Kiadók „harca”
Kardos 1961-ben indult Magvető kiadós időszakának viszonyrendszerében annak is nagy jelentősége volt, hogy Aczél Györgynek kivételesen jó volt a kapcsolata az MSZMP teljhatalmú főtitkárával, Kádár Jánossal, aki adott a szavára, így szabad kezet kapott a szocialista kultúra irányításában.
A Magvetővel pedig volt egy kis gond is: profilja lefedte a Szépirodalmi Könyvkiadóét, így sajátos versenyhelyzet alakult ki köztük. Kardos erre is hivatkozhatott Aczélnak, amikor egy-egy szerző művét megvédte, de egy idő után előbb jelentek meg a könyvek, és a párton belüli botrány után rendelték be a kultúrfőnökhöz. Moldova írása szerint gyakran előfordult, hogy Kardos ilyenkor lemondott a posztjáról, de Aczél persze egyszer sem fogadta el.
Már csak azért sem, mert a Szépirodalmi kiadóval pont azzal jutott nyugvópontra a „harc”, hogy a Magvetőnél jelentek meg a kultúrpolitikai fősodortól eltérő, vitákat kiváltó művek, például Sánta Ferenc: Húsz óra, Fejes Endre: Rozsdatemető, Ottlik Géza: Hajnali háztetők, és még sorolhatnánk. Kardos György remek szerkesztőkkel vette körül magát, és többnyire hallgatott is rájuk,
miközben olyan kortárs íróknak biztosított rendszeres megjelenést, mint a többi között Csurka István, Gyurkó László, Esterházy Péter, Moldova György, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Örkény István, Szabó Magda, Szentkuthy Miklós, Weöres Sándor.
Igazgatósága alatt népszerű sorozatok is indultak: például az Albatrosz könyvek, ismeretterjesztő céllal a Gyorsuló idő, a kortanúk visszaemlékezéseit közlő Tények és tanúk, az antik műveket újraélesztő Magyar Hírmondó, de a kortárs líratermést évente szemléző Szép versek és elbeszélésbeli párja, a Körkép is. A Magvető az egyik legnagyobb hatású kiadóvá vált, évente több millió könyvet adott el.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!