Okkal vetette fel a Vállalkozók Pártja, hogy a kormány törvényben határozza meg a maximális fizetési határidőket. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy a kilencvenes években egyszer már felszámolt, majd most újra jelentkező kisvállalkozói körbetartozási lánc elején a beszállítóiknak sok esetben 120–180 napra fizető multinacionális üzletláncok állnak. A képlet egyszerű: a multi késve fizet a beszállítónak, emiatt az is csúszik a saját megrendelései kiegyenlítésével, és a lánc valamelyik tagja előbb-utóbb tönkremegy. Ez szinte törvényszerű, ha a követelési sorban felbukkan az adóhivatal vagy egy hitelintézet, mert egyiket sem nagyon érdekli, mi miatt halmozott fel valaki tartozást.
A multinacionális áruházak és a magyar beszállítók viszonyának legnagyobb ellentmondása az egyenlőtlen erőviszonyokban rejlik. A kis cégek törik magukat, hogy termékük felkerüljön a polcokra, de ez nem megy automatikusan. Hiába szállít valaki jó minőségű árut, hiába megy bele a hosszú fizetési határidőkbe, azt is le kell nyelniük, hogy a megrendelő egyre több engedményt követel magának. Aki ellenkezni mer, számíthat a szerződésbontásra, vagyis az áruházláncok találékonysága kimeríthetetlennek tűnik, ha arról van szó, hogyan törjék le az árakat. A Magyar Húsiparosok Szövetsége a tagvállalatok adatszolgáltatása alapján egy negyvenhét tételből álló listát tudott összeállítani ezekből. Az elnevezések változatosak – szerződés szerinti alapengedmény, fix bónusz, progresszív bónusz, gondolavég, listán tartási díj, logisztikai díj, hűségdíj, polchely-biztosítási díj, boltnyitási díj, új termék bevezetési díja –, a végeredmény ugyanaz: a beszállító kevesebbet kap a termékért, mint amennyi az eredeti szerződésben szerepel. A kevesebb bevételből az áruházlánc működési költségeit is fizetni kell, szintén változatos formában. A beszállítóknak ki kell venniük a részüket a reklámköltségekből, az áruház évfordulós akcióiból. Hallottunk olyan – természetesen névtelen – panaszt, mely szerint a kisvállalkozónak ajándékot kell vásárolnia a beszerzéseket intéző igazgató születésnapjára, és illik küldeni valamit a jeles ünnepekkor is.
Nem elég, hogy a beszállítóknak ilyen-olyan indokokkal fizetniük kell, ezeket a tételeket valójában nem is számolhatják el költségként – nyilatkozta a témával kapcsolatban lapunknak Vadász Iván, az Adótanácsadók, valamint a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke. A szakember ismertetése szerint ugyanis az adóhivatal egy ellenőrzés során például a reklám-hozzájárulás címén befizetett tételek számláját kiemeli a költségszámlák kötegéből, mondván, nem történt valódi teljesítés. Hiszen a reklámanyagokon sehol nem szerepel a termék előállítója, csak maga a termék, és hogy hol lehet azt megvásárolni. Ugyanez a helyzet az árengedményekkel is. Ezekről általában nem az eladó, tehát a beszállító, hanem hanem a vevő, vagyis a kereskedelmi lánc állítja ki a számlát. Ezeket a számlákat a két fél úgy számolja el, mintha a kereskedelmi lánc termékértékesítést vagy szolgáltatást végzett volna a beszállítónak. A beszállítóknál lefolytatott adórevíziók ezután áfahiányt állapítanak meg a beszállítók terhére. Az áfa levonását megtagadó határozatok indokolása szerint a kereskedelmi láncok számlái mögött nincs tényleges értékesítés, ezért a beszállító általi „számlakiegyenlítések” végleges pénzeszköz átadásnak minősülnek.
Vadász Iván úgy látja, mivel a beszállítók túl gyengék ahhoz, hogy önmaguk védelmében fellépjenek, a helyzetet kizárólag egy külső erő, például az állami adóhatóság oldhatná meg. Csakhogy a kereskedelmi láncoknál – a csekély összegű mulasztási bírság kiszabása mellett – csak adótöbbletet tudnak megállapítani.
origo.hu
Magyar Péter nem vette észre, hogy saját magát ássa el
