(ki hogyan ünnepel…)

Én nem tudom, hogy a jobb- és baloldal között kimutatható-e lényeges eltérés, mondjuk egy tűzijáték megszervezése és lebonyolítása szempontjából. Ha van, ha nincs, annyi biztos, hogy a budapesti nagy tűzparádé körül időnként fellángolnak a viták (néha az uszályok és Gellért-hegy aljnövényzetei.) Így aztán megeshet, hogy a görögtűz, a bengáli gyertya, a röppentyű, az üstököstelep, a római gyertya és a vízi bomba politikai kérdéssé válik és pró vagy kontra kampányjelleget ölt.
Amikor a baloldali média először kiszámolta, hogy egy Fidesz rendelte augusztus 20-i tűzijáték árából hány kisnyugdíjas juthatott volna ízletes csirkelábhoz, ezzel útjára indított egy mókuskereket, amely csak pörög-pörög mint egy szépen kilőtt színes forgóbomba, a gyűlöletben és lekicsinylésben felettébb otthonosan mozgó magyar populáció épülésére.
Most nem tesszük fel a kérdést, hogy tulajdonképpen ki és kinek adta az első pofont, inkább leszögezzük: a tűzijáték mint ingyenes látványosság abba a vonalba tartozik, amit a rómaiak a panem et circenses kifejezéssel illettek, s ami állítólag a népboldogítás alapvető képlete. A kenyér és a cirkuszjáték összekapcsolása tehát nem mai találmány, bár azt valószínűleg feltételeznünk kell, hogy a római polgár nem számolgatta, hány sestertiusába kerül egy gladiátor és egy oroszlán kiképzése.
Arra mindenképpen rá kell mutatnunk, bár ezt nem a széthúzást szolgálva tesszük, hogy a konzervatív és a liberálbal cirkusz között van némi különbség. Illetve, hogy ne a lealacsonyító cirkusz szót használjam: bizonyos ünnepek a jobboldalú lelkülethez állnak közel, míg mások inkább szocialista ihletettségűek. Kellemes érzéssel tölthet el bennünket azonban, hogy az MSZP politikusai mindig is csökkenteni igyekeztek ezeket a különbségeket, bár elődeik igazából még az Auróra ágyújának eldördülését jelentősebb eseménynek tartották, mint teszem azt, a Szentlélek kiáradását. Annak idején a sajtó persze nem számolgatta, mennyibe kerülnek a Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvényei, a Párt úgy gazdálkodott az adófizetők pénzével, ahogy akart, mivel az adófizetés latens volt, s a fizetésekből már eleve észrevétlenül levonatott.
De visszatérve a tűzijátékra mint alappéldára: a jobboldali média, bár olykor ironizálva célozgat az elpufogtatott csirkelábakra és far-hátakra, inkább arra figyel, hogy egy szocialista tűzijáték hány uszályt és rekettyést perzsel fel alkalmilag, s hány tonna hulladék úszik le a Dunán. Ez persze csak válasz a szocialisták uralta média ilyetén irányú ármánykodására, amely viszonválaszként vagy rekontraképpen előrántja cilinderéből Bácsfi Diánát. Bonyolult matematikai műveletekkel talán lehetséges kiszámítani, hogy egy Bácsfi- karlendítés a tévé képernyőjén hány uszálytűzzel ér fel. Ezeknek a dolgoknak bizonyára van egy állandó szorzójuk, amelynek révén politikai hatásfokuk összevethetők.
Félretéve a tréfát (ha egyáltalán tréfálni volna kedvünk), a tűzijáték futótűzként terjedt el az utóbbi időkben Magyarországon. A legeldugottabb települések is vígan durrogtatnak ünnepi kedvükben. Én magam Szent István napján éppen a cs.-i nádasban horgásztam, amikor délen, keleten, nyugaton és északon tüzes eső kezdett hullani az égből. A cs.-i strandról pont felém lőttek, a vízi bombák akkorát dörrentek a nádas végében, hogy ijedtükben a pontyok meg sem álltak Balatonfüredig, ám ahogy odaértek, azonnal fordulhattak is vissza, mert ott is elkezdődött a tűzkígyózás és durrogás. Ilyen közelről még sosem láttam tűzijátékot. Tetszetősnek találtam.
Hogy aznap miért nem volt egyetlen kapásom sem, én nem tudom…