Húsz éve ez a vesszőparipája. Az 1990-es évek elején volt már postaügyi miniszter is, de sem akkor, sem a kormányfőként eltöltött négy év alatt nem nyílt alkalma rá, hogy végrehajtsa reformtervét. A múlt héten Japánban szinte változatlan formában az alsóház elé terjesztették a posta „strukturális reformjának” tervezetét, amely augusztus elején a szenátusban megbukott. Most nem fog ellenállással találkozni Koidzumi Dzsunicsiro, akinek népszerűsége minden eddigit meghalad.
A felsőház ellenállt, ő erre feloszlatta az alsóházat. A szeptember 11-i parlamenti választáson a Liberális Demokrata Párt (LDP) – amely a japán politikában konzervatív, jobbközép erő – fél évszázados történelmében megdöntötte minden eddig elért választási eredményét. A 480 tagú alsóházban abszolút többségre tett szert, 296 képviselője ül a teremben, ez 61,7 százaléknak felel meg. Ha ehhez hozzáadjuk a hagyományos koalíciós partner, a buddhista Új Komeito 31 helyét, a koalíciós kormánynak 327 képviselője van. A LDP ötvenéves történelme során sohasem tudott ilyen kényelmes helyzetből kormányozni. A kiemelkedő eredményt csak tovább szépíti, hogy a választási rendszernek a kilencvenes évek közepén történt reformja óta csúcsrészvétel volt tapasztalható, a választók 67,5 százaléka ment el voksolni.
A parlamenti választásokon nem indulhatott az LPD színeiben az a 36 képviselő, akik a korábbi szavazáskor ellenezték a posta magánosítását. A jobbközép párt elnökeként is működő 63 éves Koidzumi fiatalított, és növelte a női képviselőjelöltek arányát (persze ez utóbbiak száma a hagyományos férfitársadalomként ismert Japánban így is alig haladja meg az egytizedet). Mindez jó alkalmat teremtett a kormányfőnek arra, hogy gyengítse pártjában az öregek gárdáját, amely szerinte „túl burzsoá, kliensrendszerre épülő és a nyugati pártok vezetőihez képest kevésbé átlátható politikát folytat”. Koidzumi már 2001-es hatalomra lépése után azt ígérte, hogy szakít a vas háromszöggel, vagyis a funkcionáriusok, a politikusok és a nagy közmunkák irányítóinak többnyire titkos szövetségével, amely ötven év óta rátelepszik Japánra. Most itt volt az alkalom, és a miniszterelnök megtette az első lépést.
Európából tudatlanul nézve a szigetországot, meglehetősen csekély jelentőségű ügynek neveznénk a postaprivatizációt. De ha közelebbről megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy nem arról van szó, hány nap alatt kapja meg valaki a levelét, hanem a gazdaság húzóerejéről, amely egyben dominálja a pénzpiacot. A japán posta ugyanis a világ legnagyobb pénzintézete. A matrac, amelyen a szigetország gazdasága elnyújtózik. A megtakarítások értéke 2640 milliárd euróra (!) tehető, amely az ország pénzintézetei vagyonának 30 százaléka. Ehhez adódik a biztosítási ágazat, amely szintén hoz némi jent a konyhára. Ám ez a tőkemennyiség nem vesz részt a gazdaság mozgatásában. Azaz valahogy mégis, ugyanis az államadósság és a költségvetési hiányok eltüntetésére kiválóan alkalmas. Például a posta finanszírozza a közszolgálati tévésugárzást, de akkor is kinyitotta a bukszáját, amikor az állami autópálya-építő vállalatot kellett megmenteni.
Ennek akar véget vetni Koidzumi kormánya, most már valóságos „népszavazási” győzelemmel a háta mögött. Persze egy ekkora mamut feltrancsírozása időbe telik, szó sincs arról, hogy máról holnapra akarják megreformálni a postát: 2007-től kezdődően tíz év alatt bontanák fel négy részre – a pénzügyi, a biztosítási, a hagyományos szolgáltatások és a postai hálózatok irányításának részlegére –, épp azért, hogy beindítsák a gazdaság pezsgését a japánok megtakarításaival. Természetesen már külföldi és japán érdeklődők is vannak, akik ugyancsak fenik a fogukat a szaftosabb részekre. A 270 ezer postai alkalmazottnak nem tetszett a kormány elképzelése, de végül a lakosság döntő többsége a reform mellett foglalt állást.
