A Zsolnay-gyárra elköltött kétmilliárd forint nem tűnt el, csak átalakult. Közpénzből magánpénzzé vált. Az elbocsátott dolgozóhad csekély és a gyakran változó vezetők milliós végkielégítésére, csődbe ment bécsi üzletre, eladhatatlan készletekre költötték. A gyár korszerűsítésére alig jutott belőle. Igaz, a végén már nem is lett volna érdemes költeni rá, hiszen a nyereségessé tett ipariporcelán-gyártó részleget bezárták, az eozinmáz titkát ismerő szakembereket elbocsátották, a Zsolnay néven kínált matricás porcelánhoz hasonló termékeket pedig olcsóbban forgalmazzák a kínaiak. Az elmúlt évek eseményeiből úgy látszik, csak a családnak, a leszármazottaknak állt volna érdekükben, hogy ismét a régi színvonalra emeljék a gyárat és termékeit, őket azonban különféle jogszabályokra hivatkozva, ügyesen kijátszva nem is engedték a tulajdonosi kör közelébe. S bár soha nem kérték volna ingyen a gyárat, befektetők segítségével szerették volna visszavásárolni jogtalanul elvett tulajdonukat, ajánlatukat meg sem hallgatták. Nekik a Zsolnay soha nem volt eladó.
A nyilatkozatok szerint azért kellett milliárdokat költeni a gyárra, hogy a cég, amelyet később a reorganizáció jegyében, de főként az adósságtologatás céljából három részre daraboltak, jobb állapotba kerüljön. Hogy felkészítsék a sikeres privatizációra. Időközben azonban hatályba lépett a 69/A § (7.) bekezdéssel kiegészített, „Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről” szóló 1995. évi XXXIX. törvény, és erre való hivatkozással igényelte a pécsi önkormányzat, hogy az állami vagyonhoz térítésmenetesen juthasson hozzá. Úgy tűnik tehát, hogy a Zsolnay eladásából származó bevétel az egyébként éhes kormánynak végül mégsem lett fontos, miként az sem, hogy legalább valamit visszaszerezzen a ráköltött milliárdokból, hiszen ingyen adja Pécsnek a gyárat és vele a hathektáros belvárosi ingatlant.
A döntés nem különösebben meglepő, és betekintést enged a kormányzati kulisszák mögé. A lényeg: a szocialista kormány kistafírozza a szocialista városvezetést. Toller László polgármester korábban sem titkolta, sőt nyilatkozta is, hogy Draskovics Tibor pénzügyminiszter már odaígérte Pécsnek a Zsolnayt. A döntés, ha némi késéssel is, Veres János pénzügyminisztersége idején, végül megszületett. Így nem bizonyult hiú ábrándnak, sem pedig elbizakodottságnak már jóval korábban a Zsolnay-gyár jól csengő nevével, épületeivel és területével kalkulálni az Európa kulturális fővárosa – Pécs, 2010 címet viselő, tízmilliárd forintos beruházást igénylő pályázati anyagban. (Vajon odaígérték már Pécsnek a kulturális főváros címet is?)
Sajtóhírek szerint a szerződéstervezet lényege: Pécs tíz évig nem adhatja el sem a gyárat, sem a Zsolnay márkanevet, és köteles fenntartani az üzem működőképességét, hagyományait. A Zsolnay-termékek a jövőben is csak Magyarországon készülhetnek, és három évig öt százaléknál magasabb létszámcsökkentésre nem kerülhet sor. Azt is meghatározzák majd, évente hány darab dísztárgyat kell gyártaniuk. A pécsi képviselő-testület már felhatalmazta a város vezetését, hogy kezdjen tárgyalásokat az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-vel a Zsolnay adósságainak törlesztéséről, illetve veszteségeinek finanszírozásáról. Ha Pécs nem fizeti vissza határidőre az ÁPV Rt. által a gyárnak nyújtott 366 millió forintos tulajdonosi hitelt, amelyre az eredeti tervek szerint a privatizációs bevétel lett volna a fedezet, akkor a cég visszakerül állami tulajdonba. Hogy mit jelent most a határidő, nem tudható. Az ÁPV Rt. igazgatója, Németh Ákos lapunkat márciusban arról tájékoztatta, hogy ez év december 31.
Mit kezd tehát Pécs most a Zsolnay-gyárral? Mint azt az Európa kulturális fővárosa pályázatban olvashatjuk, a város kortárs művészeti központot hozna létre, és erre a célra „a Zsolnay-gyár épületegyütteséhez tartozó Balokány liget melletti nagy gyári csarnokot lehetne átalakítani, amely a közelmúltban már fogadott be művészeti kiállításokat. Az Európa kulturális fővárosa program fejlesztési tervének alapvető része a Zsolnay-gyár hatalmas épületegyüttesének revitalizációja. A revitalizáció terve a Zsolnay Ipartörténeti Park elnevezést viseli, s magában foglal a termelést bemutató porcelánműhelyt, ipartörténeti múzeumot, műtermeket, művészeti kiállítóteret, szállodát, vendéglőt. Elképzelhető, hogy az említett nagy kiállítótér kialakítására is a Zsolnay-épületegyüttesben kerül sor.”
Amikor márciusban megkérdeztük Toller László polgármestert, milyen alapon tervez a város a pályázatában művészeti központot olyan területre, amellyel nem rendelkezik, azt a választ kaptuk, hogy a gyárat körülvevő, a Zsolnay-örökség részét képező és régen részben a Zsolnay családhoz tartozó ingatlanok közül több (például az úgynevezett Zöld Ház, a Zsolnay-mauzóleum, a Balokány liget, a Balokány fürdő területe s a mellette található kiegészítő területek) már régóta önkormányzati tulajdonban van. Ezekre tehát jogosan terveznek. Ugyanakkor elismerte, hogy a tervben szerepeltetnek olyan területeket is, amelyek még a Zsolnay cégcsoport tulajdonában vannak. Mivel azonban a cégcsoport részét képező Zsolnay Örökség Kht. 2001 óta foglalkozik az épített Zsolnay-örökség revitalizációjával, és ez önkormányzati tulajdont is érint, szerencsés lenne, ha az önkormányzat válna az egész terület tulajdonosává. A polgármester azt is hangsúlyozta: a város vezetése évek óta harcol azért, hogy a gyár működőképes maradjon, hiszen része Pécs életének, a nemzet kultúrájának, ipartörténeti és műemlékvédelmi örökségünknek.
Az ipartörténeti és műemléki értékek emlegetése azonban mintha nem a jövőről, hanem a meglévő helyzet konzerválásáról szólna. Igaz, a hathektáros belvárosi terület a 6-os út mellett már önmagában is nagy érték, sőt a gyár nélkül értékes igazán. Amikor márciusban Kovács Gyulától, aki a Zsolnay két részlegének is a vezérigazgatója, azt kérdeztük, igazuk lehet-e azoknak, akik azt vizionálják, hogy a Zsolnay-gyár néhány év múlva csak kis porcelánfestő bemutatóhely lesz egy nagy lakópark vagy bevásárlóközpont árnyékában, nem próbálta meg elhessegetni ezt a szomorú látomást. Úgy tűnik, akik a Zsolnayból az elmúlt évtizedben jól akartak lakni, már jóllaktak. A család „támadásait”, amelyek azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy a leszármazottak talpra állítják a gyárat, ismét régi fényt adnak az eozinmáznak, sikerrel visszaverték. A leépítés, a sorvasztás megtörtént, már csak a kegyelemdöfés van hátra.
Pécs vezetése most már nyugodtan tervezhet. Az üzemet mielőbb szeretnék megnyitni a város felé, a gyár által már nem használt több mint húszezer négyzetméteres ingatlant felújítanák. Ebben a Zsolnay kulturális negyedben kapna helyet a kortárs művészeti központ, egy ipartörténeti park és egy oktatási központ. Emellett vállalkozói tőke bevonásával irodákat, vendéglőket és szállodákat alakítanának ki a területen.
Ki beszél itt már Zsolnay Vilmos örökségéről, az egykor európai hírű porcelán jövőjéről? Tíz év múlva legfeljebb a szállodát hívják Grand Hotel Zsolnaynak.
origo.hu
Kiszáradt egy népszerű tó a Balaton mellett
