Október végéig feláll a koalíciós kormány Lengyelországban, közölte Kazimierz Marcinkiewicz kijelölt lengyel miniszterelnök, s ennek értelmében a parlamenti választásokon első és második helyen végzett két párt, a Jog és Igazságosság (PiS), illetve a Polgári Platform (PO) koalíciós tárgyalásai a hírek szerint nagyon közel vannak a megegyezéshez. Marcinkiewicz kizárta annak lehetőségét is, hogy a PiS a PO helyett más párttal lépjen koalícióra. A miniszterelnök-jelölt ezzel visszautasította azokat a sajtóban megjelent értesüléseket, miszerint pártja nyitna a szélsőségek irányába. Mérsékelt kormány megalakítását feltételezik a tárcák elosztásáról eddig kiszivárgott hírek is. Eszerint a kisebbik koalíciós partner, a PO kapná a külügyminiszteri, a nemzetvédelmi, a gazdasági, az egészségügyi, valamint az oktatási tárcát. A külügyi tárca birtokosa Jan Rokita, a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje lenne, a gazdasági miniszteri posztra pedig a szigorú költségvetés hívének számító piacpárti Zbigniew Chlebowski az esélyes. A PiS kezébe kerülne a pénzügyi tárca, vezetője pedig Stanislaw Kluza, a BGZ bank elnöke lehet.
Mindez azt jelzi, hogy megteremthetők a két párt több esetben eltérő prioritásait összesimító, kiegyensúlyozott kormányzás személyi feltételei, s inkább az előítéleteket, semmint a realitást tükrözték a világsajtó egyes orgánumaiban a PiS-t szélsőséges pártként bemutató, kettős győzelmével kapcsolatban aggodalmakat megfogalmazó írások. Ugyanígy nyugtatóan hathatnak mindenkire Lech Kaczynski nyilatkozatai is. Az újonnan megválasztott államfő úgy érzi, tévesek azok a főként külföldi vélemények, amelyek szerint ő „euroszkeptikus” volna. Kijelentette, ő csupán az unió alkotmányát ellenzi, amelyet már elutasítottak a francia és a holland választópolgárok. Egyúttal tiltakozott ama beállítás ellen, hogy németellenes volna. Oldódni látszanak a jobboldal győzelme kapcsán érződő orosz félelmek is. Jelzi ezt, hogy az egyik moszkvai lap már értékközösséget lát a megválasztott elnök és a Kreml között. Kaczynski értésre adta, hogy a labda az orosz térfélen van, hiszen az utóbbi években minden közeledési kezdeményezés Varsóból indult ki.
Az új hatalom fő külpolitikai törekvéseit, elkötelezett atlanti irányultságát jelzi az is, hogy a tervek szerint Lech Kaczynski első útja Washingtonba, majd Brüsszelbe és Kijevbe vezet majd. Az amerikai elnök gratulációit fogadva egyébként Kaczynski késznek mutatkozott arra, hogy az új varsói konzervatív vezetés felülvizsgálja a baloldali elődök döntését a lengyel katonák januári kivonásáról Irakból.

Deák Dániel: Magyar Péter leleplezése egy blöff