Arcátlanok és szervilisek

Nehéz eldönteni, pontosan mi igaz abból, ami a CIA fedőcégei által üzemeltetett – állítólag al-kaidás foglyokat szállító – „civil” repülőgépek európai ténykedéséről az elmúlt hetekben megjelent a médiumokban. Mindez persze nem meglepő, hiszen a titkosszolgálatokkal kapcsolatos hírek – éppen azok természetéből fakadóan – sokszor hírtöredékekre és következtetésekre építenek. Egy ilyen szervezet, melynek sikere a konspiráción és a fedettségen múlik, érdemi információt műveleteiről és metódusairól soha nem fog nyilvánosságra hozni. Hiába finanszírozzák az állampolgárok adójából a különböző „cégeket”, befizetésük ténye ez esetben nem jogosítja fel őket arra, hogy átlássák azt. „Önt szolgáljuk az ön pénzéből, de ahhoz semmi köze, hogyan.”

Mindez nincs másként az Egyesült Államok leghíresebb vagy inkább leghírhedtebb szervezete esetében sem, a különbség csak annyi, hogy a nagyhatalmi, már-már birodalmi arrogancia olyan műveletekre is utasítja a CIA-t, amelyek, finoman szólva, gúnyt űznek más – köztük velük szövetséges – országok szuverenitásából. Minderre jó példa, hogy a központi hírszerzés fiktív civil cégeket tart fenn, amelyek a nemzetközi légiforgalmi szabályoknak megfelelően, az előírt jogosításokkal felvértezve repülnek világszerte. Csak éppen olyan kormányzati megbízatásokat teljesítenek, melyekhez szükség lenne a repülések során érintett országok hozzájárulására. A nemzetközi légi forgalom alapját képező bizalommal való visszaélésről van szó, amit sajnos a gyakorlatban viszonylag egyszerű kivitelezni, s a lebukás kockázata kicsi. Bármennyire is őrzi egy ország a szuverenitását, nem lehet elvárni, hogy minden egyes átrepülő gép mellé vadászgépeket küldjenek fel, melyek pilótái a saját szemükkel is ellenőrzik, hogy valóban az előzőleg leadott repülési tervben szereplő járműről van szó. Hasonlóképpen nem lehet megvalósítani az átrepülő gépeken lévő utasok és csomagok átvizsgálását sem, bízni kell abban, hogy az üzemeltető nem él vissza a bizalommal, vagy a kiinduló repülőtéren megejtik az ellenőrzést.

Az ilyen akcióknak sajnos minden ország kiszolgáltatott, de paradox módon éppen a titkosszolgálatoknak lenne az a feladata, hogy ezeket felfedje, netán a végrehajtásukat ellehetetlenítse. Ebből viszont egyenesen következik a feltevés: ha Magyarország felett mégis sor kerülne arra, hogy külföldi titkosszolgálatok átrepüljenek, akkor az esetleg azért lehetséges, mert arra – titokban – a hazaiak engedélyt adnak. Rémisztő ez a gondolat, de abban az országban, ahol a jelenlegi hatalomtól nem idegen az éppen aktuális „nagy testvér” iránti zsigeri szervilizmus, semmit sem lehet kizárni. Az állampolgár sajnos nem hagyatkozhat vakon titkosszolgálataink szakmai elkötelezettségére és a haza iránti lojalitására sem, hiszen a rendszerváltás visszásságaitól ez a terület sem volt mentes.

Akárhogyan is, csupán a ténytöredékekre és következtetésekre támaszkodva is biztosra vehető, hogy az amerikai titkosszolgálatok könnyedén „átléptek” Magyarország felett, amikor az érdekük azt kívánta. A másik, amiben sajnos biztosak lehetünk, hogy a jelenlegi magyar kormány nem igyekszik velük szemben érvényt szerezni az ország szuverenitásának.