Kétszeresen is gyásznap volt ez a mostani november negyedike. Nemcsak a negyvenkilenc évvel ezelőtti orosz invázió miatt – a tegnapi nap miatt is. 2005. november negyedike miatt is, amikor a magyar fővárosban alig volt jele a nemzeti gyásznak. Fekete zászlót nemigen látni Budapesten, holott a rendszerváltás parlamentje annak idején így rendelkezett: lobogjon a gyász színe e napon a középületeken, emlékezzen a haza az érte harcolókra, ne feledje, mit tett velük az agresszor és csicskása.
Fekete zászlót – a fővárosban legalábbis – nemigen látni. Nemhogy az iskolák, idősotthonok bejáratai fölött, de az Országház mellvédjén sem. Ahogyan a Képviselői Irodaház is csupasz maradt, meg a közrendre felügyelő Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai épülete is eltekintett a megemlékezés szomorú jelképétől.
Hogyan van ez, barátaim? Hoztunk egy törvényt, és fütyülünk rá? Hogy minél előbb kiessen emlékezetünkből a hitványság? Néhány esztendeje itt, a kerületemben, Mátyásföldön Lagzi Lajcsi nótaestjét tűzte műsorra az önkormányzat október hatodikán, a vértanúk napján, amikor magyar ember mécsest tesz ki az ablakába, és másfél évszázad múltán is megkönnyezi a tizenhármakat.
Jó irányba halad itt a kultúra, a magyar hősök tisztelete, a múlt ismerete, kedves Magyar Bálint excellenciás uram! A haza emlékezetét, múltismeretét kordában kell tartani – csak semmi fekete lobogó, kokárda, nemzeti emlékezet. Csak lakópark épüljön, s a haza fényre derül…
origo.hu
A részeges szegedi karatés rátámadt egy férfira, de olyat kapott, hogy padlót fogott – videó
