Asszimiláció

Súlyos válság körvonalai bontakoznak ki a Felvidéken. A szombati, helyhatósági megméretés csak a jéghegy csúcsa, a félmilliós magyar közösség évek óta olyan gondokkal küzd, amelyekben nem hozott pozitív elmozdulást sem Vladimír Meciar távozása a hatalomból, sem Szlovákia uniós csatlakozása. A négy évvel ezelőtti népszámlálás adatai a szlovákiai magyarok drámai fogyásáról tanúskodnak. Amíg 1991-ben még 567 296-an vallották magukat magyarnak, ami Szlovákia lakosságának 10,7 százalékát tette ki, tíz évvel később ez a szám már csak 520 528 volt, ami 9,7 százalékos részaránynak felel meg. Mint az a Határon Túli Magyarok Hivatalának jelentéséből kiderül, a népszámlálás részletes feldolgozása igazolta a demográfusok korábbi feltételezéseit: a drámai fogyást nem a természetes népszaporulat csökkenése vagy az elvándorlás okozta, hanem az asszimiláció. Ez utóbbit pedig alapvetően az oktatási helyzet idézte elő. A középiskolát végzettek aránya a több mint 61 százalékos országos átlaggal szemben mindössze 57 százalékos, egyetemi vagy főiskolai oklevele a magyarság alig öt százalékának van csupán, holott Szlovákia átlaga már meghaladja a tíz százalékot. Összességében az oktatásban részesülő szlovák fiatalok 8,8 százaléka magyar nemzetiségű, de csak 6,8 százaléka jár magyar tannyelvű iskolába. Ehhez csak részben járul hozzá az a tény, hogy évek óta csökken a magyar tannyelvű iskolák, osztályok száma. Néhány éve a decentralizáció keretében az óvodák és az alapiskolák helyi, a középiskolák pedig kerületi önkormányzati fennhatóság alá kerültek. Életbe lépett az iskolák finanszírozásának új normatív módja, a fejkvótarendszer, azaz a gyermeklétszám határozza meg az intézménynek nyújtandó költségvetés mértékét. A finanszírozás reformja viszont azt eredményezi, hogy az önkormányzatok számos iskola és óvoda megszüntetésére kényszerülnek. És itt érkezünk vissza a helyhatósági választásokhoz.
Most lett volna lehetőség, hogy a magyarok a szlovákoknál jóval nagyobb arányú szavazói részvétellel egyenlítsék ki a Meciar által 1996-ban önkényesen, magyarellenes célzattal átrajzolt megyehatárok hátrányait, s helyi szinten is döntési pozícióba hozzák a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) jelöltjeit. Többről van szó, mint elszalasztott lehetőségről. Olyan stációhoz érkezett az MKP választási kudarcával a felvidéki magyarság helyzetének válsága, amelyből egyelőre nem látszik a kiút. Mivel magyarázható ez a nagyfokú közöny? Először is, az MKP négy éven keresztül nem számolt azzal, hogy a déli, keleti országrészeken élő magyarok számára immár van egy fontosabb gond a nemzeti identitásuk ápolásánál, ez pedig a nyomor és a munkanélküliség. Éppen azok a területek szakadtak le Szlovákia átlagától, ahol nagy létszámban élnek magyarok. E kérdésre nem volt válasza Bugár Béláéknak, s ezen az állapoton tapodtat sem mozdított a sokak által mennyei mannaként várt EU-csatlakozás. Brüsszel kritika nélkül vette tudomásul Meciar megyehatárait, mellőzve minden olyan – a helyi lakosság érdekeit szem előtt tartó – szempontot, amelyet egyébként alapelvként fennhangon hirdet. Másrészt az anyaországi vezetés teljes mértékű érdektelensége a felvidékiek helyzete iránt – beleértve a finoman szólva is akadozónak nevezhető magyar– szlovák államközi viszonyt – tovább mélyítette a szlovákiai magyarok magukra hagyatottságának érzését. Hogy a felvidéki magyarság jelenleg asszimilálódik, az tény. A kérdés most már csak az: sikerül-e még időben megállítani ezt a folyamatot?