Mi áll Koidzumi sikere mögött? Eddig az LDP-nek a titkos jelszava az volt, hogy „semmit se változtassunk meg a politikában”. Most pedig ennek a pártnak az első embere volt az, aki határozott reformtervekkel állt elő. Nem remegett meg a keze, mint a szamurájoknak, akik – a párton belüli – túlerővel találkoznak: egyenesen a néphez fordult, felhatalmazást kért tervei megvalósításához. A választás egyszerre szólt a programról és arról a személyiségről, aki ezt képviseli.
Koidzumi Japánban hallatlanul népszerű. Bizarr figura, azaz japánul Hendzsin – ez az egyik gúnyneve a nem átlagos személyiségnek. Harmadik generációs politikus. Különösen büszke a nagyapjára, akinek egész teste tetoválva volt, külvárosi, kikötőbeli előélete emlékeként. Az „öreg” egyébként postaügyi miniszterségig vitte. Koidzumi harmincéves korától – 1972-től – folyamatosan képviselő. Megjelenésében és szokásaiban sem nevezhető konzervatívnak. Először is itt a hajviselete, amellyel inkább emlékeztet az őszülő Beethovenre, mint egy kikent-kifent, lenyalt politikusra. 1982-ben elvált, ez sem bevett szokás Japánban. Három gyermek apja, akik közül két fiút ő nevelt fel. Mostani kampányát is öltöny és nyakkendő nélkül, kihajtott inggallérral vívta meg.
Munka utáni italát a közemberek által is látogatott bárokban fogyasztja el. Nagy rajongója a heavy metalt játszó japán együtteseknek, de látták már sírva kijönni Wagner-operáról is. Szereti a baseballt és a kabukiszínházat. Amerika-imádatáról tanúskodik, hogy odaadó híve Elvis Presleynek, kedvenc színésze Gary Cooper, George W. Bush pedig a barátja. A nagyközönség és a bulvárlapok sem tudnak betelni vele, állandóan azt kutatják, hogy éppen mit főz, illetve melyik kedvenc dzsesszlemezét hallgatja.
Gyűjti és olvassa a szamuráj- és kamikazetörténeteket. Az utóbbi években augusztus 14-én – amikor Japán kormánya elfogadta az ország 1945-ös kapitulációját – a második világháborúban elhunyt japán katonák, köztük tizennégy háborús bűnös emléke előtt tiszteleg a tokiói Jaszukuni szentélyben. Sokan ezért újnacionalizmussal vádolják a miniszterelnököt, aki nem is tagadja hazafias érzelmeit.
Azt viszont még ellenségei sem vitatják, hogy mesterien bánik a médiával. Ha riporter kérdezi, sohasem keresi tekintetével az újságírót, egyenesen belebeszél a kamerába, mintha a nézőhöz szólna. Bírálói azt tartják róla, sokkal többet ad a stílusra, amellyel kifejti mondandóját, mint a tartalomra. Őszerintük Japán belépett a „színjáték-politizálás” korszakába, vagyis túl sok a szöveg, és kevés a tett.
Liberális populista vagyok – ismerte el egy interjúban Koidzumi, magát inkább a konzervatív párt liberális szárnyához tartozónak sorolva. Mondandóját közérthetően – egyesek szerint nagyon leegyszerűsítve – közli a választókkal: nincsenek bonyolult mondatai, nyelvezete nem cikornyás, a feltett kérdésekre nem felel gőgösen vagy dacosan. Valószínűleg ennek tudható be a nyolcvan százalékot meghaladó népszerűsége egy olyan társadalomban, amely kimondottan nem hisz a politikusoknak. Ám akadnak rosszabb percei is. Munkatársai elmondása szerint hirtelen durva is tud lenni, és mostanában olykor eluralkodik rajta a sztárok hisztissége. Az mindenesetre biztos, hogy 2001-es hatalomra lépését követően sikerült felráznia a lomha liberális demokratákat.
