A lábadozó óriás

Stabil, erős állam elképzelhetetlen modern, ütőképes hadsereg nélkül. Különösen igaz ez egy olyan kiterjedésű és geopolitikai szempontból kényes fekvésű, nagyhatalmiságát legalábbis részben visszaszerezni kívánó országra, mint Oroszország. Tisztában van ezzel a politikai vezetés is, ezért lépéseket tett a hadsereg modernizálása érdekében. Erre Moszkvának már csak azért is szüksége van, hogy meg tudja védeni önmagát. Többre aligha képes. A máig félelmetes nukleáris ütőerő ugyanis lemaradást takar.
Rekordszintű költekezést tervez a jövő évre az orosz költségvetés a büdzsébe folyamatosan ömlő olajdollároknak köszönhetően. Ebből következően a védelmi kiadások is növekednek. Összességében valamivel több mint 25 százalékos a bővülés, ami azt jelenti, hogy 2006-ban 670 milliárd rubel (körülbelül 2,1 milliárd dollár) jut e célra. Ez azonban a GDP arányában továbbra is csak a korábbi 2,7 százalékot jelenti, reálértékben pedig mintegy 15 százalékos növekedést. Mindez szakértők szerint lényegében arra elég, hogy az orosz hadsereg, ha lassan is, de közelítsen a fejlett országok hadseregeinek színvonalához. Ez annak is köszönhető, hogy a korábbinál jobban alakulhatnak a katonai büdzsé belső arányai, 50–60 százalék jut ugyanis a fejlesztésre, míg a fennmaradó 40 a fenntartásra.
Mielőtt azonban valaki a szovjet idők visszatérésére, egy militarista állam éledésére gondolna, érdemes öszszevetni az orosz hadsereg állapotának érzékeltetésére néhány 1990-es és mai számot. A Rosszijszkaja Gazeta összeállítása szerint akkor 26, míg ma négy marsall, a 4880 szemben pedig csupán 1400 tábornok van. Közben a több mint kétmilliós sorállomány is kevesebb mint 600 ezerre csökkent. Árulkodó az is, hogy a stratégiai bombázók száma ma már csak 80, míg 15 éve 160 volt, egy vadászrepülő pedig átlagosan mindössze negyven órát repül az akkori 80–100 órával szemben. A tankok száma (23 ezer) is majd harmada az akkorinak, a 350 tengeralattjáróból pedig már csak 78 van, míg az öt repülőgép-anyahajó helyett csak egy. Árulkodó a hadnagyi beosztásra kivetített fogyasztói kosár változása is. Míg 1990-ben egy ilyen rendfokozatú tiszt akkori 250 rubeles fizetéséből 114 kilogramm olcsó, a párizsihoz hasonló „doktorszkaját”, 714 kiló sós uborkát, fél balti gyártmányú Silelis televíziót vagy 25 üveg Sztolicsnaja vodkát tudott venni, addig a mai négy és fél ezer rubel 37 kilogramm „doktorszkajára”, 55 kiló sós uborkára, egy LG tévére vagy 50 üveg Sztolicsnajára elég.
A sokakban még meglévő félelmeket oszlathatja, hogy szakértők szerint a jelenlegi tendencia mellett – az elengedhetetlen modernizálásnak eleget téve is – csak maximum 5-6 szárazföldi divízió, nagyjából tíz repülőezred és egy viszonylag kompakt part menti flotta tartható fenn 250–350 ezres összállománnyal. Mint megjegyzik, nagyjából egy évtizeden belül körülbelül így is néz majd ki az orosz hadsereg. Az amortizálódás, a technika elavulása például oly mértékű, hogy évente több tucat hadihajót és százas nagyságrendben vadászgépeket kellene beszerezni, ami még a jelen helyzetben is irreális. Ezért aztán csak az élettartam meghosszabbítása és a technika modernizálása lehet a cél, míg 2010 körül már várhatóan új fegyverrendszerek vásárlására, a haditechnika megújítására is sor kerülhet. A reform elengedhetetlen eleme a személyi állomány, a belső struktúra átalakítása. Ebben fontos szerepet játszik a létszám további csökkentése, a hadvezetés gondolkodásbeli megújulása és a fokozatos áttérés a hivatásosokból álló hadseregre. Immár teljes egészében szerződésesek alkotják a 76. légideszant- és a 42. gépesített lövészdivíziót. Az orosz sajtó ugyanakkor meglehetősen lehangoló képet fest az átalakítás kísérleti alanyaként kirakatba állított pszkovi egységről, ami jelzi az átalakítás nehézségeit. Nem beszélve arról, hívják fel a figyelmet orosz katonai elemzők, hogy a szerkezeti átalakítás mellett a gondolkodásnak, a mentalitásnak is a XXI. századi kihívásokhoz alkalmazkodónak kell lennie. Az előrelépést aligha segíti elő, hogy a hadsereg alapjaiban demoralizált és kasztokra szakadt. A hadsereg elveszítette belső egységét és az államba vetet hitét. Jellemző, hogy minden száz sorkötelesből csupán tíz vonul be. Egyelőre jelentős részben hiányoznak a reformok szociális feltételei is, hiszen a tisztek nagy része lakás nélkül tengődik. Mindezek fényében erős túlzásnak, idejétmúlt sztereotípiák továbbélésének tűnnek a nyugati sajtóban az orosz újrafegyverkezésről, a katonai szellem újraéledéséről szóló hírek. Ennek látszólag ellentmondanak a közelmúltban befejeződött közös orosz– kínai vagy orosz–indiai hadgyakorlatok, a költségvetés katonai kiadásainak növelése vagy az újabb és újabb csúcstechnológiai fejlesztések nyilvános bejelentése. A hadsereg felé irányuló nagyobb figyelem jelei sem takarhatják azonban el, hogy a reform eme érezhető akarat mellett is a kelleténél lassabban halad előre, s az orosz hadsereg még sok tekintetben nem felel meg a XXI. századi követelményeknek.

A Topol–M versenyre készteti Amerikát?
Sikeresnek minősített kísérletet – immár a hatodikat – hajtottak végre a minap az amerikai rakétavédelem leküzdését szolgáló orosz rendszer kifejlesztése keretében. A Topol–M rakétán orosz katonai szakértők szerint a robbanófejrész olyan manővert hajt végre pályájának végső szakaszában, amely lehetetlenné teszi, hogy a jelenlegi rakétavédelmi rendszerek elfogják és megsemmisítsék. A hadászati rakétaerők parancsnoka, Nyikolaj Szolovcov bejelentette, az első három, új fejrészes mobil Topol rakétából álló egységet már 2006-ban besorolják az 54-es hadosztályba. Ezután az orosz rakétaerők évente akár kilenc Topol–M-et is kaphatnak. Egyidejűleg fel akarnak szerelni az új fejrésszel negyven silóban lévő Topol–M-et is, és el akarják látni velük a majdani Bulava–30-as rakétákat is, amelyeket atom-tengeralattjárók fegyverzetébe szánnak. Emellett a moszkvai hőtechnikai kutatóintézet dolgozik a Topol–M rakéták olyan fejrészekkel való felvértezésén is, amelyek szétbomlanak és egyenként célra vezérelhetők. (MN)