A végleges adatok ismeretéig egyik politikus sem kívánt nyilatkozni, ám a várható győztes a televíziók képernyőjén láthatólag megkönnyebbült és boldog volt. A végleges adatokat a lengyel országos választási bizottság ma ismerteti.
Az elnökválasztás végkimenetelének ismerete nélkül is köztudomású volt, hogy a következő öt évben jobboldali lesz Lengyelország államfője. Talán ennek is betudhatóan alacsony, 50,6 százalékos volt a részvételi arány, igaz, ezúttal többen mentek el szavazni, mint az október 9-i első fordulóban.
Kaczynski egyébként jó hajrájának köszönheti valószínű elnökségét, hiszen a közvélemény-kutatók az utolsó pillanatig Tuskot látták erősebbnek.
*
A két jobboldali jelölt küzdelmével pont kerül a szocialista Aleksander Kwasniewski tíz éve tartó elnökségének végére. Az elnök, akinek tevékenysége idején a politikai paletta baloldala szinte teljesen szétforgácsolódott, szombati beszédében arra kérte a lengyel szavazókat, gyakorolják állampolgári jogaikat, vegyenek részt a választáson. Talán ennek, talán a két állva maradt jelölt közötti kiélezett küzdelemnek köszönhető, hogy az országos részvételi arány végül ötven százalék fölé emelkedett, ami azonban független elemzők szerint még így is komoly problémákról árulkodik. Az új elnök egyik legfontosabb feladata éppen egy olyan közélet megteremtése lesz, amelyben az emberek elhihetik: a politika nem csak az elit zártkörű játéka, abban mindenki személyesen is részt vállalhat.
Donald Tusk és Lech Kaczynski programja, bár rejt magában különbségeket, alapjaiban mégis hasonló. A leendő koalíciós partnerek egyhangúan a változás szükségessége mellett teszik le a voksukat mind gazdasági, mind szociális téren. Bár a hangsúlyok eltérnek, mindkét jelölt egyetért abban, hogy Lengyelországnak a lakosság minden része iránt szolidáris, más nemzetek felé pedig nyitott társadalommá kell válnia, amelyben az eddigiektől eltérően a gazdasági élet nem a pénzügyi szféra kiszolgálását tartja elsődleges szempontnak, hanem az emberek mindennapi boldogulásának elősegítéséért működik.

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést