Hatvan évvel a háború után különös lenne találkozni egy el nem évülő ügy feltételezett tettesével. Vajon hazaküldik-e Zentait Ausztráliából?
– Az ügy jobb megértéséhez el kell mondanom néhány adatot. Legalább két mítoszról tudunk ugyanis. Az egyik szerint – amely főként zsidó körökben él – Magyarországon csaknem mindenki megúszta a felelősségre vonást, ahhoz képest, hogy hány százezer zsidó és nem zsidó embert üldöztek, deportáltak, gyilkoltak meg. A másik mítoszt a szélsőjobb emberei – a kádári rendszerben úgy mondtuk, az emigrációban élő neonácik, nyilasok, fasiszták – terjesztik. Eszerint a holokausztot túlélő munkaszolgálatos zsidók az ÁVH-ba tömörülve valóságos vérfürdőt rendeztek Magyarországon. A szélsőjobb publikációiban 1990 előtt és után is több ezer, sőt több tízezer lemészárolt csendőrről, jobboldali, konzervatív emberről beszéltek.
– Hogyan látja ezt?
– Magyarországon 1945 után hatékony, a korabeli európai normáknak megfelelő felelősségre vonás volt, függetlenül attól, hogy nálunk a szovjet csapatok, Nyugat-Európában meg az angol, amerikai, francia felszabadítók voltak jelen. A hazai népbírósági eljárások a holland, a dán, a norvég, a belga felelősségre vonáshoz hasonlíthatók. Magyarországon a háborús és népellenes bűnösök közül összesen 189-et végeztek ki 1945–48 között. Ennél valamivel több volt a halálraítélt, de közülük jó párnak megkegyelmezett a köztársasági elnök. A magyar börtönökben, internálótáborokban 1945– 1962 között különféle okokból kivégzett, meghalt személyek száma – az 1956 utáni megtorlás áldozatait is figyelembe véve – háromezer volt összesen. Hogy a durva Rákosi- és a kemény kádári terror számlájára írható háromezer kivégzett és börtönökben, internálótáborokban meghalt ember sok-e vagy kevés, történészként nem minősíteném. Ténynek tekintem ugyanúgy, mint azt, hogy a kollaboráns Sztójay-kormány idején 437 ezer zsidót deportáltak az országból, s a magyarországi holokauszt zsidó áldozatainak száma 500 ezerre becsülhető. A cigányság köréből is több ezren eshettek áldozatul.
– Megítélése szerint hová sorolható Zentai Károly ügye?
– A Zentai-ügy sajátos eset. Zentai Károly viszonylag alacsony beosztású katona, hadapród őrmester volt. Budapesten szolgált, és a nyilasuralom idején több társával együtt – Balázs Péter, a későbbi áldozat elfogásakor pedig egyedül s szolgálaton kívül – razziázott a fővárosban. Katonaszökevényeket, bujkáló munkaszolgálatosokat kerestek. Máder Béla századparancsnok és Nagy Lajos főhadnagy későbbi perében bizonyított, hogy szökött munkaszolgálatosokra vadásztak: elfogták, s az Aréna úti laktanyában durván bántalmazták őket. Többüket meg is ölték. Máder Bélát és Nagy Lajost halálra ítélte a népbíróság – később mindketten kegyelemmel szabadultak. Nagy Lajos ügyében a tanúk többször hangsúlyosan megnevezték Zentait. Az egyik legbrutálisabb és legszadistább altisztként emlegették.
– Az ön által említett s 1947-ben lezárult két népbírósági eljárás idején a védők érvelésében felvetődött, elfogulatlanok-e a tanúk. Egy részük munkaszolgálatos volt, másik részük pedig a laktanyában szolgálatot teljesítő katona. Előbbiek nyilván megszenvedték a parancsnokok brutalitását, utóbbiak pedig féltek, hogy a vádlottak padjára kerülnek.
– A tanúvallomások hitelt érdemlőek. Én, aki nagyon kritikus vagyok a népbíróságokkal szemben, állíthatom, hogy Mádert és Nagy Lajost alappal ítélték el. Sok éve kutatjuk munkatársaimmal, a Yad Vashem Archives magyarországi kutatócsoportja tagjaival a népbíróságok történetét, bőven van összehasonlítási alapunk. Az eltelt tizenegy évben 26 ezer népbírósági ügy anyagát néztük át, hatezret válogattunk ki. A hatezerből magam több mint hétszázat nagyon alapos vizsgálatnak vetettem alá, külön tanulmányban elemeztem az eseteket.
