Duray Miklós értékvesztéstől tart

Hosszas huzavona után tudta csak elkezdeni őszi ülésszakát a szlovák parlament, a kormánykoalíció többsége azonban politikailag kétes értékű. Egyfelől azért, mert a határozatképességhez szükséges szavazatmennyiség két képviselőn múlik csupán, másfelől meg azért, mert olyan képviselők is támogatják a koalíciót, akiknek politikai pályafutása akár már véget is érhetett volna, ha a meciari amnesztia nem vonatkozna rájuk az 1994–1998 közötti történések kapcsán. Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke a kialakult helyzetet elemezte lapunknak adott interjújában.

Nem lenne tisztességesebb és jobb megoldás a politikai válsághelyzet rendezésére az idő előtti választások megtartása?
– Való igaz, mind matematikailag, mind erkölcsi vagy etikai szempontból kétes értékű a koalíció többsége. De a kialakult állapot megértéséhez szükséges elmondani, hogy az egykori szovjet hatás alá tartozó egész kelet-közép-európai térség kiegyensúlyozatlan politikai képet mutat, ami még Magyarországon is felfedezhető, noha ott a legstabilabb a helyzet. Tehát nem állapodott meg még sehol a politikai rendszer és szerkezet, ennek a következménye a jelenlegi parlamenti válság Szlovákiában is. Egyetértek azzal, hogy a politikai tisztesség és a jövő pozitív formálása valóban azt követelné tőlünk, hogy előre hozott választásokat tartsunk Szlovákiában. Ettől azonban a politikusok jelentős része fél. Az egyik része azért, mert maga a tény, az idő előtti választások kiírása a destabilizáció elismerése, a másik része meg azért, mert pozíciót vesztene. A kettő a szlovák parlamentben most úgy adódik össze, hogy javaslatunkat a ciklus lerövidítésére – merthogy az MKP volt a szószolója az idő előtti választásoknak – maximum 85 képviselő támogatná, holott a törvény elfogadásához alkotmányos többségre van szükség, azaz 90 szavazatra. Nekem ezért most úgy tűnik, hogy a parlamenti válság elhúzódik, bármikor újra olyan helyzetbe kerülhet a törvényhozás, mint az őszi ülésszak kezdetén, és kiszámíthatatlan, nem torkollik-e kormányválságba, hiszen közeledik a költségvetés vitája és elfogadása, ami vízválasztó lehet.
– Más kelet-közép-európai országokban is vannak jelei a politikai élet képlékenységének, de abban mindenképpen egyedülálló Szlovákia, hogy a pártok gombamód szaporodnak a parlament talaján. 1998-ban például hat párt jutott a parlamentbe, a ciklus végén 13 dolgozott, 2002-ben pedig hét kapott a választópolgároktól öt százaléknál nagyobb támogatást, s most, három évvel később már 11 párt nevében politizálnak a képviselők.
– Ezen ne csodálkozzunk, hiszen a parlamentáris demokrácia és a többpárti rendszer éppen Szlovákiában tekint vissza a legkisebb hagyományokra. Végül is Szlovákia 1992-ig a cseh politikai életnek a függőségében élt, és ez nem volt gerjesztő hatással a politikai struktúra érlelődésére. És ne felejtsük a kommunizmus negyven évét, ami még inkább visszafogott bárminemű politikai fejlődést. Olyan állapotban van ma a szlovákiai politikai élet, egészen pontosan a szlovák politika, mint az a fiatal, felnövekvő emberke, aki egyszerre húszfajta szakmát is szeretne tanulni, mert mindegyikhez érez valamilyen vonzalmat, de nem tudja eldönteni, mit tanuljon, és lehet, hogy tanulatlanul fog meghalni.
– Ezzel együtt igaz a mondás, hogy aki korpa közé keveredik… Az olykor áttekinthetetlen politikai helyzet, a képviselők egy részének megszerzése – ismeretlen eszközökkel – hol az egyik, hol a másik oldalról, az állandó viták és kölcsönös gyanúsítgatások frusztrálják a társadalmat. Nem veszélyes ilyen szempontból az, hogy az MKP ennek ellenére a koalíció része marad, s most például visszalépett az idő előtti választásokról szóló törvény beterjesztésétől?
– Nyilván sáros lehet az ember úgy is, ha hempereg a pocsolyában, meg akkor is, ha összefröcskölik. Mind a kettő után meg kell tisztulni. Nem tesz jót a felvidéki magyar politikai életnek, hogy ilyen helyzetbe keveredtünk, s bár vélhetően néhány sárgolyó nyom nélkül pottyan le rólunk, akkor sem múlik el nyomtalanul felettünk ez a vihar. Sajnos, látni saját politikusainkon is, hogy megfertőződnek a politikai kultúra már említett fejletlen megnyilvánulásaival. A felvidéki magyar politikusok egy részének a politikai látásmódja ezáltal ugyancsak beszűkül bizonyos keretek közé, és hát – hogy úgy mondjam – olykor meghazudtoljuk, hogy mögöttünk van az ezeréves állami lét.
– A szlovák politikusok – ellenzékiek és kormánypárti képviselők, de a függetlenek és a pártokat váltogatók is – ugyanakkor állandóan az eszmékről, az értékekről beszélnek. Egyedül Pavol Hrusovsky, a parlament és a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke mondta azt, hogy a szlovák politikára napjainkban leginkább az értékvesztés a jellemző. Ön ezt hogyan látja?
– Azt hiszem, egyet kell értenem a parlament elnökével, én is úgy látom, hogy ha voltak ebben a politikában értékek, akkor azok egyre inkább kiveszőben vannak, de legalábbis láthatatlanná válnak. Az a baj szerintem, hogy azok, akik a szlovák politikai kultúrában értékteremtők lennének vagy lehetnének, ma egyáltalán nem vesznek részt a politikai élet szervezésében és alakításában. Meg olyanok is vannak, akik teljesen a politikai élet peremére szorultak. És én ezt tartom igazán nagy bajnak. Akkor ugyanis, amikor az érték kiszorul
a politikai élet peremére, akkor nem az érlelődés folyamata zajlik, ami végül eredményekkel járhat, hanem éppen fordítva, az értékvesztés folyamata nyer egyre nagyobb teret.