Halott Európa?

Mondják, a Közép-Európa-tudat létezik. Ahogy a horvát–magyar–cseh–lengyel régióban évszázadokon át létezett a közép-európai latinitás is. Sokan állítják, hogy Közép-Európa igenis volt. Volt, de elvesztettük. Elrabolták. Mások szerint csak becsomagolták. Birodalmi csomagolópapírba. Eltették jobb időkre.
Cosmodystichia című művében Pescennio Francesco Negro az 1500-as évek elején a következőket írja a szimpóziumok magyarországi divatjáról: „A symposionokon nemcsak a fogásokat tálalják fel, hanem az olyan vitákat is, amilyenek a platóniak és a filelfóiak voltak. Ilyeneket én a pannon előkelőségeknél látogattam, ahol a fogások közé, ha valami vita támadt köztünk, rengeteg könyvet hoztak az asztalhoz, ezeket olvastuk és különféle értelmezéssel magyaráztuk.”
Az itáliai szerző sorait olvasva Janus Pannonius Magyarországa rajzolódik elibénk. Ahová Milánóból és Padovából érkezett meg az ókori szimpózium újra életre keltett divatja, a lakomázva vitatkozás művészete. Marsilio Ficino, a firenzei újplatonikus Platón Lakomájához írt kommentárjának (symposionjának) második kiadását éppen Janus Pannoniusnak ajánlja azzal, hogy a költő a múzsák után Platónt is mutassa be a Duna táján. Esztergomban, Vitéz János palotájában itáliai teológusok és magyar főpapok disputálnak a terített asztalnál vagy a pamlagon heverve, boroskupával – és persze könyvvel – a kezükben. Egy ilyen lakomán maga Mátyás az, aki ódon krónikákból citálva kényszeríti visszavonulásra a tudós inkvizítort, a csillagászathoz is konyító Giovanni Gatti domonkos teológust.
Mátyás magyar birodalma: dicsőség, pompa és értelem hona! Mi, magyarok hajlunk rá, hogy azt gondoljuk, akkoriban létezett utoljára Közép-Európa. Van is benne valami. Jusson eszünkbe például a közép-európai humanista tudósok, papok, írók és költők testvéri társasága, a hivatalosan 1497-ben alakult Sodalitas Litteraria Danubiana.
Hogy valójában mi is volt a bécsi egyetemen oktató természettudós és költő, Conrad Celtis megalapította Sodalitas? Szövetség? Tudósok, teológusok, művészek testvérülete? Közép-Európa első irodalmi társasága? Az első közép-európai akadémia? Valami olyasmi. Így együtt. De talán a szövetség a legfontosabb. A társaság ugyanis – amely rendszeresen tartott szimpóziumokat Budán és Bécsben – nemzetek fölötti volt: a bécsi, a budai magyar és a budai cseh kancellária humanistáit, osztrák, német, magyar, cseh, morva, lengyel, olasz tudósokat fogott össze. Nekünk talán azért is kedves, mert a Dunai Tudós Társaság nem a Habsburgok Közép-Európájának része: inkább Bartók jut róla eszünkbe vagy a konföderációról álmodozó cseh Palacky, Kossuth és Jászi. Szép gondolat volt: egy nagy, erős állam Európa közepén. Államszövetség, amelyet nem a császár személye köt össze. Unió, amely – teszem azt – a latin nyelv, a tudomány és a művészet, az értelem, a műveltség és a kreativitás nemzetekfölöttiségében és talán az egymásrautaltság felismerésében gyökerezik, és itt a centrumban, kelet és nyugat között, valóban átmenet. Alternatíva. Nem forradalmian más minőség, de mégis más. Valami, ami önmaga. Egy nyugodt Közép-Európa.
Mert mi is volna Közép-Európa? Soroljuk csak. A megdermedt múlt. A feudális Európa. A Nyugat után kullogó. Az alvó, a gyermekkorát élő, a halott Európa. Broch a Habsburg Közép-Európára gondolva azt mondja: vidám apokalipszis. Europa Minor: érthetjük rajta Bukovinát, Galíciát, Ukrajnát, érthetjük a Monarchiát, de akár a Baltikumtól az Adriáig és a Fekete-tengerig terjedő területet is, amelyet C. A. Macartney a „kevert népek övezetének” nevez. Monarchia-sárga templomok és egyen-vasútállomások: ez is Közép-Európa. Lehet-e véletlen, hogy épp egy galíciai régész, egy lembergi klasszika-filológus (már ez is gyönyörű!) író, Jan Parandowski ötli ki a legtalálóbb hasonlatot? Közép-Európa, írja, egyetlen hatalmas vasúti váróterem, ahol sokféle népek gyűltek össze, s most türelmesen várakoznak. Van, aki hosszabb, van, aki rövidebb ideje vár, de mindnyájan elég régóta ahhoz, hogy keressenek egy nyugodt zugot, ahol szép csöndben szundíthatnak. Közép-Európa sajátos humor. Öngúny és sértett hiúság. Közép-Európa egy vicc? Közép-Európa sosem volt, nem is lesz, de – mondja Palacky – ki kéne találni. Közép-Európa délibáb? Torz tükörkép? Keleti Svájc, Anglia, Franciaország és Belgium?
A Habsburgokért nem lelkesedő Kazimierz Brakoniecki írja Világtan című munkájában, hogy gyerekkorában egy álombéli Lengyelország határait rajzolgatta, s átjavította a történelmi atlaszokat. Korrigálta a történelem baklövéseit. „Más sorsot találtam ki Lengyelországnak, mint ami a felosztások után várt rá, történelmi fantáziám minden energiáit az elveszett keleti végekre összpontosítottam, ugyanakkor mindvégig megtartottam nyugaton a Piast-kori határokat.” Brakoniecki szerint a török nagyhatalom mellett a lengyel nemesi köztársaság volt az egyetlen olyan állam, amely a XV–XVII. században döntő hatással volt Közép-Európa történetére. A lengyel–litván birodalom összeomlása, állítja a szerző, komolyabb következményekkel járt a térség népeinek sorsát tekintve, mint később az Osztrák–Magyar Monarchia pusztulása. De ki törődik velünk, lengyelekkel, kérdezi kétségbeesetten. Senki. Pedig 1683-ban megmentettük Bécset. Ha nincs Sobieski és a lengyel felmentő sereg, vége a császárvárosnak. „Az eltűnt Osztrák–Magyar Monarchia azóta is foglalkoztatja a világot, az eltűnt Nemesi Köztársaság periferikus ügy, mely a történelmi sérelmet szenvedett nemzet provinciális mitológiájának legfontosabb alkotóelemévé lett.”
A történelmi sérelmet szenvedett nemzet provinciális mitológiája. Fájdalmasan pontos meghatározásnak tűnik. Velünk itt a Duna-tájon olyan sokszor kiszúrtak, hogy úgy tűnik, nem maradt semmink, csak a dicső múlt. A két kezemen sem tudom megszámolni, hogy mi, magyarok hányszor mentettük meg Bécset. Kétszáz éven át folyton-folyvást Bécset mentettük. Meg Európát. Európa védőpajzsa voltunk. Csakhogy ennek így kevés az értéke, hiszen itt mindenki védőpajzs volt. Itt mindenki Európát mentette. Albánok, bolgárok, görögök, szerbek, horvátok, románok, lengyelek, németek, oroszok, velenceiek. Mégis mindannyian úgy érezzük, hogy nekünk jobban kijutott.