Aljas lapot kijátszva szervezték be a színházi rendezőt

Az 1956-os forradalom és szabadságharcot követően lassacskán bontakozott ki a megtorlás a bíróságok előtt. A történtek egy aspektusból legalább ugyanannyira tekinthetők a megtorlás, a forradalmárok elleni kommunista hajtóvadászat, a bosszú formájának, mint amennyire a törvénysértő perek felháborító ítéletei azok voltak. Ám ezekről a sajátságos történetekről, életutakról sokszor csak néhány információmorzsából tájékozódhatnak az érdeklődők. Érdemes ezúttal pusztán történeti aspektusból vizsgálni egy-egy ilyen esetet. Ugyanis a Kádár-korszak ügynökesetei mélyebb elemzések nélkül azt a látszatott kelthetik, hogy a besúgók, főként a korszakban úgynevezett hazafias alapon beszervezettek, a „hálózat” megnyertjei esetleg javadalmazásért súgták be ismerőseiket, barátaikat, kollégáikat, akár családtagjaikat is.

Bor kénytelen volt elvállalni a szerepet, de alkalmatlan volt diáktársai megfigyelésére. A KISZ nem volt népszerű, ezért őt sem szerették a diáktársai. Amennyiben akart volna, akkor sem segíthetett a szolgálatoknak. Használhatatlansága miatt 1957 végén már ki is zárták a hálózatból. Csakhogy 1960 elején a békéscsabai Jókai Mór Színház segédrendezője lett. Ebben a teátrumban márpedig akadtak olyanok, akiket a rendszerre veszélyes elemként tartottak számon. Ekkor szerződött Békéscsabára az a Gyimesi Tivadar (1927–1991), akit 1950-ben a Romvári és társai perben hét év börtönbüntetésre ítéltek el. Oda került Árvai Ágnes színésznő, aki bécsi emigrációból tért haza. Ezért Bort reaktiválták és az orra alá dörgölték ismét az 1956-ban történteket, sőt megfejelték azzal is, hogy lám, teljesítették kérését, nem vitték el katonának, így megvalósíthatta színművészi terveit. Bornak – avagy fedőnevén Bokros Zoltánnak – informátorként kellett tevékenykednie. Új kolléga volt a régi színészek közt, nem érhetett el sokat. 

Petőváry Miklós, Doby Írisz és Szentirmay Éva az Esküvő című darab 1962-es békéscsabai próbáján, BorJózsef rendezésében. Fotó: Medveczky László / MTVA Sajtó- és Fotóarchívum

Deák József olyannyira kevesellte Bor politikai és hírszerzői tudását, elképzeléseit, hogy olvasási feladatot rótt ki rá. Egyrészt a Kopjások, másrészt az Ordasok között című kötetek alapos tanulmányozását kérte tőle. Három hónapot kapott a megzsarolt segédrendező ezek elolvasására. Deák azt tervezte, hogy a műveket a találkozókon fogják megvitatni. Jellemző módon mindkét kötet a hírszerzéssel, kémkedéssel foglalkozó ponyvaregény, amelyet olyan emberek írtak, akik valóságos elemekkel is tisztában voltak. A Kopjások egyik szerzője Kardos György, a korábban a katonai politikai osztályon (Katpol) dolgozó nyomozó, majd államvédelmi és hírszerzőtiszt, a Magyar Közösség perére megalakult egykori nyomozócsoport vezetője volt. Szerzőtársa pedig a sikerszerzővé lett Berkesi András, akinek szintén katpolos és államvédelmi múltja volt. Nyilván nem véletlenül használták a politikai nyomozók „oktatásra” a munkájukat.

Nem kapott dicséretet 

Bor 1962-ben elvégzett minősítése sem dicsérte szorgalmát, munkáját. Állították, hogy a foglalkoztatási tervben rögzített információszerzések felét tudta csak végrehajtani. Lévén több kijelölt személy el is költözött a városból, állítólag csak külső megfigyelést végzett, idősebb színészek belső ügyeit, politikai gondolataikat nem tudta és valószínűleg nem is akarta feltérképezni. Botcsinálta kényszerinformátorként nem is ment el minden találkozóra, ezért hanyagnak is bélyegezték. Ennek köszönhetően konkrét ügyeket nem osztottak rá. Természetesen anyagi elismerésben sohasem részesült. Nyilván szánt szándékkal későn reagált a politikailag fontos eseményekre is. Ezért a hangulatjelentései elmaradoztak. Csak azt könyvelték el „eredményként”, hogy rajta keresztül érték el a Jókai Színházban dolgozó, operatív nyilvántartásban szereplő színészeket. Az is lehet, hogy csak személyén keresztül igazolták a politikai nyomozók feletteseiknek, hogy azért mégiscsak harcolnak a „gaz és veszélyes ellenforradalmár színészek ellen”. És pusztán ezért kínozták feleslegesen.

Lezárt dosszié 

Utólag nehezményezték azt a négy-öt hónap nyári szabadságot is, amit összesen a szervektől kapott, azzal indokolva, hogy éppen mindenki távol volt a színháztól. De közben kiderült, hogy a veszélyesnek tartott színészek közül többen Békéscsabán pihentek a színházi évadok között. Ráadásul akadtak olyanok, akikkel Bor ekkor is kapcsolatban állt. Nem véletlenül említették, hogy nem engedik többet el hónapokra. Végül nem is ment el, ellenben 1962 nyarán ismét kizárták a hálózatból. Újabb hat év telt el, mire leporolták az aktáját.

Ekkor, 1968-ban döntötték el, hogy az időközben nagy elfoglaltságú színházi rendezőt nem zsarolják meg ismét. Végleg elengedték, dossziéját lezárták. Örök kérdés marad: vajon hogyan tudta feldolgozni a történteket?

Hiszen bizonyára tartott attól, hogy Deák József és utódai, köztük az aktáját végül lezáró Gyurkó Pál rendőr őrnagy ismét megtalálják és előveszik az 1956-ban történtekért. Bor nem tekinthető hálózati személynek, sem komoly informátornak, sokkal inkább megzsarolt áldozata volt a Kádár-korszak megtorlási időszakának és az 1956-os forradalomhoz hasonló felkeléstől tartó állandó kommunista rettegésnek.

A szerző a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa, az MMA ösztöndíjasa

Borítókép: A Jókai Színház Békéscsabán, az akkori Tanácsköztársaság útján egy 1974-es felvételen. Forrás: Fortepan /Gábor Viktor