Azt szeretném kérni Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, hogy vegye komolyan az alkotmányt, az Országgyűlés döntését, és ne próbálja megkerülni azt – mondta Áder János tegnapi sajtótájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezetője elmondta: pártjának olyan értesülései vannak, hogy a kormány a parlament döntése ellenére fel kíván állítani egy 400 fős országos tanácsadói hálózatot, a Nemzeti fejlesztési terv házhoz jön program keretében.
Áder János emlékeztetett arra: Gulyás József SZDSZ-es képviselő módosító indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy ne jöjjön létre újabb apparátus. Gulyás javaslatát a szavazás során az ellenzék mellett támogatták a szabad demokraták és 45-en a szocialista frakcióból is, tehát többséget kapott. Áder kiemelte: olyan hírek szivárogtak ki a kormány közeli körökből, miszerint a kormány a parlament megkerülésével arra készül, hogy a költségvetés általános tartalékából mégis felállítja a kétmilliárd forintba kerülő rendszert. A program honlapján még mindig munkatársakat keresnek erre a feladatra. – Ha valóban olcsóbb államot akarunk működtetni, akkor felesleges 400 embert kétmilliárd forintért állami pénzből finanszírozni, mikor két olyan jelenleg is működő hálózat van Magyarországon – a Vidékfejlesztési Menedzserek Hálózata és a Kistérségi Megbízottak Hálózata –, amely elvégzi ezt a munkát – mondta. Felhívta a figyelmet arra: a kétmilliárd forintnak jobb helyet is lehet találni. Áder kérte az SZDSZ-es minisztereket, hogy legyenek következetesek, és a kormányülésen is tiltakozzanak a lépés ellen.
„Áder János hihetetlen módon téved, amikor a tanácsadói hálózat felállítását hibának fogja fel” – ismerte el reagálásában Áder értesüléseinek valóságtartalmát Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter. A miniszter szerint a szocialista képviselők közül néhányan „véletlenül, az ülésteremben lévő nagy hangzavar miatt” szavaztak nemmel. „Mindenki, aki a program ellen beszél, akadályozza Magyarországot abban, hogy 2007 után az elérhető európai forrásokat hatékonyan fel tudja használni” – közölte Baráth Etele.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke így reagált: „Én azt gondolom, ha a parlament kinyilvánította az akaratát, hogy ezt nem akarja, akkor ezt nem lehet megcsinálni.” Hozzátette: az SZDSZ olcsóbb, hatékonyabb államot szorgalmaz, amelylyel ellentétes újabb intézmény létrehozása. Hangsúlyozta, hogy a szabad demokrata miniszterek ezt fogják képviselni a kormányüléseken.

Éveken át zaklatta szexuálisan élettársa kislányát egy pedofil Veszprémben – az anya is tudott róla, de nem tett semmit