Romantikus maszatolás lett az év legígéretesebb filmjéből

Ha bárkinek is mond valamit az A24 logó egy film elején, az már sejtheti, hogy a Többesélyes szerelem korántsem egy olyan könnyed romantikus komédia lesz, mint amit a film előzetese sugall. Felhőtlen szórakozást nem, sok-sok homlokráncolást azonban annál inkább tartogat Celine Song második nagyjátékfilmje.

Az eredeti ötleteknek és az egyéni hangoknak, különleges hangulatoknak teret biztosító független kis stúdió, az A24 az elmúlt évtizedben egyedülálló módon érzett rá, hogy a változatos történeteknek terepet adó streamingtartalmak és a franchise-vezérelt fősodorbeli stúdiófilmek közé ékelődve hogyan álljon olyan projektek mellé, amelyek nemcsak a díjátadókon aratnak, hanem financiálisan is jövedelmezőek tudnak lenni, annak ellenére, hogy nem szokványos zsánerfilmek. A brutalista, a Lady Bird, a Holdfény, az Ex Machina, A bálna, a Vaskarom, A szerelem ideje és A Zöld Lovag, csak néhány filmcím az elmúlt évekből, amik mind garantáltan valami frisset vagy izgalmasat hoztak a mozivászonra.

 Chris Evans és Dakota Johnson a Többesélyes szerelem forgatásán. Fotó: A24

Többesélyes szerelem

Ebbe a felsorolásba illeszkedik a 2023-ban két Oscar-jelölést is bezsebelő Előző életek is, Celine Song megható, intim szerelmi drámája, ami az író-rendező legújabb filmjéhez hasonlóan egy szerelmi háromszög körül bonyolódott. A Többesélyes szerelem azonban amennyire nem limonádé, annyira nem is fajsúlyos dráma, és Song mintha két szék közé esett volna abbéli igyekezetével, hogy filmje, Hollywood elvárásaihoz igazodva, kicsit műfaji is legyen, nagy sztárokkal a főszerepben, de közben megmaradjon szerzői alkotásnak is, életszagúan hétköznapi tétekkel.

Lucy (Dakota Johnson) sikeres házasságközvetítő, de a magánéletében a modern nagyvárosi harmincasok tipikus életét éli. Magabiztosságot sugall, mégis őrlődik, hogy kit válasszon: a tehetős, művelt, udvarias, jóképű és magas Harryt (Pedro Pascal) vagy a csóró exbarátját, Johnt (Chris Evans)? A választás akár könnyűnek is tűnhetne, ha az embereket működtető algoritmusok nem lennének sokkal bonyolultabbak, mint amivel egy társkereső applikáció kombinálni tud.

Celine Song javára legyen írva, hogy az egyszerű alapszituációt nem tarkítják gyerekesen melodramatikus, butácska félreértéseken alapuló jelenetek, a szereplők üdítően érett felnőttként viselkednek – hiszen ez valóban nem „csak” egy könnyed romkom. 

Másfelől viszont a film nagyon is karikatúraszerű, már-már szatirikusan leegyszerűsítő. Song maga is dolgozott házasságközvetítőként, de az önéletrajzi elemek ezúttal kevésbé nyilvánvalóak, mivel a rendezőnő egy sokkal absztraktabb és kontrasztosabb filmet készített a modern kori szerelem keresésről.

Dakota Johnson és Pedro Pascal a őrlődnek a Többesélyes szerelemben. Fotó: A24

Harry és John pél­dául majd minden szempontból a skálák ellentétes végein helyezkednek el, Lucy pedig adott paraméterek mentén köti össze a párokat, mintha csak a hűvös randiapp görbetükre lenne. Song filmje nem annyira örök érvényű állítások, érzések megfogalmazására összpontosított, mint inkább a jelenlegi sötét helyzet lefestésére, ami történetnek talán kevés, de gondolatébresztőnek annál több.

Ahogy főszereplője, Lucy, úgy Song sem igazán ítélkezik a sekélyes és infantilis társkeresők fölött (a film egyik megdöbbentő kulcsjelenete, mikor egy menyasszony bevallja, hogy csak a férje státusától érzi magát értékesebbnek), de nagyon is tudatában van annak, hogy az emberi kapcsolatok tranzakciószerű kezelése, a tárgyiasítás egyenes út a boldogtalanság felé. 

De Lucyben közben dolgozik a nélkülözéssel és veszekedésekkel teli gyerekkor réme, amik mégis az anyagiasság felé terelik, miközben a minket körülvevő fogyasztói szemlélet is nyilvánvalóan erre ösztökéli az embereket – meglepő módon annál inkább, minél gazdagabb valaki (a film eredeti címe a sokkal találóbb, de nyilvánvalóan kevésbé nézőcsalogató Materialists, tehát anyagiasak). Song filmje ott bicsaklik meg, hogy bár a helyzetet kétségbeejtőnek ábrázolja, nem találja meg belőle az igazi kiutat, és végül mintha a romkomok felületességével maszatolva tudna csak megoldást mutatni erre a valóban releváns és égető problémára.