináció!”
A Nemzet Sportolóinak kiválasztásánál, mivel hatvan év az alsó korhatár, viszont csak az idősebbek jöhettek szóba. A 12 helyre összesen 55 pályázat érkezett, ebből 6 fogyatékos. „Felhívtak, hogy én lettem az egyik Nemzet Sportolója, de semmit sem tudtak rólam a minisztériumban. A többiek közül csak Székely Évát ismertem, ő ült mellettem. Egyébként most sem sokan tudják, hogy ki vagyok, a szomszédom is meglepődött. A siketek vegyes érzelmekkel fogadták a döntést, sokan azt gondolták, most már nem harcolok a járadékunkért. Pedig annál inkább harcolok tovább!”
A 71 éves Ivánkay Mária nem csak az érdekképviseletben aktív, például máig autót vezet. „Én voltam az első siket az országban, aki jogosítványt kapott, kísérleti nyúlnak használtak. Viszont soron kívül adtak egy Trabantot, a testvéreimmel együtt gyűjtöttük össze rá a pénzt. Én tanítottam mindenkit vezetni, minden szeptemberben autóversenyt szervezek siketeknek.”
Arról, hogy fogyatékosként került az ép sportlegendák közé, így beszélt: „Így döntött a kormány, s ezt el kell fogadni. Harmincegy évig dolgoztam, harmincháromig sportoltam, s a végeredmény jó lett, bár ezt nem tudhattam előre.”
Kormánydöntés az utódlásról. A Nemzet Sportolójának elhunyta esetén – ellentétben a Nemzet Színészeivel, akik maguk választják meg az utódot – az illetékes sportszervezetek javasolnak utódot, a döntés a kormány jogköre. Az nincs jogszabályilag meghatározva, hogy fogyatékost fogyatékost kövessen, vagy éppen labdarúgót labdarúgó. Az életjáradék a sportról szóló 2004. évi I. törvény szerint bruttó 500 ezer, nettó 263 ezer forint. Volt szó róla, hogy a színészekhez hasonlóan nettó félmillió legyen a sportolók pénze is, de egyelőre nem történt változás.
