Geszti fricskája és gesztusa

n Seszták Ágnes
Akkor tűnt fel Geszti Péter mint szövegíró kisiparos, ahogy magát nevezte, amikor a Postabank-reklámokat adták. A Demokrata akkoriban viccből lehozott egyet, ingyen. Perrel fenyegették meg érte. Hol vannak már a Postabank Geszti kitalálta csíkos dresszes ugrifülesei… Aztán megalakult a Jazz+Az formáció, majd felbomlott. Nos, ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy ez a Geszti Péter nem akárki. Nem lehetett kinyitni úgy a televíziót, hogy Geszti vagy valamelyik énekesnője éppen ne nyilatkozna: mikor lesz a búcsúkoncert, mit énekelnek, hova mennek, ki milyen szólókarrierbe kezd. Végigstatisztáltuk a Jazz+Az kimúlását, természetesen minden riporter azzal nyúzta Gesztit, hogy most mit fog csinálni, mi lesz a következő lépés, zenekar, reklámszöveg, netán film?
Nem lehet másra gondolni, mint arra, hogy Geszti Péter olyan fenoménja kis országunknak, akinek minden lépése és megnyilvánulása hihetetlenül fontos, frappáns és utánozhatatlan. A képet némileg rontotta, hogy Geszti Péter egyik családtagja is vágyott némi reflektorfényre, és bizonyos kereskedelmi adókon, ha nem is híres, de hírhedt lett a nemzeti oldalra tett acsargásaival, sokszor otromba és elvadult monológjaival. Nos, ezt a Geszti klánt vagy családot nem ajánlatos bántani. Bármilyen kritikai él vagy hang kizárólag az irigység számlájára írható. Aki Gesztit bántja, a tehetségét irigyli meg a pénzét, a vonzerejét meg a nőkre gyakorolt hatását.
Nehéz lenne elmagyarázni, hogy vannak más szempontok is egy ember megítélésénél, de hát ez Magyarország, bizonyos filozófusok szerint a tízmillió irigy pesszimista országa. És ezzel helyben is vagyunk. Geszti Péter Magyarország című alkotásáról esik szó. Bármit mondani róla – a felsőfokok mellőzésével – szinte lehetetlen feladat, hiszen a liberális holdudvar jó előre megágyazott a fogadtatásnak: a szélsőjobbos csürhe, akiknek magyarság-teljesítménykényszerük van, akik földig érő kokárdával rohangálnak, akik elüldözték az országból Bartók Bélát, akik sírva vigadnak a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarországon, amit történetesen zsidó írt, aztán segítettek elhajtani őket. Ezektől nem lehet ízlést elvárni. Ezt a fricskát Gesztitől nagyon is megérdemlik. Így aztán mindenki nyelt egyet, amikor az eredeti Allegria című francia slágert (szerzője Renais Duprees), ami a kanadai Cirque de Soleil produkciója, Geszti Péter szövegátiratában Oláh Ibolya adta elő giccses magyarkodó cuccba bújtatva, az augusztus huszadikai protokollműsorban, Magyarország címmel. Egyszerűbb dolgunk lenne, ha a szám eredeti címe egy betű eltéréssel Allergia lenne, mert akkor megmagyarázhatnánk, mi vitte rá Gesztit a magyar változatra. Így azonban találgatásokra vagyunk utalva. A szerző elmondta ugyan, hogy a hazájára, a jövőbe vetett hitre és a tisztességesen végzett munkára gondol ebben a Magyarországot dicsőítő dalban.
Én például feltétel nélkül hiszek neki. Miért ne világosodhatna meg negyvenévesen New Yorkban egy elvált férfiember, aki ez idő tájt komoly állami kitüntetés birtokosa lett, magas színvonalon végzett évtizedes munkásságáért. Azt is elhiszem, hogy pont egy kanadai énekes francia slágere ihlette a magyar haza szeretetére. Nem árt tisztázni, Geszti Péter nem titkolta el, hogy a dallam kölcsön van. Ezt annak rendje és módja szerint hivatalos úton el is rendezték. A dal tehát Magyarországról megíródott, és elindult a maga útján. És ettől kezdve nem sok beleszólása van a szerzőnek abba, miként fogadja a közönség az Oláh Ibolya által tolmácsolt, na mit is? Slágert? Dalt? Nótát? A nagyközönséget a média azonnal eligazította: ez egy himnusz, pophimnusz. Itt egy kicsit elakad a szó. Mindegy, hogy kitől származott a keresztapaság, mindegy, ki mondta először, hogy ez egy himnusz, hogy Geszti baromságnak tartja az elnevezést vagy nem, mégiscsak beragad a fülekbe. Egy himnusz, új himnusz, aminek a refrénje az, hogy Magyarország. Nahát!
