Változások Európa kárára

Miközben a kézilabdának nem volt miért aggódnia a 117. NOB-ülésszak végül be nem teljesedett programváltoztatási szándékai miatt, az európai és azon belül a magyar csapatok kellemetlen fejleményekkel számolhatnak. Attól ugyan nem kell tartaniuk, hogy sportáguk lekerül az ötkarikás műsorról, attól azonban igen, hogy ők nem jutnak ki a játékokra. És ehhez nem is szükséges formahanyatlás, csupán a kvalifikációs rendszer megváltoztatása, amelyet a Nemzetközi Kézilabda-szövetség, az IHF a NOB egyetértésével szorgalmaz – természetesen a fejlődő világ javára.

Eddig világversenyeken lehetett megszerezni az olimpiai indulás jogát, és ez – a földrészek közti egyensúly fenntartása mellett – garantálta a legjobbak részvételét. Bizonyítékképpen nézzük, kik alkották a sydneyi vagy az athéni olimpia női kézilabdatornájának tízes mezőnyét! A házigazda, Európa, Afrika, Ázsia, Amerika kontinenstornájának aranyérmese, valamint a világbajnokság első öt helyezettje. A férfiaknál, mivel 12-es a létszám, a vb 1–7. helyezettje utazhatott. Tiszta rendszer, kizárja a manipuláció, az ügyeskedés lehetőségét.
Ám az IHF tanácsa Pekingre új kvalifikációs szisztémát dolgoz ki, amely szerint a házigazda, a világbajnok, valamint a négy kontinenselső melletti helyeket selejtezőtornákon töltené fel. A nők 2008 márciusában négy négycsapatos, a férfiak májusban és júniusban hat négycsapatos csoportban küzdenének a fennmaradó négy, illetve hat kvótáért. Hasszan Musztafa, az IHF egyiptomi elnöke arra már utalt, hogy szerinte egy-egy kvartett esetében az egy helyszín, három nap, körmérkőzés lenne a megfelelő versenyforma, minden további részlet azonban eldöntésre vár, és itt lépnek be az alábbi bizonytalansági tényezők.
1. Mi alapján állapítják meg, hogy mely 16, illetve 24 nemzet válogatottja jogosult egyáltalán a selejtezőre? Legalább itt a világbajnoki sorrend lesz a kiindulás, vagy ezúttal is a földrészek közti paritás elve? Ha utóbbi, akkor az athéni hattal szemben Pekingben eleve csak három helye lesz Európának a női versenyben, de a férfiaknál is maximum négy.
2. Hol rendezik meg a csoportküzdelmeket? Európa nem várhatja el, hogy csak ő legyen a házigazda, és ha ezt elfogadjuk, esetleg el kell utazni Afrikába, Ázsiába selejtezni. Vagy éppen Skandináviába, és Koppenhágában kiverni a dánokat az olimpiai részvételért.
3. Hogyan állítják vagy sorsolják össze az egyes csoportokat? Kontinentális bontásban homogén vagy heterogén négyeseket képzelnek el?
A fenti lehetőségeket mérlegelve az is elképzelhető, hogy Budapesten a magyar, holland, japán, angolai kvartett játszik, de az is, hogy Oslóban a norvég, magyar, orosz, német, vagy mondjuk Abidjanban az elefántcsontparti, magyar, dán, argentin. E pillanatban tehát csak annyi biztos, hogy a változtatással nem járunk jobban, a kérdés az, mennyivel járunk rosszabbul. Ez Sinka Lászlót kettős minőségében is foglalkoztatja, hiszen a magyar szövetség főtitkáraként és az európai szövetség végrehajtó bizottsági tagjaként is húsába vág a téma. Miután fenti szempontjainkat ismertettük vele, ő gondolatban még egyet lépett előre:
– Én beiktatnék egy nulladik pontot is. Ugyanis azzal, hogy a baseball és a softball lekerült az olimpiai programból, jelentős számú sportolói hely szabadult fel, és az IHF-nek szerintem mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ezt női kézilabdázókkal töltse fel, tízről tizenkettőre emelve a csapatok számát. (A női kosártornán is tizenketten indulhatnak, igaz, női vízilabdában csak nyolcan – a szerk.) Ha ezt elérjük, az már valami. Innentől viszont az az első számú feladatunk, hogy Európa érdekeit a lehető legmarkánsabban érvényesítsük. Látszólag könnyű a dolgunk, hiszen a sportágban vitathatatlan a vezető szerepünk, de ez csak a pályán igaz, a szavazásoknál viszont inkább az számít, hogy az IHF 155 tagállamából csak 47 európai. Musztafa elnök úrnak kinyilvánított szándéka, hogy minden földrésznek jusson selejtezőrendezési jog, ez ellen felesleges is érvelni. Azért már inkább kell, hogy a 16-ba vagy 24-be a lehető legtöbb európai csapat kerülhessen be, és mi akkor járunk jól, ha sikerül minél objektívebb mércét találni. Magyarként pedig még az lehet a célunk, hogy vagy a férfiaknál, vagy a nőknél megszerezzük az egyik házigazda szerepét.
Válogatottjaink persze sokat egyszerűsíthetnek az egyelőre majdnem átláthatatlanul bonyolult problémán. Nem kell egyebet tenniük, mint megnyerni az olimpiát megelőző Eb-t vagy világbajnokságot.