Faludy és a köszöntők

Faludy György töretlen életerejét, nagyságát bizonyítja, milyen hősiesen állta a születésnapi köszöntők rohamát. Pedig a Nemzeti Színházban tartott ünnepségen a kilencvenöt esztendős költő nem szűkölködött ajándékokban sem, ám a közönségnek könnyen lehetett olyan érzése: a szereplők inkább magukat akarták megajándékozni a huszadik század egyik legnagyobb költőjével.
Pontosítsunk: Faludy fényében sütkéreztek többen, még ha az eredeti szándékot nincs is jogunk kétségbe vonni. Az ünnepet azonban hál’ istennek nem sikerült elrontani. Maga a költő is szóhoz jutott olykor, s olyan gondolatokkal ajándékozta meg a zsúfolásig telt színházteremben ülőket, amelyek mindenkinek útravalót jelenthetnek. Vámos Miklós író – aki kivételesen szerényen tartotta magát az időkerethez – felelevenítette Faludynak a recski megsemmisítőtáborban töltött éveit. A Pokolbéli víg napjaimban a költő megjelenítette az embertelen sötétzárkában töltött hosszú időszakot. Közben verseket költött fejben, s a kulcslyukon beszűrődő fénypászmában melegedett. Ugyanígy sikerült egész életében megtalálnia a kicsiny fénypászmákat, reménysugarakat, bárhová vetette is a kényszerű sors, bármilyen nélkülözések közepette kellett is élnie. Mert nyomorgásokban bőven volt része Faludynak, amikor a különböző színű ordas eszmék elől kellett menekülnie. Maga az ünnepelt osztotta meg a publikummal azt a történetet, amikor a kukoricakásához szokott Faludy házaspárt Hatvany báró pazar vacsorára hívta külföldön, ám a gyomruk már nem bírta tartósan befogadni a normális ételt. Így aztán a puliszkadiéta visszarendeződött. De felsejlett a történetekből De Gaulle tábornok alakja is, aki az amerikai káplári egyenruhába öltözött Faludyt előreengedte az illemhelyen. Vagy Pablo Picasso, akivel egy kávéházba járt, s bár sosem beszéltek, csak biccentettek egymásnak, odament asztalához, és egy rajzot akart neki ajándékozni. Párizs német megszállása árnyékában Faludy elhárította magától a szép gesztust, mondván, ki tudja, menekülés közben tudna-e vigyázni rá.
Viszont Farkasházy Tivadartól már nem menekülhetett az élő klasszikus. Mindannyian jobban jártunk volna, ha a házigazda Jordán Tamás, a másik műsorvezető beszélget el az ünnepelttel a gördülő pódiumon. Az még hagyján, hogy az est főszereplője nem mindig értette Farkasházy erőltetett felvetéseit, legalább olyan baj, hogy a közönség még kevésbé. Mint ahogy az is érthetetlen volt, miért kell gondolatban állandóan a beszélgetésbe rángatnia a hasonló idős Fejtő Ferenc személyét.
Valódi ajándék volt azonban Törőcsik Mari előadásában hallgatni a költő 1956, Te csillag című versét, miként Szőcs Géza joviális-családias köszöntője is derűs perceket szerzett. Földes László, alias Hobo pedig többek számára új oldaláról mutatkozott be, amikor nemcsak Faludy megzenésített verseit tolmácsolta, hanem József Attila temetéséről írt elégiáját is elszavalta. Apró pánikot keltett Bozóki András kulturális miniszter, amikor a színpadra lépett, s kijelentette: „Nem fogok beszédet tartani.” A magát politikusként meghatározó egykori politológus ugyanis mégiscsak rövid politikai szónoklatot mondott dialógusról és egyebekről. Majd átnyújtotta egy festőművész litográfiáját – vagyis sokszorosított grafikájának egy példányát –, amelyen a kívánatosnak tartott párbeszéd mintha két szék között zajlana. Pedig elegánsabb lett volna, ha egy olyan tankönyvet vagy legalább kormányzati tervezetet nyújt át, amelyben már Faludy életműve is szerepel. Hisz beszámoltunk róla: a tisztelők petícióban fordultak a Nemzeti Tankönyvkiadóhoz, az oktatási és a kulturális tárcához, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy a huszadik század egyik legnagyobb költőjének életműve nem része a nemzeti tantervnek.
Haumann Péter elszavalta Faludy Arany János című versét, amelyben kedélyes párbeszédet folytatnak a Toldi írójával a századvég óta eltelt időszakról.
Majd nem sokkal ezután lehullott a függöny, a költőt és fiatal feleségét, Fannit némán, a színpad felé fordulva búcsúztatták a közönségtől. Kinek-kinek eszébe juthattak Arany Epilógusának sorai: „Mit szívembe vágyva zártam / Azt nem hozta, / Attól makacsul megfoszta.” Pedig sem az ünnepeltet, sem az eljövendő generációkat nem tudja megfosztani semmilyen hatalom ettől a mindig fogódzót nyújtó s tovább fejlődő életműtől. Optimisták lehetünk: Faludy elfogadta a közismerten hozzá hasonlóan szívós, jó kedélyű és hosszú életű bobtail kutyakölyköt, aki azonnal megszerette új gazdáját, s nyugodtan szemlélte a költő öléből a fellépők hosszú sorát.