Csillagászati ár Ferihegyért – olvasható a Népszava tegnapi számának címoldalán e propagandaszöveg. Teljesen igaza van a napilap szerkesztőségének, amenynyiben arra a hatalmas árra gondolnak, amit az ország fizet a repülőtér elkótyavetyéléséért. A Budapest Airport dolgozói már most csillagokat látnak attól a pofontól, amelyet a kormánytól kaptak a társaság kiárusításával. A munkavállalók szempontjából ráadásul a kormány – és Tony Blair brit miniszterelnök – által favorizált BAA adta a legrosszabb ajánlatot azzal, hogy 2300 emberből közel 500 fő elbocsátását tervezi. Az említett sajtóorgánum az előző nap azt írta a repülőtér privatizációjáról, hogy „a karaván halad”. Köztudott, hogy e mondás így hangzik: A kutya ugat, a karaván halad. Csak nem az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-t Ferihegy magánosításáért perelő Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének érdekvédelmi lépéseit minősíti kutyaugatásnak az egykori szakszervezeti lap, vagy azt, hogy a Budapest Airport üzemi tanácsa a legfőbb ügyészséghez fordult az állami vagyon védelmében, a privatizáció körülményeinek kivizsgálását kérve?
A BAA és a jelenlegi magyar kormány érdekei igencsak összecsengenek. Egy üzlet valóban csak akkor tisztességes, ha mindkét fél számára megfelelő haszonnal jár, ám itt szó sincs erről. Nem mintha a Gyurcsány-kormánynak nem lenne belőle haszna, nem véletlenül erőlteti ennyire az ügyletet négy hónappal a választások előtt, csak az a gond, hogy nem a sajátját árulja, hanem az országét. A BAA törekvése teljesen érthető, hiszen egy olyan céghez juthat hozzá, amely nemcsak jól jövedelmez, hanem versenytársai sincsenek, azaz monopolhelyzetet élvez. Érthető, hogy a világ legnagyobb hitelminősítőjeként jegyzett Standard and Poor’s a nemrég Londonban kiadott szektorelemzésének, amely szerint a brit BAA repülőtér-üzemeltető adósosztályzati kilátásának rontásához vezethet, ha a Budapest Airport privatizációja fő esélyesének hirdetik ki, az alábbi címet adta: „A családi ezüst eladása, avagy a közlekedési infrastruktúra privatizációja adósminőségi kockázatokkal jár.”
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség viszont a múlt vasárnap az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) fordult – amely korábban megállapította, hogy zavarosak a BA Rt. tulajdonviszonyai –, hogy vizsgálja meg a privatizáció körülményeit és a cég vagyonértékelését, s felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, hogy a számvevők vizsgálatának lezárultáig függesszék fel a privatizációt. Ám mindez süket fülekre talált az illetékesek részéről. Olyannyira, hogy a pénzügyminiszter a repülőtér vagyonértékelésének eredményét is eltitkolja, mondván, hogy azt ő sem ismeri.
Podolák György, az MSZP-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője csütörtökön azt nyilatkozta, hogy a privatizációból befolyó bevételt az államadósság csökkentésére fordítják. No, erre nem ajánlatos mérget venni! 2003 októberében, a Postabank elkótyavetyélésekor például a kormányzat azt nyilatkozta, hogy a kapott összeget autópálya-építésre költik. Ám az ígéretből nem lett semmi. Az ÁSZ tavaly, az ÁPV Rt. előző évi gazdálkodásáról szóló jelentésében ugyanakkor megállapította: nem igazán követhető nyomon, hogy a Postabankért kapott pénzzel mi történt. Ennek fényében talán nem részrehajlás azt állítani, hogy nem vehetjük készpénznek, hol köt ki majd a Ferihegyért kifizetett pénz.

Orbán Viktor egyetért Robert Ficoval: Ursula von der Leyen javaslata csődbe vinné Európát!