Az anya, aki mégsem halt meg

Több évig élet és halál között lebegett Blanka, aki egy egyszerűnek hitt fülgyulladás miatt végül elvesztette a hallását, kis híján pedig az életét is. A kórházban töltött évek azonban nem törték meg, hite mindennél, még a földi törvényeknél is erősebbnek bizonyult. Még maguk az orvosok is azt mondták: létezése a Jóisten létének megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka.

Fotó: Mirkó István

A hit mindent átjárt

A kórházban töltött hónapokról Blanka blogot írt, amelyben megdöbbentő őszinteséggel számolt be állapotáról, a kezelések és műtétek eredménytelenségéről, a fájdalomról és a hitről. Mint mondja, akkoriban könnyebb volt így kommunikálnia, családja és barátai egyaránt ezen a platformon tájékozódtak. Amikor arról kérdezem, mi tartotta életben, hogyan tud őszintén mosolyogni az akkor készült fotókon, Blanka azt feleli:

A hitem erősebb volt még a halálnál is.

Századik nap a kórházban. Forrás: Élőné Ütő Blanka

– Nemcsak reményt, de erőt is adott, hogy bár azt mondták, nem kellene már élnem, én mégis rácáfolok a földi törvényekre. Másrészt volt egy csomó szobatársam, tizenévesek és fiatal felnőttek is, akiknek én lettem a támasza, a jelenlétem bizonyította, hogy bármit túl lehet élni – mondja nevetve.

Blanka megünnepelte a jubileumi kórházi napokat is, a mindennapos fájdalmát pedig humorral gyógyította, több száz szobatársa közül pedig sokakkal a mai napig jó kapcsolatban van. A kórházban sincs ez másképp, ahol névről ismerik, a portástól kezdve a nővéreken és az orvosokon át mindenki tudta, jelenléte túlmutat az orvosi csodán.

– Sokszor megkörnyékezett a halál, de egy éjszaka már tényleg annyira rosszul voltam, hogy tudtam, válaszút előtt állok: felkelek reggel, vagy megpihenek végleg. Bennem él még ez az emlék és az érzés, hogy meghozom ezt a döntést, hogy felkelek még holnap reggel, hogy tovább kell mennem. Az, hogy most itt lehetek, isteni csoda, és erre az orvosok is folyton emlékeztettek. Egy infektológus orvos úgy fogalmazott, hogy „a magácska létezése a Jóisten létének megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka” – idézi fel.

Blanka állapota végül tovább romlott, életmentő koponyaalapi műtétre volt szüksége, Pécsre szállították.

– Az orvos azt mondta, csak akkor csinálja meg ezt a műtétet, ha nincsen koponya alapi terjedés. Kiderült, hogy nemcsak koponyaalapú, de agyhártyairányú terjedés is van. Beszélt három radiológussal, és mindhárom azt mondta, hogy ne álljon neki, mert ezzel csak belobbantja a terjedést, és vagy a műtőben maradok ott, vagy az agyhártyagyulladásba halok bele. Ez az orvos végül felkeresett egy negyedik radiológust is, aki azt mondta, hogy miért is ne? Most vagy soha – avat be.

Szavainak súlyát Berci is érzi, érti, az egyéves sietve tolja el magától az egyik könyvét, és az anyjához siet. Befészkeli magát az ölébe, onnan figyeli tovább a beszélgetést.

Blanka, miután elvesztette a hallását  

Amikor Blankát betolták a műtőbe, 50 százalék esélyt adtak arra, hogy a műtét sikerül. – Ekkor már az orvosok arra kértek, hogy szóljak haza, mert szükség lesz az imára is. Tudtam, hogy akkor rendben leszek – fogalmaz. A műtét sikerült, ám mire fellélegzett volna, kiderült, a másik fülére is átterjedt a fertőzés, már biztos, hogy teljesen elveszíti a hallását. A másik füléből is kivették a hallócsontokat, a dobhártyát, a dobüreget, a hallójáratot pedig feltöltötték hasi zsírral, majd lezárták. Amíg a beavatkozás részleteit sorolja, meg is mutatja a füleit.

Az életét és a hallását is visszakapta

– Mintha soha nem is lett volna ott hallójárat! – állapítom meg gyermetegen, majd szemem rögtön fején lévő eszközre téved, aminek köszönhetően ma ismét hallhat. A nagyjából kétcentis szerkezetet másfél éve kapta, először a bal, majd a jobb fülébe is. Ez az úgynevezett cochleáris implantátum azoknak adhatja vissza a hallását, akik korábban hallóként éltek. A műtét során egy úgynevezett belső egységet ültetnek a belső fülbe, egy mágnest pedig a koponyacsontba ágyaznak. Miután a sebek meggyógyulnak, a külső egység is felkerül, ez alakítja a hangokat elektromos impulzussá, amelyet egyenesen a hallókéregbe továbbítanak az elektródák.

Fotó: Mirkó István 

– A műtét után egy hónappal kapcsolták be az eszközt a bal fülemen. Ezt egy fizikus állítja be, havonta járok finomhangolásra. Van, aki még hónapokig nem hall vele, én szerencsére rögtön, igaz, kicsit összefolytak a hangok és mindenkinek horrorfilmes, hangtorzítós hangja volt. Amikor pedig a jobb oldalit kapcsolták be, a fizikusnak olyan volt a hangja, mintha héliumot szippantott volna. Nem bírtam ki nevetés nélkül – nevet fel szívből, majd hozzáteszi, ma már szépen kiegyenlítődött, tökéletesen hall mindent, csak most nem a fülével, hanem az agyával.

Blanka ekkor tudta meg, hogy nemcsak a hallását nyerte vissza, hanem valami mást is kapott az élettől. Ismét felülírta a földi törvényeket, hiába állították, hogy lehetetlen, mert kiderült: várandós. Férjével nyolc évet vártak erre a hírre.

– Mindent megértettem. Minden világossá vált előttem, hogy a baba miért nem jöhetett korábban. Egy kisbaba mellett vagy otthon vitt volna el a szepszis, vagy a kórházban halok bele a fájdalomba, hogy nem láthatom a gyermekemet. Minden egyes megpróbáltatás, amit átéltem az elmúlt években, elcsendesedett, megbékélt bennem – vall érzéseiről.

Beszélgetésünket a kakukkos óra szakítja félbe, a madárhangra Berci felpattan, és babanyelven kérlelni kezdi édesanyját, menjenek ki a kertbe. Megtudom, mindketten nagy rajongói a madárdaloknak. – Nagyon szeretjük hallgatni a madarakat, hálás vagyok, hogy ismét meg tudom különböztetni, hogy a cinke, veréb vagy rigó dalol-e – fülelnek mindketten, majd egy kis szünet után azzal zárja: 

De a legnagyobb ajándék az, hogy végül megadatott, hallhatom a gyermekem hangját.

Borítókép: Élőné Ütő Blanka (Fotó: Mirkó István)