Cserbenhagyták Merkelt a német nők

A szeptember 18-án patthelyzetet eredményezett német parlamenti választás különleges újdonságot szolgáltatott. Nem csak a pártok harcoltak a polgárok támogatásáért. A nő-férfi ellentét politikai színpadra lépett. Angela Merkel és Gerhard Schröder párbaja nagyrészt nem a programok, hanem a nemek küzdelmét hozta.

Elérkezett-e az ideje annak, hogy női kancellár kerüljön a szövetségi kormány élére? Az egyértelmű válasz elmaradt. A kereszténydemokraták minimálisan megelőzték ugyan a szociáldemokratákat, de győzelmük aránya nem volt elegendő ahhoz, hogy női kancellárjelöltjük biztos befutóként ünnepelhessen. Azóta folyik a nemek verbális pengeváltása. Ebből a mindeddig egyedülálló presztízsharcból a közvélemény-kutatók sem maradhattak ki. Felméréseik szerint a német nők megtagadták a támogatást Angela Merkeltől.
A hűvös benyomást keltő fizikus nem tudta maga köré gyűjteni az asszonyokat, a női szavazóknak mindössze harmincöt százaléka voksolt mellette. A „gyengébb nem” támogatását élvezte az 1980-as években a szépfiúnak korántsem nevezhető Helmut Kohl. Edmund Stoiber pedig – a bajorok erőfitogtató vezére – 2002-ben három százalékkal kapott több szavazatot a hölgyektől, mint most Merkel. Az elemzés legmeglepőbb megállapítása: a hajdani NDK-ban felnőtt politikus nem tudta kihasználni a „hazai pálya előnyét”, és a keletnémet tartományokban mindössze minden ötödik nő támogatta a CDU-t. A munkás asszonyok több mint negyven százaléka úgy nyilatkozott, hogy Merkelt mint személyt utasította el.
A kereszténydemokraták kancellárjelöltje soha nem volt a nők egyenjogúságáért folyó küzdelem élharcosa. „Senkit sem kell megválasztani kancellárnak csak azért, mert nő” – hangzott Angela Merkel filozófiája, és a rövid kampányidőszak elején igyekezett megőrizni a velük szemben is szükségesnek tartott „három lépés távolságot”. Ezért az elhibázott kortestaktikáért azonban nem egyedül őt terheli a felelősség. A választási kampány irányítói – mint korábban már annyiszor – ezúttal is elhanyagolták a családi és emancipációs célokat. A mulasztásra Merkel túl későn figyelt fel és reagált: a Schröderrel folytatott tévépárbaj során már igyekezett felhívni a figyelmet hajdani munkájára mint a Kohl-kormány családügyi minisztere; hajlandó volt magánéletének mindaddig „privát szféraként” kezelt mozzanatait a kamerák elé vinni; nyilatkozatokat adott a vezető női magazinoknak. „A CDU gyenge választási eredménye ellenére Merkel a modernizálás útjára vezette a pártot” – hangoztatta Paul Nolte történész. Alice Schwarzer, a német emancipációs mozgalom vezéregyénisége pedig továbbra is bízik abban, hogy Angela Merkel bejut a kancellári hivatalba, különben vereségét sokan úgy értelmeznék, mint a nők kudarcát.