A szlovének hétfőn hét góllal verték a koreaiakat, akik aztán kedden öttel a norvégokat. Ha a kézilabda egzakt tudomány lenne, mindebből az következne, hogy a B csoport legerősebb együttese – na jó, a magyart nem számítva – a szlovéneké. Az az alakulat, amellyel tegnap a mieink kerültek szembe az Angola elleni flúgos futamban kivívott győzelmet követően.
Ha a Szentpéterváron tapasztaltak nem adtak is okot töretlen bizakodásra, a közeli és kissé távolabbi múlt eseményei mindenképpen, hiszen délnyugati szomszédaink még soha nem nyertek ellenünk női kézilabdában, a két évvel ezelőtti vb-n, ráadásul annak ugyancsak a harmadik mérkőzésén épp róluk elrugaszkodva vett akkora lendületet Mocsai Lajos együttese, hogy az egészen a fináléig kitartott, és legutóbb már Németh András kapitánysága alatt, az őszi horvátországi tornán sikerült őket elég simán elintézni.
Ki tudja, ennek az emléknek a hatására-e vagy sem, de a kék mezesek tegnap nem kezdtek elsöprő lendülettel, sőt miután a mieink középre terelték őket, elég kiismerhetően támadtak, elsősorban átlövőikben, Derepaskóban és Freserben bízva. Csakhogy egyikük sem brillírozott, ám így is náluk volt az előny. Kezdetben még csak egy góllal, aztán a 10. percben már hárommal, és bár átmenetileg 10-9-re fordított együttesünk, hamar visszaállt a mínusz három, és meg is maradt a szünetig (11-14).
Mint a félidei „termés” is jelzi, támadójátékunk akadozott, még az is Görbicz egyéni bravúrjainak köszönhető, hogy 11 gól összejött. Ezt persze észlelte az ellenfél is, és miután „kivette” a játékból az irányítót, megállt a tudomány. Sem átlövésből, sem kontrából nem sikerült a fordításhoz elegendő veszélyt kelteni, ami azért volt különösen fájdalmas, mert a több sérültjüket nélkülöző szlovének sem mutattak semmi különöset; sőt olykor kifejezetten tétovának, lassúnak tűntek. De semmi okunk és alapunk rá, hogy bíráljuk őket, hiszen a második félidőben végig vezettek, sokszor öt góllal is, mert a magyar védelem közepe, igazolva előzetes félelmeinket, nem zárt vb-színvonalon. Aztán 24-19-es előnyüknél kettős emberhátrányba kerültek a riválisok, és a beállása után az egész csapat sebességét megváltoztató Siti Eszter betöréseivel 25-25-nél ismét döntetlenre javult a helyzet. Ezt megelőzően Pálinger védte Derepasko hetesét, de a nagy mutatvány még hátravolt.
Ehhez az kellett, hogy egészen az utolsó pillanatokig fej fej mellett haladjanak a felek, előbb Görbicz engedett el talpról egy löketet, majd a ziccereit pazarul értékesítő Balogh ejtett haláli pontosan kiszorított helyzetből, a szélről. Az utolsó perc Pálinger újabb bravúrjával és 27-27-tel kezdődött, így a győzelemért támadhatott a magyar válogatott. Németh András szövetségi kapitány 24 másodperccel a befejezés előtt kért időt, de a nyerőnek szánt akciót nemhogy nem sikerült góllal vagy legalább lövéssel befejezni, a szlovének még egyet kontrázhattak, és abból hétméteresig jutottak.
Oder vállalkozott ítélet-végrehajtónak, aki nem sokkal korábbi büntetőjét elemi erővel vágta a pipába. Ebben a sorsdöntő szituációban azonban nem mert kockáztatni, inkább lefelé célzott, és Pálinger a maga rutinjával, játékintelligenciájával pontosan tudta ezt. Követte a kezet, a labda várható útját, és találkozott is vele – ezzel megmentette a 27-27-et és az egy pontot.
A magyar csapat tehát a szlovénekkel szemben és a vb-t tekintve is megőrizte veretlenségét, a mérkőzés alakulása alapján is kijelenthetjük, inkább szerzett, mintsem vesztett egy pontot. A hirtelen érzett megkönnyebbülés mellett azonban természetesen jelentkezik a bizonytalanság, a kétely is: a jó játékkal még mindig adós a csapatunk, és ezt a mai szünnap után holnap Korea, szombaton pedig Norvégia ellen törlesztheti.
Sőt törlesztenie kell, ha e két meccsből legalább egyet meg akar nyerni, mert a továbbjutáshoz ez mostantól elengedhetetlennek tűnik. A másik variációval egyelőre azért ne számoljunk.
A B csoport tegnapi eredményei: Magyarország–Szlovénia 27-27, Korea–Angola 35-32, Norvégia–Ausztrália 47-10.
origo.hu
Repülni félt, lopni nem – ő volt a 20. század leghírhedtebb magyar tolvaja
