A színházak dolgozói, művészei sem maradtak érintetlenek 1956 után; többnyire zsarolásokkal, fenyegetésekkel vették rá a kiszemelteket a hálózati munkára, vagyis áldozatok voltak ők is. Először is az új és formálódó hatalom képtelen volt elfogadni, hogy a legtöbb színházban a színművészek többsége a forradalom mellé állt. Ráadásul a megtorlások kádári koncepciójának, a különféle törvénysértések kiötlésének felelősei, a gombhoz való kabátigazítások helyi, jobbára a Rákosi-féle államvédelem „nevelő oskolájában” pallérozódott szabómesterei, a politikai nyomozók voltak azok, akik feladatuk lelketlen végrehajtóként megzsarolták a forradalom egykori résztvevőit. Tették ezt a későbbi következményekkel nem számolva. Akkor és ott kevésé érdekelték őket, hogy milyen soha nem gyógyuló lelki sebeket okoztak egyeseknek.
„Munkájuk”, zsarolási technikáik érdekes vetülete a Győri Nemzeti Színház örökös tagja, az immár több mint tíz éve elhunyt Bor József (1939–2013) esete. A későbbi sikeres rendező, színházigazgató az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakában mindössze tizenhét esztendős volt. Szüleivel Békéscsabán élt, az ottani Rózsa Ferenc Gimnázium harmadikos tanulójaként kapcsolódott be az eseményekbe. A forradalom során társaival járt Budapestre is, ahová élelmiszert szállítottak, illetve meghívott vendégként felszólalt az ELTE diákbizottságának ülésén, ahol a szegedi forradalmi eseményekről adott tájékoztatást. Később a fővárosból hozott röplapok egy részét Szarvasra vitte, és önálló diákszervezet alakítására buzdította ottani diáktársait. 1956. november 2-án belépett a Nemzetőrségbe, de végül nem szállt harcba. 1956 decemberében beválasztották a helyi diákszövetség vezetőségébe is.
Gimnazistára vetették ki hálójukat
A szülei tagjai voltak a Magyar Dolgozók Pártjának, majd a Magyar Szocialista Munkáspártnak is. Édesapja a békéscsabai Füszért igazgatója volt, de a forradalom idején távoznia kellett. Úgy tűnik, szülei nem álltak éppen a forradalom pártján. Bor természetesen szerette őket, akik a rendszer szempontjából megbízhatónak számítottak, s valószínűleg hatásukra és segítségükkel 1957-ben már a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a KISZ tagja lett. Sőt középiskolájában a KISZ-titkár helyettesének is megválasztották. Mindez felkeltette a békéscsabai politikai nyomozó osztály figyelmét. Egyrészt nyomoztak a Rózsa Ferenc Gimnázium ’56-os résztvevői után, másrészt időközben ismeretlen szerzőjű rendszerellenes röplapok is feltűntek az iskolában. A forradalom előtt is lekapcsoltak diákokat, akik már akkor röplapokat gyártottak és a Szabad Európa Rádióval keresték a kapcsolatot. Ugyanakkor 1957-ben az egyetlen olyan hálózati személyük, aki addig információkat szerzett a gimnáziumból, otthagyta őket, majd le is tartóztatták. Azonnal pótolni kellett, éppen ezért került előtérbe Bor személye. 1957 augusztusában környezettanulmányt készítettek róla, s a helyi KISZ-irodán személyes beszélgetésen is meggyőződtek arról, hogy az ifjabb Bor immár Kádár János, az új vezető híve. Ezután Deák József rendőrnyomozó alhadnagy beszervezési tervet készített, amelynek a lényege az volt: letartóztatják mint ellenforradalmárt, majd börtönbüntetéssel fenyegetik, végül kijátsszák a legaljasabb lapot a paklijukból: felemlegetik neki a szüleit, és azzal rémítgetik, hogy mi lesz, ha ők megtudják, mit követett el a forradalom időszakában. Ám mindez titokban marad és elfelejtik, ha és amennyiben…
Vagyis egy tizennyolcéves fiúnak kellett volna ellenállnia egy profik által kiötlött, és alapos lelki feltérképezés, háttérmunka után kimódolt aljas zsarolásnak.
Bor nem lehetett tisztában azzal, hogy bizonyára nem is váltották volna be a bírósági eljárással kapcsolatos fenyegetést. Ugyanis a korszakot tekintve is túl kevesett tett a forradalom és szabadságharc alatt. Nem véletlenül írta 1957. augusztus 13-án, egy aláírása alapján be nem azonosítható politikai nyomozó piros ceruzával, Bor egy diáktársa augusztus 2-i vallomását tartalmazó dokumentumának tetejére:
ha nem vállalja, nincs ok a bíróság elé állításra, helyesebb. ha a BHÖ (büntető anyagi jogszabályok hatályos összeírása) 56. §-ával elintéztetjük.
Vagyis megrovás és figyelmeztetés lett volna a maximum.
Bor kénytelen volt elvállalni a szerepet, de alkalmatlan volt diáktársai megfigyelésére. A KISZ nem volt népszerű, ezért őt sem szerették a diáktársai. Amennyiben akart volna, akkor sem segíthetett a szolgálatoknak. Használhatatlansága miatt 1957 végén már ki is zárták a hálózatból. Csakhogy 1960 elején a békéscsabai Jókai Mór Színház segédrendezője lett. Ebben a teátrumban márpedig akadtak olyanok, akiket a rendszerre veszélyes elemként tartottak számon. Ekkor szerződött Békéscsabára az a Gyimesi Tivadar (1927–1991), akit 1950-ben a Romvári és társai perben hét év börtönbüntetésre ítéltek el. Oda került Árvai Ágnes színésznő, aki bécsi emigrációból tért haza. Ezért Bort reaktiválták és az orra alá dörgölték ismét az 1956-ban történteket, sőt megfejelték azzal is, hogy lám, teljesítették kérését, nem vitték el katonának, így megvalósíthatta színművészi terveit. Bornak – avagy fedőnevén Bokros Zoltánnak – informátorként kellett tevékenykednie. Új kolléga volt a régi színészek közt, nem érhetett el sokat.
Deák József olyannyira kevesellte Bor politikai és hírszerzői tudását, elképzeléseit, hogy olvasási feladatot rótt ki rá. Egyrészt a Kopjások, másrészt az Ordasok között című kötetek alapos tanulmányozását kérte tőle. Három hónapot kapott a megzsarolt segédrendező ezek elolvasására. Deák azt tervezte, hogy a műveket a találkozókon fogják megvitatni. Jellemző módon mindkét kötet a hírszerzéssel, kémkedéssel foglalkozó ponyvaregény, amelyet olyan emberek írtak, akik valóságos elemekkel is tisztában voltak. A Kopjások egyik szerzője Kardos György, a korábban a katonai politikai osztályon (Katpol) dolgozó nyomozó, majd államvédelmi és hírszerzőtiszt, a Magyar Közösség perére megalakult egykori nyomozócsoport vezetője volt. Szerzőtársa pedig a sikerszerzővé lett Berkesi András, akinek szintén katpolos és államvédelmi múltja volt. Nyilván nem véletlenül használták a politikai nyomozók „oktatásra” a munkájukat.
