Magyarország megkapta, áttekintette és elemezte a brit elnökség javaslatát az EU pénzügyi perspektívájáról, a tervezetet azonban nem támogatja – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnapi sajtótájékoztatóján. A kormányfő szerint bár van előrelépés az eredeti elképzelések és a most kézhez kapott uniós költségvetés vonatkozásában hazánkra nézve (a tagállamok közötti fejlettségi szintkülönbséget csökkentő kohéziós források tekintetében Magyarország az első három kedvezményezett között van a kabinet „jó politikája miatt”), azzal kapcsolatban mégis alapvető kifogások vannak.
Gyurcsány a büdzsé egyik ellentmondásának tartja, hogy 2007 és 2013 között kevesebb pénzt kívánna felhasználni az unió, mint 2000 és 2006 között, pedig a tagállamok száma nőtt, a politikai célok pedig bővültek. A miniszterelnök bírálta a brit tervezet azon részét is, hogy a luxemburgi elnökség alatt készített költségvetéshez viszonyítva további három százalékkal szűkítenék a büdzsét, ennek terheit pedig elsősorban az új tagállamokra hárítanák a kohéziós alap nyolcszázalékos csökkentésével. – Magyarország számára különösen hátrányos a tervezet azon része, amely szerint az önkormányzati fejlesztési beruházások forgalmi adójának finanszírozhatóságát megtiltanák, ami húszszázalékos drágulást eredményezhetne az ilyen jellegű beruházásoknál – közölte Gyurcsány.
Ismeretes: a kormánytagok egy hét alatt ellentmondó nyilatkozatokat tettek a kérdésben, hol a mielőbbi megegyezést, hol pedig a kivárást szorgalmazva. A brit sajtó szerint pedig Gyurcsány hajlandónak mutatkozott a kompromisszumokra, amikor múlt pénteken Tony Blair brit miniszterelnök Budapesten tárgyalt a visegrádi országok kormányfőivel.
Ez a régi unió költségvetése, amely a kontinens újraegyesítése előtt fogant – közölte tegnap Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Tony Blair-féle javaslatról – megjegyzése szerint „nagyobb udvariassággal, mint amennyit a javaslat egyébként érdemel”. A Fidesz elnöke szerint teljesen más költségvetésre, olyan alapokra van szükség, amelyek kellő súllyal veszik figyelembe azt, hogy tíz új tagország érkezett az unióba – tette hozzá. Orbán elmondta: a Fidesz nem kezdeményez pártok közötti egyeztetést a kérdésben, de „minden tárgyalásra, minden egyeztetésre készen áll”. Úgy vélte: az uniós büdzsé ügyében a kormánynak kell eljárnia, ez „a dolgok helyes rendje”.
– Egyetértek Barroso elnök úrral, aki első reakciójában elfogadhatatlannak nevezte a brit javaslatot az EU következő költségvetésére, mert az nem Európa megerősödését szolgálná – mondta tegnap kérdésre válaszolva egy sajtótájékoztatón Áder János, a Fidesz frakcióvezetője. – Úgy tűnik, szavakban Gyurcsány Ferenc is ezt képviseli, ám nem lehet tudni, hogy a tettekben is így tesz-e – vélte. Ugyanakkor reméli, hogy a magyar kormányfő „keményen veri majd az asztalt”, amikor a magyar érdekek érvényesítéséről lesz szó. „Nem Orbán Viktorral kell harcolni, hanem Tony Blairrel” – tette hozzá.
Néppárti nem, szocialista üdvözlet. „Elfogadhatatlannak” nevezte tegnap a Nagy-Britannia által benyújtott hosszú távú európai uniós költségvetési javaslatokat az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciója, mondván, azok a legszegényebb országokat büntetik. „Frakcióm nem fogadja el a (brit) elnökség javaslatait, mivel úgy ítéljük meg, hogy értelmetlen és elfogadhatatlan módon a legszegényebb és leggyengébb államokat büntetik” – szögezte le közleményében Hans-Gert Pöttering, az EPP európai parlamenti frakciójának vezetője. Az Európai Szocialisták Pártja viszont üdvözölte azokat a híreket, amelyek szerint a brit kormány a neki járó visszatérítés bizonyos részéről lemondana az uniós költségvetés érdekében. Martin Schulz, a párt frakciójának vezetője közölte, „a büdzsé ügyében való megállapodás karnyújtásnyira van”. A politikus felhívta a kormányok figyelmét, hogy ezt „a fontos lépést” hasonlóan pozitív hozzáállással honorálják.