– Zentai, talán a fia révén, azt közölte, hogy a dátum nem stimmel: ő már nem volt Budapesten, mert Nyugatra vezényelték, amikor a korabeli népbírósági dokumentumok szerint megölték Balázs Pétert.
– Valóban: Zentai első védekezése az volt, hogy a hivatalos iratok szerint a gyilkosság időpontja november 8-a, ő pedig már november 7-én elhagyta Budapestet. Nekem mint történésznek azonban nemcsak a tanúvallomások bizonyítják egyértelműen, hogy Zentai népellenes bűntettet követett el, hanem az is, hogy elmenekült Magyarországról. Ellentétben sok csendőrrel, rendőrrel, katonatiszttel, akik nem mentek el, vagy ha a szovjet csapatok elől parancsra Németországba, Ausztriába távoztak is, 1945 után visszatértek. Sokukat elítélték. A népbíróságok által elítéltek számát több mint 26 ezerre tehetjük, s több mint 40 ezer ember került internálótáborokba.
– Végül is ki kutatta fel Zentait? Ez év februárjában, egy tájékoztatón Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője azt mondta: reméli, hogy akciójuknak köszönhetően hazahozzák a volt altisztet.
– Amikor a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodája tavaly elindította az Utolsó esély elnevezésű nácivadász akcióját, két cikkben is reménytelennek, esélytelennek és törvénytelennek neveztem a ténykedésüket. Egy éve megjósoltam, hogy idehaza nem találnak háborús bűnöst az ígért tízezer eurós vérdíjért sem. Emellett élő személyről adatgyűjtést folytatni, az adatot pedig Izraelbe kijuttatni Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos akkori állásfoglalása szerint is jogtalan. Zuroff azt mondta, nagyon sok feljelentés futott be hozzájuk. Amikor említést tett egy dunántúli faluban elásott három munkaszolgálatos holttestéről, én visszakérdeztem a sajtón keresztül: ki és mi élesítette meg a közlésben szereplő néni emlékezetét? S miért várnak a kert felásásával? Az eltelt 12 hónapban erre nem kaptam választ. Gyanítom, ha a kertet akár a magmáig felásnák, akkor sem találnának semmit, legfeljebb egy kutya tetemét. Azt mondtam, ha van háborús bűnös, azt ne itt keressék, hanem Ausztráliában, Kanadában, Új-Zélandon. Tehát jó távol Magyarországtól, mert tapasztalatból tudom, hogy a háborús bűnösök legalább odáig szaladtak. Ilyen Zentai is, aki – mihelyt kiadták ellene 1947-ben az elfogatóparancsot – Németország amerikai megszállási övezetéből Ausztráliáig futott.
– Hogyan került kapcsolatba az üggyel?
– Cikkeim megjelenése után felhívott Balázs Péter ma is élő öccse, s elmondta, hogy 1987-ben eljuttatta a jeruzsálemi központnak Zentai perthi címét, telefonszámát és egy komoly dossziét, amely a Páva utcai Holokauszt Központban egy változatban már megtalálható. Azóta – ha jól számolom, 17 éve – Zuroff úrék a fülük botját sem méltóztatták mozdítani. Én ezután – tavaly júliusban – írtam neki egy hosszú levelet, mellékeltem a dokumentumokat, közöltem Zentai perthi lakcímét, telefonszámát és minden mást, ami egy kiadatási eljárás megalapozásához kellhet. Zuroffék azóta azt hangoztatják, hogy egyrészt nem kapták meg a Balázs család 1987-es küldeményét, másrészt az ő nácivadászaik derítettek fel mindent. Ismerve Balázs Péter öccsét, nem vonom kétségbe, amit mond. Megbízható idős úr. Név szerint megjelölte azt a személyt, akinek átadták az adatokat. Én Zuroffék eljárását nem akarom minősíteni, de azt leszögezem, hogy nem mondanak igazat. Akciójuk az elmúlt tíz évben Magyarországon és a többi kelet-európai országban is eredménytelen volt. A tízezer euró is kevésnek bizonyult, hogy bárkit bíróság elé állítsanak és elítéltessenek.
– Zentai előkerült: az ügyészség indítványára a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa márciusban elfogatóparancsot adott ki ellene, az igazságügy-miniszter pedig kérte a kiadatását. Az ausztrál hatóságok a kiadatási kérelem vizsgálatának idejére letartóztatásba helyezték, s csak óvadékért engedték szabadon. Mi várható most ön szerint, hiszen a büntetőeljárást idehaza és kint is lefolytathatják ellene? Az ausztrálok még nem adtak ki senkit ilyen címen.
