Nemcsak a Fidesz táborának majd minden társadalmi csoportban tapasztalható csökkenése szembetűnő a szocialista kampány eredményeként. A kisebbik koalíciós partner lapunknak nyilatkozó több politikusa is azt valószínűsítette: nem kedvez az SZDSZ-nek, hogy korán eldördült a startpisztoly. – Gyurcsány Ferenc olyan politikus, aki az SZDSZ-es szavazóbázis számára vállalható személy, ezért politikája megkönnyíti a szabad demokrata tábor egy részének átpártolását az MSZP-be – a kisebbik kormánypárt dilemmáját egyik vezető politikusa így körvonalazta. Szerinte ez a párton belül egyfajta aggodalmat, idegességet is okoz.
Amint arról már írtunk, az eddig megjelent októberi közvélemény-kutatások az MSZP erősödését, híveik aktivizálódását jelezték. A Medián mérése szerint őszre a korábbi jelentős Fidesz-előny hibahatárhoz közeli különbséggé olvadt, miközben az MSZP szavazótáborának létszáma és önbizalma megnőtt. A Gallup számai arról tanúskodnak, hogy amíg a Fidesz-szavazók aránya csökkent, addig a szocialistáké változatlan maradt.
Az SZDSZ támogatottsága eközben a Gallupnál és a Mediánnál is – azok körében, akik biztosra ígérik részvételüket egy képzelt, most vasárnapi választáson – három százalék. Ennek alapján az SZDSZ most nem jutna be a parlamentbe. Egy befolyásos SZDSZ-es arra hívta fel figyelmünket, hogy az ötszázalékos parlamenti küszöbhöz viszonyított eltérés igen kicsi, hibahatáron belüli, majd hozzátette, ő egyáltalán nem foglalkozik a közvélemény-kutatásokkal, annyit tévedtek már. – Lesz még olyan hónap, amikor kevesebb, és lesz, amikor akár a mostani kétszeresére is nőhet az SZDSZ támogatottsága – összegezte az eddig választási kampányban gyűjtött tapasztalatait a párt egy másik, parlamenti frakcióban dolgozó politikusa. Mint mondta, az SZDSZ mindig „ügyes” a kampányban, ezzel minden bizonnyal most sem lesz gond, inkább az a kérdés, képes lesz-e ezt olyan politikai tartalommal megtölteni, ami segíti az önálló, karakteres megjelenítését.
Egy az MSZP első vonalas vezetése mellett gyakorta feltűnő tanácsadó arra figyelmeztetett: bár a szocialisták feltétlen sikerként könyvelik el, hogy kampányuk hatására hosszú idő elteltével mobilizálódnak szavazóik, attól tartanak, koalíciós partnerük szavazatszerzési esélyei gyengülhetnek. Márpedig az MSZP számára az a kedvező, ha egy, az ötszázalékos parlamenti küszöböt biztosan átlépő SZDSZ-szel szállhat a választási ringbe.

Kamasz hősök mentettek életet a síneknél Piliscsabán