Boncz Géza lassan humoristalegenda lesz

Új demokráciájának tizenötödik esztendejében Magyarországon médiatörténelmi eseménynek tekinthetjük, hogy a közszolgálati televízió átvette egy kereskedelmi rádió műsorát – képpel, hanggal – abból az alkalomból, hogy a közismerten elfogulatlan Orosz József, aki a Nyilvánosság Klub és Vásárhelyi Mária hallhatatlan tiltakozása ellenére a közszolgálatban és a kereskedelemben is munkálkodik, meghívta műsorába a miniszterelnököt. (Javasoljuk, hogy legközelebb a Szulák-show Gyurcsány-fellépését és vetítse le a Nap-kelte, hátha vannak, akik már elfelejtették, hogy miniszterelnökünket majdnem legyűrte egy lábszemölcs.) Most azonban a történelmi pillanat jelentőségét növelte, hogy miután a miniszterelnök riporterként csevegett a vendégeivel a Klubrádió Kontra című műsorában, a tőle megszokott mély hitelességgel bocsánatot kért ötvenhatért. Ez a gesztus a közismerten elfogulatlan Orosz József műsorvezető, az iraki háború hőse torkába gombócot varázsolt, emiatt alig tudott megszólalni, csak szempilláival verdesett, és rokonszenves arcát fürdette a főnök fényében. Hasonló színvonalú giccset utoljára akkor láthattunk, amikor Fásy Ádám interjút késztett Zámbó Jimmyvel. De azon legalább lehetett szórakozni.
Hagyjuk is egy kicsit a politikát, úgyis dübörög a kampány, és figyeljünk arra a kormányokon átívelő hűségre, amellyel a humoristák eltávozott társaik, barátaik emlékét ápolják, ébren tartják a közönségben! Öt esztendeje, hogy meghalt Boncz Géza, akinek nevét ma talán jobban ismerik a kabaréhívek, mint életében. Vele kapcsolatos, róla szól a legújabb kor legtöbb humoristalegendája, ha így folytatja, felzárkózik Királyhegyi Pál mellé. Nem volt a pesti kabaré jellegzetes figurája, nem is illett nagyon a színpadra, s ez nem előny abban a korban, amikor a humorista egyben színész is, saját szellemi termékének jó-rossz előadója. Ám az, hogy legendássá lesz, mégis bizonyítja, hogy oda való volt, mert sajátos látásmódja és humora segítette, gazdagította a társakat, teljessé tette a produkciókat. Sokszor és sokan elmondták már róla, hogy a legönzetlenebb kolléga volt, poénjaiból, ötleteiből jó szívvel juttatott másoknak.
A Sinkó Péter szerkesztette Kabarélexikonban most, a halálévforduló kapcsán Boncz Gézára emlékeztek a kollégák: Sinkó, Nádas és Markos. Ők, akik a legtöbbet játszottak, utaztak, hakniztak Boncz Gézával, s akik ma sem könnyes elérzékenyülést éreznek, ha rá gondolnak, hanem a nagy röhögések kínja idéződik fel bennük. Ezért is jó őket hallgatni. Azt hitetik el velünk, hogy egy ember addig él, amíg van, aki szívesen és elevenen emlékszik rá, és amíg valaki viszi magában tovább a mondatait, hangját, arcát. A műsorban megszólalt Boncz Géza is, hangfelvételeiből készült az a válogatás, amelynek nyomán ki-ki eldönthette, hogyan viszonyul ehhez a fajta humorhoz, életszemlélethez. Nálunk bejött.
(Kabarélexikon, Petőfi rádió)