
És ha már 2024, a hazai könnyűzenei életben számos új előadó tűnt fel vagy lépett szintet a karrierjében, így nem meglepő módon Azahriah, Pogány Induló, a Carson Coma is visszaköszön a falakról, miként Krúbi is, ahogyan egy varázsszőnyegen a közönség felett lebeg a Papp László Sportarénában adott koncertjén, a felvétellel pedig munkatársunk, Polyák Attila a Művészet szekció első helyén végzett.

Egészen más témát ölel fel a Szabad Föld fotósának, Kállai Mártonnak a sorozata. Miként az ismertetőben áll, a citizen science, azaz a közösségi tudomány egy kurrens és feltörekvő ága a világ megismerésének, maga a definíció is annyira új, hogy pontos jelentéséről sincs egyértelmű szakmai konszenzus, ráadásul a magyarul elterjedt változat nem túl precíz fordítása az eredeti, angol verziónak. Lényegében azonban arról van szó, hogy sokan a szabadidejükben, önkéntesként különböző tudományágakban tevékenykednek, ez a parányi réteg pedig egyfajta szubkultúrát alkot, és ellenszolgáltatás nélkül végez adatszolgáltatást, ezáltal pedig kiemelten hozzájárulnak egy-egy szakterület eredményeihez. Az Erste – Higgy magadban elnevezésű különdíj Emberábrázolás és portré szekciójában a harmadik helyezést elért sorozatban van, aki felfelé tekint, és az éjszakai eget kémleli csillagászati távcsővel, míg egy idős úr figyelme lefelé irányul, ízeltlábúakat nagyító alatt vizsgálva.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!