Egyes megfigyelők szerint népszerűsége révén Koidzumi megalapozhatja Japán elnöki rendszer felé fordulását. Az államfői tisztséget a szigetországban Akihito császár tölti be, aki 1989-ben követte a trónon apját, Hirohitót. A császári cím azonban csupán a nemzet egységének kifejezője, semmilyen valós hatalommal nem jár. A miniszterelnök, aki egyes kérdésekben már-már politika fölöttinek látszik, jó eséllyel indulna egy államfőválasztáson. Amerikai rokonszenve révén vélhetően nem állna távol tőle a japán rendszer prezidenciálissá történő átalakítása. Ezt sugallja az egész társadalmat érintő korszerűsítési szándéka, amelyben mintául mindig a nyugati demokráciákra hivatkozik. A szociálliberális ellenzék, a Japán Demokrata Párt meggyengülése (csupán 113 helyet szerzett az alsóházban) is szülhet olyan gondolatokat, amelyek az elnöki rendszer felé vihetik Japánt. Ám egyelőre inkább a kormányfő viselkedésében, mint törvényi megfogalmazásban találhatunk jelzést erre.
„Az mégsem járja, hogy Japán képtelen embert juttatni az űrbe! Ha a nemzetközi élet képviselőit kérdezzük, hogy mondjanak egy japán személyiséget, aki elsőre eszükbe jut, esetleg Tojo tábornok [a második világháború idején Japán miniszterelnöke, az agresszív háború kitervelője, a megszállás lebonyolítója, akit kivégeztek háborús bűnök miatt] neve hangzik el” – fakadt ki a közelmúltban Koidzumi. „Japánnak ambiciózusnak kell lennie” – így a kormányfő, egy másik beceneve szerint az Oroszlán üzenete.
Valójában erről szól a postai reform: az ott pangó megtakarításokkal dinamizálni akarja a gazdaságot, hogy az újból növekvő pályára álljon. Tavaly 2,4 százalékos volt a japán gazdaság fejlődése, amely már több mint ígéret a hosszú évek hanyatlása után. Ám rendkívüli teher a lakosság elöregedése. Ezen a téren a jövőben csak romlik a helyzet. A várható élettartam már bőven 80 év felett van, a 65 évnél idősebbek aránya a majd 130 milliós lakosság 16 százaléka. A közegészségügyi ellátás a költségvetés hét százalékát viszi el, ilyen módon hozzájárul az államadósság világelső rekordszámához: meghaladja a 6000 milliárd eurót, ami a japán össztermék 166 százaléka.
Koidzumi föltétlen Amerika-barátsága mellett külpolitikájában arra törekszik, hogy az ENSZ reformja keretében országa állandó biztonsági tanácsi tagsághoz jusson. Majd hatvanéves hagyományt tört meg azzal, hogy Tokió 600 fegyveres katonát küldött az Irakot megszállva tartó koalícióba. A második világháború emlékhelyein tett látogatásai éles bírálatot váltottak ki Pekingben és Szöulban. Hiába kért nyilvánosan bocsánatot a világháborúban elkövetett japán bűnökért, úgy látszik, a Távol-Keleten keményszívűek azok is, akiknek megbocsátást kellene tanúsítaniuk. Az év elején újból fellángolt a vita Kína, Dél-Korea és Japán között amiatt, hogy a japán történelemtankönyvek meg sem említik katonáik második világháborús embertelenségét, sőt egyszerűen revizionisták. A japán gyermekek olyan mangákon (képregényeken) nőnek fel, amelyek a történelmet meghamisítva valóságos hősként tekintenek a japán világháborús katonákra. A Kínával való kapcsolatokat megterheli az a vita is, amelyben Peking és Tokió magáénak követel egy tenger alatti gázmezőt. Megfigyelők szerint ebből még nagyobb baj is lehet. Egyébként mindkét fél megkezdte a kitermelést.
A karizmatikusságát a hazafisággal ügyesen ötvöző Koidzumi előtt tárva a japánok szíve. Csak rajta múlik, mit tud megvalósítani nagyszabású céljaiból.
origo.hu
A náci karlendítő Karácsony és társai balhét provokáltak, közben élvezkedtek kicsit a drag show-n