– Azt, hogy most mi várható, nem tudom. Kudarcként éltem meg, hogy 13 évvel ezelőtt Kanada nem adta ki Finta Imrét, a szegedi gyűjtőtábor parancsnokát, bár Molnár Judittal komoly bizonyító anyagot gyűjtöttünk össze az ügyében. A magyar kormány pedig sem akkor, sem azóta nem látta szükségesnek, hogy a kiadatását kérje. Finta több ezer ember deportálását és halálba küldését szervezte meg. Úgy gondolom, a vádemelés túllőtt a célon. A vád arról szólt, hogy Finta volt az egyik fő felelőse a magyarországi holokausztnak. Ez nyilvánvalóan nem volt igaz, s így az esküdtek előtt megkérdőjeleződött a valóság is. Nekem tehát már van egy szomorú tapasztalatom. Vádemelés, majd többszöri bírósági forduló után a Finta-ügy vége a felmentés lett. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy Zentai több ember megkínzásában és legalább egy név szerint megjelölt ember halálában bűnös lehet. Az, hogy ő több mint 80 éves, nem perdöntő, hiszen 60 évvel ezelőtt életerős, viruló férfi volt, ugyanúgy, mint Balázs Péter. Akit – azért, mert zsidó – elfogott, és összevissza vert. Ha jóhiszemű vagyok, azt mondom, talán nem akarta agyonverni. A bizonyítékok szerint azonban szadista módon bánt a foglyaival.
– A Nagy Lajos-ügy népbírósági irataiban található vallomások kivégzésszerű bántalmazásról szólnak. A fiú állapotának, lassú kínszenvedésének leírása, majd a holttest Dunához szállítása – elborzaszt. Nagy védője annak idején azt vetette fel, szerinte nem faji indítékú esetről van szó, hanem arról, hogy Zentai ismerte és személyes okból nem kedvelte a Balázs családot – a fiú egy budapesti ügyvéd gyermeke volt. Lehet ennek most jelentősége, hiszen az emberölés önmagában évtizedek múltán elévül?
– Kétlem, hogy ez most felvethető volna. Balázs Pétert a bizonyítékok szerint a villamosról vette le Zentai, azért, mert nem viselte a sárga csillagot. Hozzá kell ehhez tenni, hogy Zentai első reagálásai nem voltak jók. Azt mondta, hazautazik Budapestre, és tisztázza magát a vád alól. Ehelyett bujkált, s csak jelentős összegű óvadék ellenében helyezték szabadlábra. Magatartása azt bizonyítja, hogy szellemi és fizikai erejének birtokában van. Fogalmam sincs azonban, hogyan dönt az ausztrál hatóság. Az amerikai jog szerint ha valakiről legalább az bebizonyítható, hogy a bevándorlási kérelem kitöltésekor valótlanságot állított, vagy eltitkolt fontos információt, akkor meg lehet vonni az állampolgárságát, és ki lehet utasítani az országból. Nem tudom, az ausztrál hatóságok hasonlóan járnak-e el, de nyilvánvaló, ha Zentai bevallotta volna, hogy zsidók üldözésében vett részt, nem kapott volna letelepedési engedélyt s ausztrál állampolgárságot.
– Mi következhet, ha hazahozzák?
– Ha Budapestre szállítják, s a megtört öregembert adja elő, aki semmiből nem ért semmit, az kevés lesz. Ha aktívan védekezik, szembesíteni lehet az 1945 utáni, nagyon egyértelmű vallomásokkal. A tanúkkal valószínűleg nem, mert akik a Máder- és a Nagy Lajos-perben vallomást tettek, már nem élnek. Ha élnének, az ügyészség megkereste volna őket. Az idős emberek vallomását ráadásul egy jó ügyvéd könynyedén visszaveri, mondván, a tanú nem emlékszik semmire.
– Ez így volt a sortűzperekben is. A vádlottak mint szánalmat keltő öregemberek, ráadásul fiatalkorukban százhuszadrangú szereplői voltak a történéseknek. Tapasztalatunk tehát már van az el nem évülő ügyekről. Ön mit gondol erről?
– Szerintem az ügyészség most nagyon alapos munkát végzett. Utánajárt az adatoknak a levéltárakban. A Nagy Lajos ügyében hajdan elhangzott tanúvallomások meggyőzők. Ha ezeket a mai ausztrál illetékesek elfogadják, akkor én csekély esélyt adok Zentainak.
– Milyen érzelmi hatásokat válthatna ki egy nyilvános budapesti tárgyalás, amely – Zuroff nyilatkozata szerint – az egész ország okulását szolgálná?
