Egymondatos kiegészítést terjeszt be a választójogi törvényhez az MSZP-frakció – jelentette be tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Fiatal Baloldal tagtoborzó kampányának nyitórendezvényén. A változtatás arra irányulna, hogy azon párt esetében, amelynek legalább három képviselőjelöltje egyéni körzetben bejut az Országgyűlésbe, de a tömörülés nem éri el az ötszázalékos küszöböt, annak a listán elért eredményét is figyelembe kell venni. Gyurcsány a rendezvényről távozóban újságírói kérdésekre válaszolva annyit tett még hozzá az elhangzottakhoz, hogy a listán elért eredményt ebben az esetben arányosan számolnák ki, és hogy a változtatás nem érintené a jelenleg érvényben lévő ötszázalékos bejutási határt. A miniszterelnök beszédében megjegyezte: a demokrácia ezerszínű, legyen benne narancssárga, kék és rózsaszín is. A jelenlegi szabályok szerint annak a pártnak a jelöltjei juthatnak be listáról a parlamentbe, amely legalább öt százalékot ér el az országgyűlési választások első fordulójában. Ha egy párt nem éri el az ötszázalékos küszöböt, akkor már csak abban bízhat, hogy az egyéni körzetekben szereznek mandátumot a jelöltjei, de töredékszavazatai elvesznek.
*
Gyurcsány kitért az Orbán Viktor Fidesz-pártelnöknek tett újbóli kihívására is. „Nem azért hívtam ki Orbán Viktort, mert máshogy nem tudom eltölteni a délutánomat” – mondta. Úgy vélte: valahogy el kell juttatni a nyolcmillió választópolgárhoz azt a politikát, amit az ellenzék képvisel, illetve szerinte annak hiányát. Jelenleg ugyanis a baloldalin kívül nincs érdemi, átfogó gazdaság- és társadalompolitikája egyetlen más tömörülésnek sem – vélte.
Gyurcsány arra is kitért, hogy mit vár a Fiatal Baloldal aktivistáitól: „Gyerünk haza!” Meg kell találni a hasonlóan gondolkodókat, képviselni és meggyőzni az embereket a szocialisták politikájának helyességéről.
A Fiatal Baloldal tagtoborzó kampánya bővelkedett a már megszokott, látványos külsőségekben. A szigorúan megszűrt résztvevőknek a bulin MSZP-s CD-t és „Bátorság” feliratú karkötőket osztogattak. Volt Orbán Viktort kifigurázó és Gyurcsány Ferencet népszerűsítő videoklip, fellépett a Fresh együttes, amelynek számaira a miniszterelnök is rázta magát, valamint volt jojóbemutató is. A pirosra festett hajú műsorvezető „Szia pártelnök! Szia miniszterelnök!” köszöntéssel üdvözölte Hiller Istvánt és Gyurcsányt, és egy bokszmeccshez hasonlította a politikai küzdelmet. Ennek megfelelően a kormányfőt Gyurcsány „Balegyenes” Ferenc, az MSZP elnökét pedig Hiller „Szélvész” István megszólításokkal konferálta fel a színpadra, azaz a piros sarokba. Orbán feketére festésének oroszlánrészét a tegnapi rendezvényen a „Szélvész”, azaz Hiller István vállalta magára. „Baloldali buli a Millenárison, Orbán Viktor meg fog hülyülni!” – kezdte a beszédét. Aki volt liberális, radikális, konzervatív, és még csak 44 éves, az szélkakas – jelentette ki. Megindult a Fidesz bűnbánó kampánya – értelmezte az ellenzéki párt legutóbbi megszólalásait. Most azok luxusbaloldaliznak, akik korábban panelproliztak – tette hozzá. Nem gondoljuk, hogy Magyarországot bárki kisajátíthatja, nem engedünk fekete-fehér, igen-nem országot – hangoztatta. A pártelnök megismételte, hogy Gyurcsány Ferenccel együtt a közeljövőben országjáró kampányba kezdenek.
Még messzebbre ment fejtegetéseiben Komássy Ákos, a Fiatal Baloldal új elnöke. Ő a jelen politikai küzdelmeit ahhoz hasonlította, mint amikor az ókori Rómában köztársaság- és császárságpártiak küzdöttek meg egymással, utóbbiak természetesen szerinte jelenleg a fideszesek. – Miért nem veszik észre, hogy a császár meztelen? – kérdezte. Úgy vélte, Orbán Viktor és Kövér László politikájának a múzeumban van a helye, „talán épp a Terror Házában, úgyis annyira szeretik”. A rendezvény végén a három felszólaló Való Világ Szabolcscsal kiegészülve megnyitotta a Fiatal Baloldal tagtoborzó kampányát.
Deutsch Tamás (Fidesz) szerint szomorú, hogy az MSZP kimozdíthatatlanul beleragadt a tegnap vitáiba, nem az érvek, hanem az indulatok versenyét szeretnék folytatni. A gyűlöletkeltésben, ahogy eddig sem, a Fidesz ez után sem lesz partner – írja közleményében a politikus. A Fidesz az emberek gondjaival foglalkozott a szövetségi gyűlésen, a szocialisták viszont kampánynyitó rendezvényükön kizárólag a Fideszt, illetve Orbán Viktort támadták.
Választójogi visszhang