Egy anya egyenruhában

Le tudja-e tenni a jelvényét hazaérve az a rendőrnő, aki gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményekkel foglalkozik nap mint nap? Gulyás Piroskának számos rituáléja van arra, hogyan kapcsolódjon gyermekeihez, és bár nem tartja bűnnek, amiért az önmegvalósítás is fontos számára, néha azért neki is van anyai bűntudata.

Harminc perc

Arra a kérdésre, van-e anyai bűntudata olykor, komolyan felel. – A napi munkám során nincs anyai bűntudatom, már csak azért sem, mert ennyi érzéssel nem tudok megbirkózni, hiszen kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményekkel foglalkozom. Ezek a gyerekek megérdemlik, hogy kizárólag rájuk figyeljek, nem tehetem meg, hogy az otthoni dolgokon járjon az eszem – vall őszintén, majd azzal folytatja:

– Ugyanakkor vannak napok, amelyek a szokásosnál jobban megviselnek engem is: a nyomozás, a kiskorú áldozatok történetei után hazaérve nem tudok azonnal szerepet váltani és anyává vagy társsá válni. Ilyenkor nehéz elmagyarázni a gyermekeinknek, hogy szükségem van harminc percre, hogy valóban oda tudjak rájuk figyelni.

A két nagyobb gyerkőcöm már el tudja ezt fogadni, de a kicsi, az ötéves Pisti nem érti, miért nem kapcsolódok hozzá azonnal. Ez nekem is nehéz, hogy türelmesen vártak rám, én pedig csak a zuhany alá szeretnék állni. A férjem szerencsére ilyenkor is partner, és amikor hazaérek, nem dől hátra, hogy akkor innentől én vigyem tovább a napot, hanem segít, hogy azt a harminc percet még önmagammal tölthessem – osztja meg gondolatait.

Gulyás Piroska elárulja, a telefonjukon mindig be van kapcsolva a lokátor, így mindenki láthatja, merre járnak, ez segít a nagyobb gyerekeinek is, hogy tudják, anyjuk jól van. – Ha nem érek haza lefekvésre, a lányom mindig megnézi, merre járok, és ha azt látja a lokátoron, hogy a kapitányságon vagyok, megnyugszik, mert tudja, hogy épp egy bajba jutott kisgyermeknek segítek – fogalmaz.

– Nem az a típusú nő vagyok, aki az anyai feladatoknak szentel mindent, sőt tudatosan törekedtem arra mindig, hogy egyensúlyban lehessen az anyaságom, a munkám és a férjemmel való kapcsolatom is. Ez persze nem könnyű és gyakran átbillen egyik vagy másik javára, de végül mindig sikerül – avat be, majd arra is kitér, egyáltalán nem tartja ördögtől valónak az önmegvalósítást. – Hiszem, hogy ebből a gyermekeim is profitálnak, és jó példa lehetek számukra – véli a rendőrnő.

Mindig van alkalom kapcsolódni

Piroska arra is kitér, a nehezebb, dolgosabb időszakok után azért mindig igyekszik úgy alakítani a családi életüket, hogy legyen alkalom a közös időre. Több, jól bejáratott szokásuk is van.

– A legkisebb gyermekem még nagyon igényli, hogy olykor csak kettesben legyünk, és az összebújás, meseolvasás mellett szívesen megy múzeumba. A két nagyobb, a másik fiam és a lányom a napi problémákkal fordulnak hozzám szívesen, legtöbbször a közösen végzett házimunka alkalmával beszélgetünk a komolyabb, mélyebb dolgaikról, mondjuk az udvarlásról vagy baráti konfliktusokról. Ilyenkor ülünk az ágyon a frissen mosott ruhák között, hajtogatunk és órákig beszélgetünk – meséli, hozzátéve, hogy gyermekei nemcsak a saját gondjaikról, hanem róla is szívesen hallanak, vagyis hogy mit miért tesz, miért nem enged meg bizonyos dolgokat, így például azt sem, hogy „nincs kedvem” jeligére otthon maradjanak az iskola helyett.

Én az a fajta anya vagyok, aki szeretné életre nevelni a gyermekeit, és felelősségteljességet mutatni, hogy majd negyvenévesen ne hordja haza a szennyesét, csak mert én minden feladatot kivettem a kezükből 

– szögezi le, majd hozzáteszi, nem csak a házimunka alkalmával tölt együtt időt a család, rendszeresek a moziestek, amelyeken a gyerekek kifejezett kérése, hogy az édesanyjuk számára kedves filmeket nézzenek. 

– Szakmai ártalom bizonyára, de még a kedvenc filmjeim is olyanok, amelyeknek van mondanivalójuk, és mondjuk a kiközösítésről, baráti kapcsolatokról, elesettek segítéséről szólnak. A film végén pedig mindig megbeszéljük, mi történt, miért fontos, hogy valóban egymás felé forduljunk az emberi kapcsolatainkban, vagy milyen jelei vannak, ha valaki bajba kerül 

– fűzi hozzá, majd egy kis szünet után azzal folytatja:

– Az egyetlen jó emlékem, ami édesanyámhoz fűz, a közös filmnézések, mondjuk úgy, mást nemigen kaptam, amit szívesen továbbadnék a gyermekeimnek. Éppen ezért az egyik legfontosabb szabályom, hogy ne ígérjek olyat, amit nem tudok betartani. A másik pedig a kiszámíthatóság és a következetesség, hogy pontosan tudják, hogy mi miután következik, biztonságban érezzék magukat. Gyermekkoromban nekem nem adatott meg ez az érzés, hogy biztonságban érezzem magam, így számomra mindennél fontosabb, hogy a gyermekeim tudják, mindig számíthatnak rám – összegez Gulyás Piroska.

Borítókép: Gulyás Piroska őrmester (Fotó: Kurucz Árpád)