– Senki nem hinne Zentainak. Hajdan azt mondta, ő antikommunista hős, rendben van, de 1990 óta miért nem jött haza látogatóba sem? Ami Zuroffékat illeti, velük az a probléma, hogy nem csináltak semmit. Ahhoz, hogy ők Jeruzsálemben ezután is irodát tarthassanak fenn, háborús bűnösöket kellene elfogniuk Kelet-Európában. Ez, úgy tudom, eddig nem sikerült. Egy boszszúszomjas floridai vagy kaliforniai gazdag zsidó nem fog több pénzt adni erre a célra, újabb alapítványi támogatásokra tehát aligha számíthatnak. Ehhez legalább egy esetet fel kellett volna mutatniuk – ez lett volna a Zentai-ügy. Nem az ő érdemük az eset feltárása, hanem a Balázs családé. Ráadásul Balázséknak nem kell a vérdíj. Zuroff azt mondta, azért bírálom őket, mert nem én lettem az Utolsó esély budapesti megbízottja. Nekem nem tudott volna annyit fizetni, hogy részt vegyek az akciójában. Egyébként bárkinek fizet, az kidobott pénz – Magyarországon nem fog háborús bűnösöket találni.
Egyéves eljárás előzi meg az esetleges kiadatást
Bár az ausztrál igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, megvan minden ok arra, hogy meggyorsítsák a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) ügyének intézését, akit nemrégiben letartóztattak Perthben, miután Magyarország kérte kiadatását – írta július közepi számában a The Australian című napilap. (A 83 éves Zentait pár nappal később 50 ezer ausztrál dollárnak megfelelő óvadék ellenében szabadlábra helyezték – a szerk.)
Jelenleg egy perthi bíró vizsgálja a magyar kiadatási kérelem jogosságát. Bármi lesz is a döntés, Zentai akár az ausztrál szövetségi bírósághoz is fellebbezhet. És még ha a bíróságok a kiadatás mellett döntenek is, a végső döntés joga Chris Ellison igazságügy-miniszteré. Zentai kora is megköveteli, hogy az eljárás igazságos, de gyors legyen, különös tekintettel arra, hogy nincs félnivalója a magyar bíróságtól, ha ártatlan – olvasható egyebek mellett a lapban. Bár a kiadatás bonyolult eljárás, egyáltalán nem ritka Ausztráliában. „Bár tudjuk, hogy több száz, homályos múltú náci választotta hazájául Ausztráliát 1945 után, még soha nem adtunk ki háborús bűnökkel vádolt személyt. Ehhez a legközelebb a lettországi születésű Konrad Kalejs volt, aki egy melbourne-i öregotthonban halt meg, mielőtt kiadhatták volna. Zentai korábban azt mondta, hogy kész hazatérni Magyarországra, hogy megvédje magát. Most Isten adta lehetősége nyílik erre” – állapítja meg az ausztrál napilap.
Egy korábbi cikkében a The Australian című napilap Zentai azonnali kiadására szólította fel az ausztrál hatóságokat. Felhívta Chris Ellison ausztrál igazságügy-minisztert arra, hogy a „legkomolyabb elbírálásban” részesítse Magyarország kiadatási kérelmét. „Balázs emléke és a múlt igazságával való magyarországi szembenézés folyamata megköveteli, hogy megtegyük, amit a magyar hatóságok kértek” – hangoztatta a The Australian.
Ugyanakkor egy egyházi honlapon megjelentetett szenvedélyes hangvételű levélben kérte egy ausztrál római katolikus pap a canberrai kormányt, hogy ne adja ki Charles Zentai (Zentai Károly) magyar származású feltételezett háborús bűnöst Budapestnek, mert az egyházközösségéhez tartozó férfi „a légynek sem tudna ártani”. John Flynn plébános június 9-én – egy nappal Zentai letartóztatása után – Chris Ellison ausztrál igazságügy-miniszternek írt levelében annak a véleményének adott hangot, hogy a kiadatás „goromba, embertelen tett és súlyos igazságtalanság lenne”. Flynn – mint fogalmazott – csaknem 40 esztendeje ismeri Zentait, aki „hithű katolikus, és őszinte keresztény szellemiség hatja át”.
Zentait, az egykori magyar katonatisztet Chris Ellison miniszter hozzájárulása nélkül nem lehet kiadni.
A tárcavezető egyébként levelek özönét kapta. Ezek többségének zsidó szerzője volt, és az írások zömében Zentai kiadását kérték. Jogi szakértők szerint a Zentai ügyében indított igazságügyi eljárás több mint egy évig is eltarthat, majd ezt követően kell meghoznia Ellisonnak a végső döntést a kiadatási kérelemről.