Emlékezzünk arra, hogy néhány évvel ezelőtt az SZDSZ-es Török András még államtitkár korában egy konferencián komolyan felvetette, hogy le kellene cserélni a magyar Himnuszt egy másikra. Török kifejtette, hogy a mostani elavult, pesszimista, és egyáltalán nem felel meg a kor követelményeinek. Olyan kellene helyette, ami az optimizmust és a jövőbe vetett hitet sugározza. Sok embernek akadt torkán a megállapítás. Először Rákosinak volt ásatag a Himnusz, másodjára Török Andrásnak. Először Kodály tette a helyére a diktátort, Török Andrásnak nem tudom, ki szólt, de úgy tűnt, hogy a Himnusz maradt a helyén. És most itt van Geszti Péter, az ő hazafelfogásával, Oláh Ibolya tolmácsolásában. Hát nem szívmelengető? Mit is mondott Havas Henrik? Geszti egy gesztust tett ezzel a dallal. Mármint gesztust. És kinek? Vagy kiknek? És miből kifolyólag tesz Geszti Péter gesztust, teszem azt nekem vagy nekünk? Mi a különbség Geszti Péter és köztem, hogy neki gesztusokat kell tennie? Vagy Havas Henrik valami olyasmire gondolt, amire politikailag korrekten még gondolni sem lehetne? Vagy a személyeket kellene közelebbről megnézni: ki Geszti Péter és ki Oláh Ibolya? Ettől kezdve ez a himnusz, himnuszocska kap egy csúnya kis gellert, ami belezavar az amúgy hibátlan élvezetbe: „Magyarország, / ahol az / arcodban láttam / a magam arcát / Magyarország! / Te vagy a szívembe írva / Magyarország… / Gyere és bújj hozzám / Magyarország… / Te vagy a lelkemre bízva / Magyarország.” Belezavart mellesleg Tereskova, azaz Nagy Kriszta művésznő is, aki azzal lepte meg a nyilvánosságot, hogy hazugnak és képmutatónak tartja Geszti művét. Ez egyébként, hihetnénk, szíve joga, de úgy látszik, mégsem. Nagy Kriszta szerint némi kampányíz érződik a dal mögött, mert Magyarországon a dolgok korántsem mennek olyan vidáman és jól. „Ez a szám túlságosan is kedves, hazaszeretettel átitatott, pedig erről szó sincs. Én egyáltalán nem tapasztalom, hogy az ország különösképp a szívére venné, a magam arcát meg aztán pláne nem látom az arcában. (…) Én boldogtalan tagja vagyok a társadalomnak (…) sajnos” – mondja másutt Nagy Kriszta, Tereskova.
Márpedig ha ez így van, akkor szerinte Geszti szerzeménye „arra a folyamatra erősít rá, ami azt szolgálja, hogy a kultúra utolsó csírája is kipusztul a médiából”. Tereskova egyébként egy parafrázist költött Geszti szövegére, amelyből két gondolatot érdemes kiragadni: „Magyarország, ne vezess meg engem!” A másik: „Gyere, és ébredj fel végre Magyarország.” Amikor a média azt kezdte firtatni, nem befolyásolta-e, hogy volt egy rövid románcuk Gesztivel, Nagy Kriszta ezt válaszolta: „Pétert senki nem meri támadni, nekem muszáj volt.” Bátor tett volt, mert amellett, hogy Nagy Kriszta Tereskova semmi perc alatt kiesett a médiamunkások kegyeiből, gondolatait nem fogadták barátságosan. Liptai Claudia, aki a TV2 Mokkájában Havas Henrik untermanjaként tevékenykedik, egyenesen így fogalmazott: Miért bűn az, hogy valaki három perc boldogságot hoz az embereknek?
Egyáltalán nem bűn, sőt öröm, hogy Geszti Péter, a liberális szövegíró, külföldi zeneszerző közreműködésével, egy cigány énekesnő előadásában három perc himnikus boldogságot oszt a magyaroknak. Reméljük, ennyiről van szó, semmi többről.