Eltolódó magyar hangsúlyok Ázsiában

Az elmúlt időszakban két olyan konkrét kérdés körül bontakozott ki éles szembenállás a két kelet-ázsiai hatalom, Japán és Kína között, amely kérdések a bilaterális kereteken túllépve kikerültek a nemzetközi politika színterére is: az egyik Japán törekvése az ENSZ BT állandó tagságára, a másik a Tienanmen téri vérengzés óta Kínát sújtó fegyverembargó feloldásának kérdése. A világ (és benne az EU) államai – mint az a Budapest Analyses elemzőközpont tanulmányából kiderül – két pártra szakadtak mindkét kérdés megítélését illetően.

Kína világgazdasági és világpolitikai súlyának látványos növekedése lényeges változásokat idéz elő a kelet-ázsiai hatalmi erőtérben. A folyamatban lévő változások egyik szembeötlő kísérőjelensége – az egyre erősödő gazdasági összefonódás mellett is – Japán és Kína kapcsolatainak látványos romlása. A konfliktusok mélyben meghúzódó, de egyre inkább nyilvánosan is megfogalmazott főbb forrásai szerteágazók. A biztonságpolitika területén például Japán (pontosabban az amerikai–japán biztonsági rendszer) viszonya a tajvani kérdéshez, illetve az észak-koreai helyzet megítélése. A területi kérdések tekintetében nyilvánvaló a Diaoyu/Senkaku-szigetek körüli vita, a hovatartozásától függően ugyanis hatalmas földgázlelőhelyek kerülhetnek valamelyik ország tulajdonába. A gazdasági (és politikai) erőtér kiterjesztése vonatkozásában pedig egyértelmű a délkelet-ázsiai gazdasági övezet integrációs folyamatának vezető szerepéért folytatott rivalizálás.
A Magyar Köztársaságnak állásfoglalása kialakításához célszerű számba venni több szempontot is. Ha például a külkereskedelmet nézzük, kitűnik, hogy a két ország nagyjából hasonló mértékben piaca a magyar termékeknek. Magyarország Kínából származó behozatala ugyanakkor meghaladja a Japánból származót, s ami még fontosabb, a termékszerkezet lényeges különbségeket mutat. Míg a kínai ruházati termékek exportdömpingje komoly gondot okoz az európai és az észak-amerikai országoknak, addig a Japánból származó import jelentős része olyan gépi alkatrész, amelyet Magyarországon szerelnek be, és részét alkotja a magyar kivitelnek. A beruházásokat tekintve is Japán felé hajlik a mérleg nyelve. Működőtőke-befektetésének állománya elérte a 2,2 millárd dollárt, amely elsősorban az exportra termelő és magas hozzáadott értéket realizáló termelő szférára koncentrálódik (Suzuki, Denso, Sanyo, Clarion, Bridgestone), míg Kínából eddig számottevő beruházás Magyarországra nem érkezett, ellenben néhány multinacionális nagyvállalat Magyarországról Kínába helyezte át gyártási kapacitását (IBM, Flextronics). Biztonságpolitikai szempontból egyértelmű, hogy Magyarország az EU és a NATO tagországaként olyan szövetségi rendszer része, amely illeszkedik az amerikai–japán politikához.
A fentiek számbavételét követően az elemzésből kirajzolódik, hogy a Magyar Köztársaságnak milyen szempontok figyelembevételével kell alakítania külpolitikáját a távol-keleti régió kérdéseit illetően. Mint az elemzés fogalmaz, a retorika szintjén a prioritások viszonylag jól körvonalazottak. Kínával Magyarország a „baráti együttműködési partnerség” kiépítésében érdekelt, míg Japán Magyarország számára „stratégiai fontosságú, globális partner”.
Az elmúlt három év tényleges külpolitikai lépései és döntései, valamint a retorika között azonban – állapítja meg a Budapest Analyses – szakadék tátong. A korábban említett két kérdésben a magyar kormánynál a Kínai Népköztársaság szempontjai estek nagyobb súllyal a latba. Számos EU-tagországgal – köztük számos fegyverexportőrrel – és az Egyesült Államok határozott álláspontjával szembehelyezkedve Magyarország támogatja a kínai fegyverembargó feloldását. Ennél is meglepőbb, hogy Magyarország a legtöbb EU-tagállam aktív támogatásával szemben mindössze passzív támogatásáról biztosítja Japánt (és Németországot) a BT-tagságuk elnyeréséért folytatott diplomáciai törekvéseikben. De ha megnézzük a kétoldalú kapcsolatok további elemeit, kirajzolódik a tényleges tendencia: Japán esetében az Aichi 2005 világkiállításról való – európai országként szinte egyedülálló – távolmaradás (az már most eldöntött kérdés, hogy a 2010-es sanghaji világkiállításon ott leszünk); a magyar házelnök hivatalos látogatásának utolsó pillanatban történt többszöri egyoldalú lemondása; a tokiói magyar nagykövetség létszámának csökkentése (megszűnik a kulturális és külgazdasági attaséi poszt). Kína esetében egy ciklus alatt két kormányfői látogatás; a sanghaji főkonzulátus megnyitása mellett a pekingi nagykövetség létszámának felemelése; a kormányzati struktúrába nem illő és indokolatlan, magyar–kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztosi poszt felállítása; egyes, a Kína-politika alakítása szempontjából fontos pozíciók megragadása az Európai Unió apparátusában; a vízumkényszer eltörlésére vonatkozó javaslat megtétele, és még számos egyéb konkrét lépés utal arra, hogy a Magyar Köztársaság a valóságban milyen prioritásokat állított fel a távol-keleti térség országait illetően.
Az elemzés megállapítja, hogy a gazdasági, politikai érdekeink és a realitások által diktált, valamint a Külügyminisztérium által megfogalmazott irányelvektől eltávolodott a Magyar Köztársaság tényleges Kelet-Ázsia-politikája. Az elmúlt három év lépései aránytévesztésről tanúskodnak, nem tükrözik Magyarország érdekeit, értékeit és kötelezettségeit. A Budapest Analyses szerint indokolt a korrekció, meg kell szüntetni az egyoldalúságot, árnyaltabb és Magyarország érdekeit jobban figyelembe vevő külpolitikai vonalvezetésre van szükség.