Amennyire az események után megállapítható, Londonban a tegnap déli bombamerényleteket inkább csodálkozás és kíváncsiság, nem pánik vagy harag fogadta. Mint két hete, ezen a csütörtökön is három bombamerénylet történt a metróhálózaton, egy pedig autóbuszon. Az óriási különbség azonban az, hogy ezúttal a robbanások inkább pokolgépek gyújtószerkezetének működésére, semmint komoly robbanótöltetre vallottak. A rendőri jelentés kezdetben úgy szólt, hogy nincs nagyszabású incidensről szó, habár később mégis „komoly incidensről” kezdtek beszélni.
A négy szerkezet a rendőrség ideiglenes leírása szerint úgynevezett „szögbombára” emlékeztet, amelyet személyek ellen szoktak használni a terroristák, mert a benne elhelyezett vasszögek a detonáció hatására igen súlyos, sokszor halálos sérüléseket okoznak, de épületekben, járművekben kisebb kárt tesznek. Jelen esetben azonban egyik bombában sem volt robbanótöltet, így a detonálószerkezet működése nem vezetett robbanáshoz, és a szögek a helyükön maradtak. Mind az autóbusz, mind a metró utasai füstöt és égett gumiszagot észleltek, de a detonáció zaja sokkal kisebb volt, mint egy bombáé.
Halálos áldozat nem volt, egyetlen sérülésről érkezett csak hír. A Warren Street-i metróállomásról a közeli Egyetemi Kórházba (University College Hospital) vittek egy sebesültet. A kórházat csaknem azonnal erős rendőrkordon vette körül, az épület körüli utcákat lezárták, tűzoltóautókat vonultattak fel. Az óvintézkedések láttán azt gyanítják, hogy a sérült személy talán a pokolgép működtetője lehetett.
Sir Ian Blair londoni rendőrfőkapitány (aki nincs rokoni kapcsolatban a miniszterelnökkel) tévényilatkozatban kérte a londoniakat, hogy egyelőre maradjanak ott, ahol vannak, otthon, vagy a munkahelyükön, de ne utazzanak a metrón vagy autóbuszon. Ennek ellenére csak a három érintett metróállomást (Shepherd’s Bush, Warren Street, Oval) zárták be, és a hálózatnak csupán az érintett vonalain függesztették fel a forgalmat. Az autóbuszok zavartalanul közlekednek.
Óvintézkedésként rövid időre – nem egészen fél órára – bezárták a parlament alatti Westminster metróállomást, és lezárták a Whitehall nevű utat, amely a Parlament térről a Trafalgar térre vezet, és amely a kormányzat és az állami közigazgatás központja. Tony Blair elhalasztotta közös sajtóértekezletét a Londonban tartózkodó ausztrál miniszterelnökkel, és ehelyett részt vesz a Downing Street 10.-ben a COBRA nevű bizottság ülésén. A bizottságnak a miniszterelnökön kívül tagja a külügyminiszter, a belügyminiszter, a rendőrkapitányságok vezetői, valamint a terrorelhárító szervek képviselői. A tanácskozás eredményét valószínűleg csak később teszik közzé, ha egyáltalán közzéteszik.
Tegnap délután még semmiféle közleményt nem adtak ki arról, hogy kinek tulajdonítják ezt az újabb bombamerényletet, amely feltétlenül sikertelen annyiban, hogy az egyetlen sebesülten kívül nem volt áldozata, viszont sikerült, ha nem is megbénítani, de súlyosan megzavarni a hétmilliós főváros közlekedését és életét. Lehet, hogy ezúttal csak ez volt a cél. Ha a merénylők pánikot akartak kelteni, az nem sikerült, habár az egyik metrószerelvényen a füst láttán és az égett gumiszagot érezve, az utasok menekülni kezdtek a még mozgó szerelvény többi kocsija felé. A Warren Street állomáson mindenki leszállhatott, és az utasok rendben vonultak fel a felszínre. Úgy tudni, hogy a másik két földalatti-incidens nem keltett pánikot.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
