Tömegvonzás

Könyvesház

Nádas Péter történetet írt. Történetet mesél – futott végig a meglepő vállalkozás híre a magyar irodalmi közegen a napokban, a Párhuzamos történetek megjelenésekor. Igaz, hogy a talán nem véletlenül népszerű (és a népszerűségért a minőséget sokszor hanyagoló) dél-amerikai írók után egy ideje az európaiak is történetet mesélnek ismét, csak ezt itthon sokáig nem vették észre.
Minden ellenkező irányú kísérlet dacára a regény ugyanis kiköveteli a maga történetét – hányan hitték azt, hogy sikeresen negligálták a történetmondás kényszerét, és nem figyeltek fel rá, hogy az antitörténetben a történet hogyan szüli meg magát…
Nádas műve nem attól zseniális, hogy történetet mesél. Hanem attól, hogy miként meséli. Hogy miként bont le egy korszakot időatomjaira, hogyan szedi pillanatokra a több év és a rengeteg szereplő történetét úgy, hogy egyetlen másodperc leírása oldalakon keresztül tart – és ebben az egyetlen másodpercben benne van a több év és több szereplő története.
Hogy miképpen tart hosszú oldalakon keresztül mondjuk egy tízperces taxiút leírása: a taxiban két nő utazik, egy idős és egy fiatal. Időben tíz perc, de ahogy Nádas ezt megjeleníti, hirtelen felfénylik a régebbi Magyarország képe, a történelem egy darabja, hollandiai emlékén keresztül az idősebb asszony arca és élettörténete, ugyanígy a fiatal nőé, sőt a taxisé is. Közben látjuk magunk előtt a Margit híd szigeti lehajtójának akkor még sárga kövezetét, érezzük, ahogy megcsúsznak a kerekek, és az arcunkba vág a téli eső meg a szél. A pillanatnak van színe, szaga, hangulata, közben szinte kitapintható a két test tömegvonzása – a megmagyarázhatatlan ösztön, amely két embert egymáshoz lök, hogy aztán valamelyik széttépje a köteléket: az örökké beteljesülhetetlen testi vágy újra és újra visszatér a történetekben. (Amint Pilinszky írja a Merényletben: „Megtörtént, holott nem követtem el, / és nem történt meg, holott elkövettem.”)
A tovább nem aprózható részletességgel megírt darabokból pedig a végére ismét összeáll az egész – közben a különböző idősíkokon és eltérő helyszíneken játszódó, egymástól látszólag független történetdarabok egymásra is rímelnek, mikrotörténeteket és gazdag asszociációs tereket létrehozva a történeten belül.
Maga a technika is elég lenne ahhoz, hogy európai mércével mérve is meghatározó műnek tartsuk Nádas Péter történeteit – ezen túlmenően azonban érdemes észrevenni, hogy Nádas a nagy realistákkal szemben (gondoljunk mondjuk a Háború és békére) nem az adott tér-idő együttállásba helyezi bele a maga történetét, hanem a szereplők története felől közelít a történelemhez. Ez a fajta „személyes” történelemszemlélet pedig – amely a horvát Nedjelko Fabriónál is megjelenik – az individualitás korában, a huszonegyedik század elején, úgy véljük, az egyetlen adekvát megközelítési mód.
Mindez persze pusztán érdekes konstrukció maradna a gyönyörű és érzékletes Nádas-nyelvezet nélkül, amelynek szépségében többször elvész az olvasó, hogy újra és újra kezdjen egy-egy fejezetet.
Pusztán a mondatok miatt.
(Nádas Péter: Párhuzamos történetek, I–III. A néma tartomány, Az éjszaka legmélyén, A szabadság lélegzete. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2005. A kötetek ára: 2500, 2400 és 3000 forint)