Corbet ravaszul mások szájába adja ezeket a szavakat, de mivel egyszer sem mutat fel más tapasztalatokat, kénytelenek vagyunk általános érvényűnek tekinteni őket. Pedig ha egy film majdnem négyórás, attól talán joggal várhatnánk el, hogy kicsit komplexebben gondolkozzon ezekről a kérdésekről.
Tóth majdnem beleőrül a saját megalomániájába és az önpusztításba, a film végül mégis mintha feloldozást adna neki azzal, hogy pár évtizeddel később elismerik a munkásságát, és egy kissé szájbarágós megoldókulccsal el is magyarázzák nekünk, miért olyan különlegesek ezek az épületek.
A brutalista inkább kárhozat-, semmint megváltástörténet, Corbet mégis mintha ezzel díjazná főszereplője romboló magatartását, ami a szenvedésen túl sehová sem vezet.
A brutalista technikai szempontból viszont kifogástalan film, és Jancsó Dávid mellett rengeteg hazai szakember dolgozott a majdnem teljes egészében Magyarországon forgatott mozin, erre büszkék lehetünk. Gyakran szólalnak meg benne magyarul, ám magyarként ez is inkább zavaró, egyrészt mert halljuk az erős akcentust, másrészt mert következetlen a használata. De a legzavaróbb mégis az, hogy a zsidóságról és a magyarságról már megint egy olyan film kapott világméretű figyelmet, amely csak az áldozatiság kereteiben képes gondolkodni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!