Egy kis nyelvlecke kályha gyanánt, hogy legyen honnét kiindulnunk – miheztartás végett. A verskötet verskötet, és nem verseskötet, mert ha a verskötet verseskötet volna, hát akkor a prózakötet prózáskötet volna, és az interjúkötet interjúskötet volna. A mentők mentők, és nem mentősök, mert ha a mentők mentősök volnának, akkor a tűzoltókat is tűzoltósoknak kellene neveznünk. Világos?
Most pedig csapjunk bele a lecsóba! 2005. augusztus 7-e van, vasárnap. Az imént öngyilkosság szemtanúja voltam. Egy panelház kilencedik emeletéről kivetette magát valaki. Holtan láttam először és utoljára. 77 éves volt, a nemére nézve bácsi, férfi lehetett valamikor. A mentők jöttek, de nem tudtak már segíteni rajta. Segítség! Van-e? Kötelesség – az van. Most például írni juszt is. Juszt is, marad is. Maradok tisztelettel: életben.
A segítségnyújtás, a lelki és testi elsősegély – testi utolsó segély lesz-e? – kérdése nem e tragikus közjáték kapcsán kezdett foglalkoztatni. Dologi kiadások, foglalkoztató. Egy teljes foglalkoztatottság erejéig már hetek óta foglalkoztat. Gokartpilótaként szlalomozok olyan útjelző oszlopok között, mint irgalmasság, jó szándék, könyörületesség, őrangyalfalva. Mikor van segítség, és mikor nincs? Az eutanázia segítség-e, ha sok a kín? Utat mutatni az ablakon túlra, ott, túl a rácson vergiliusi idegenvezetésnek számít-e a Dante-féle való világban vagy felelőtlenségnek? A kiút? Exit. Miképp szavaztál, hogyan döntöttél? Exit poll. A jótett helyébe, ha megürült, ki lép?
Jóvátehető-e a rossz? Tűzön rossz fa, rosszcsont – ebcsont beforr. Katonadolog. Ha baj támad, létezik-e segítség? S vajon előremozdítottabb, jobb-e a világ azáltal, hogy megsegítve van?
Tudnunk kellene, hogy Isten mit is akar. A segítségnyújtás elemi, mindennapi alkalmai még lehetővé teszik a tiszta jót a természet adta rossz ellenében – gyógyítanunk szabad –, ám amikor már egy meddő asszonyt segítünk mesterséges eszközökkel gyermekhez, akkor némelyek megkérdezik, a terméketlenség nem Isten akarata-e? A bioetika morálteológusai szerint annak ellenére, hogy bizonyos rosszakon segíthetünk – ma már például az örökítőanyag előzetes géntesztjével némely fogyatékok előre jelezhetők, s így bekövetkeztük megelőzhető –, nem szabad megtennünk. Az Isten adta rossz szerintük isteni kinyilatkoztatás.
Egy orvos attól kezdve orvos, hogy van saját halottja. Attól a pillanattól kezdve, mikor rádöbben, hogy nem segíthet kénye és kedve szerint korlátlanul. Felismeri, hogy e világ csak korlátozott mértékben segíthető meg, felismeri, hogy hatalmunk a jó tekintetében sem emberfölötti, hogy nincs apostoli übermensch, nos, ez a belépő a felnőttkorba. Játszóház, felnőttház.
A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. És nincs nagyobb kihívás a menthetetlenségnél. A visszaeső bűnös, a gyógyíthatatlan drogbeteg, az ingyenkéglit visszautasító hajléktalan miféle archetípus, mit kezdjünk vele? Rossznak lenni, rosszban lenni mennyire szabad? Ha egy apa folyamatosan piára költi a segélyt, akkor jár-e neki tovább – avagy miként juttatható el a segély a gyermekekhez közvetlenül?
A kubai, észak-koreai gyerekek ugyanezt kérdezik tőlünk. A vegyi fegyver a szegények atombombája. Nos, a nemzetközi erőtérben az éhező gyermek is egyfajta fegyver, sőt olykor a szegénység maga is az: revolverezni lehet vele a lelkiismeretet. Az önkényuralom áldozatainak nyújtott segítség által az önkény hízik. A segélycsomagok némely országban olykor épp az éhínség ama kritikus fokát előzik meg, amely oda vezetne, hogy forradalmi úton elsöpörjék az éhínség okát: a korrupt önkényuralmi rendszert. A szökőár áldozatainak nyújtott segítség is főképp arra volt jó, hogy szó se essék a délkelet-ázsiai tengerpartok ökológiai állapotáról. Amikor a romániai árvízkárosultaknak gyűjtünk, az árvízért felelős erdőirtók is óhatatlanul részesülnek a pénzből. A biztonsági rendszabály mindig a terrorakció után lép életbe, post mortem, sohasem előtte. Nincs előrelátás, utánfutók vagyunk mindannyian, s a vesztünkbe rohanunk. A segély mindig utánfutás, egy megoldhatatlan egyenlet csalhatatlan jele. Utójele – s előjele. Énünk rosszabbik és jobbik fele. Adj enni a testnek, és boldog a tumor, kapott ő is.
Hasonló problémák ökológiai szinten is fellépnek. A Kína-szindróma például. Ha egymilliárd-háromszázmillió kínai és egymilliárd indiai elkezd jólétben élni: az ökológiai katasztrófát jelent. Ha megmarad szegénynek – az is ökológiai katasztrófát jelent, csak szerkezetileg másfélét. Milliárdos embertömeg esetében a gazdagság és a szegénység egyként környezetromboló hatású, a keletkezett embertömeg pedig a segítség mellékhatása, hisz azért vagyunk ennyien, mert Pasteur, Fleming és más urak „egészségügyi reformjai”, felfedezései nyomán számottevően csökkent a halandóság – az AIDS és egyéb borzalmak ellenére.
Ma öngyilkos lett egy ember. Maradt hatmilliárd. A kis szám is, a nagy szám is – nagy probléma. Jut is, marad is. Mi, akik még egy ideig maradunk itt, a földön, hová jutunk?
Simon Petra
Simon Petrának a római jog sem okoz gondot, de az előző idényből ezt nagyon sajnálja
