A Krónika ostroma

Jól példázza a minapi kétórás figyelmeztető sztrájk, hogy a Magyar Rádió elfoglalásáért vívott gátlástalan, minden írott és íratlan szabályt felülíró harcában az MSZP meddig kész elmenni. Egy dolog látszik biztosnak: a rádió – bármit állítson is a gazdasági vezetés, de leginkább Gellért Kis Gábor szocialista főkurátor – nincs katasztrofális anyagi helyzetben. Másfél milliárd forint gyógyírt jelentene a problémákra. És ehhez nem kellene más, mint a pénzügyminiszter aláírása.
Érdemes belegondolni, hogy a Magyar Televízió tíz-tizenegy milliárdos hiánnyal számol csupán erre az évre, mégsem hördül fel a szocialista kórus, hogy utolérte az apokalipszis a közmédiát. Már számon sem lehet tartani, hogy hányszor, milyen eszközökkel ürítették ki az intézményt, hányszor jutott a csőd szélére, vagy akár billent is át azon, hányan hány milliárdot szivattyúztak ki a televízióból. Eközben természetesen a nem vezető beosztású munkatársak arcpirítóan alacsony jövedelemért dolgoznak, mégsem hergeli senki a munkabéke megzavarására őket. A hatalom üzenete világos: neki jó ez a tévé így is, mindegy, hogy méregdrága, hogy elavult a műsorszerkezet, hogy piacképtelen, hogy nézhetetlen és nézetlen; egy a lényeg: a mi kutyánk kölkei lihegik harmatosra belülről a képernyőt. Emlékszünk Friderikusz élőnek hazudott, valójában felvételről sugárzott Medgyessy-interjújára, de Gyurcsánynak is kijutott ebből – ő az október 23-i eseményekre reagált élőnek álcázott, valójában felvételről sugárzott műsorban. Nem emlékszem, hogy akkoriban Gyurcsány médiaügyi tanácsadója, Enyedi Nagy Mihály forrongó dühvel átitatott, arrogáns levelet küldött volna a tévébe. A KISZ és a médiahajó farvizén megtollasodott tanácsadó akkor mindent rendben talált. De a madárinfluenza felbukkanásakor arra volt energiája, hogy fejeket és az „erő felmutatását” követelve írjon levelet a rádió gazdasági alelnökének, Gőblyös Istvánnak.
A balliberális értelmiség reakciója a rádió körüli eseményekre mindennél világosabban leleplezi a mögöttes politikai lépések motivációit. Mester Ákos, a 168 Óra főszerkesztője egyik múlt év végi publicisztikájában ezt írta: „A baloldal pillanatnyilag (?) óvakodik az erőteljesebb beavatkozástól. Pedig csak egyszer kellene igazán és őszintén végiggondolni, mennyi balliberális tévedés, önáltatás és sodródás kellett ahhoz, hogy a rádió idáig jusson. Mennyi megalkuvás, sunyiság és gyávaság van abban, hogy hosszú évek óta – még baloldali irányítás alatt is! – zavartalanul uszíthat a Kossuth rádió Vasárnapi újságja.” Mester úgy gondolja, hogy ha az országban baloldali irányítás van, akkor az az élet normális rendje, hogy mindenben a szoclib vonal szándéka érvényesül? Hogy nem jelenhet meg más vélemény? Hát igaz lenne, hogy semmi nem történt itt tizenhat éve, mindent ugyanúgy a hálózat irányít, és olyannyira ez a megszokott Mesternek és cimboráinak? De van itt más idézet is, ami tipikus esete annak, amikor a vádlót leleplezi a maga által hangoztatott vád. Gellért Kis Gábor száján – a Fideszre utalva – az a mondat csúszott ki, hogy „világos az érdek, a választások miatt szükség van a rádióra”. Miért volna az az illúziónk, hogy az MSZP-nek nincs szüksége a rádióra? A nehezen minősíthető kormányzati teljesítmény elfedéséhez a kommunikáció minden csatornáját uralni kell. Ez a közszolgálati média frontján kis híján sikerült is. Talán már csak a rádió Krónika című műsora a kivétel. Naponta hallhatók hát baloldali kifogások a műsorral kapcsolatban, a kiegyensúlyozatlanság és a szakmaiatlanság a fő vád. Az már nem kap publicitást, hogy az előző választási időszakban a Fidesz vezette koalíció kevesebbet szerepelt a Krónikában, mint a jelenlegi; az MSZP–SZDSZ a megjelenések kétharmadát birtokolja. Itt tehát nem lehet ok panaszra. Mindenképpen koholni kell egy-két vádat. Ilyen törekvésre derített fényt lapunk: Karakai Ildikó hírszerkesztő, civilben Szabó Zoltán MSZP-s képviselő élettársa – néhány korábbi Krónika-munkatárs segítségével – titokban, feletteseit megkerülve gyűjtött adatokat a rádió hírműsorairól. Vagy idézzük fel az Enyedi Nagy-féle fenyegető levelet, amelyet a rádiósok nyílt, félelemkeltő nyomásgyakorlásnak érezhettek. De az a minapi eset is tanulságos, amikor Bánkúti Gábor riporter egy sajtótájékoztatón kínos helyzetbe hozta Hiller István szocialista pártelnököt. Történt, hogy Bánkúti rámutatott: Orbán Viktor határon túli magyaroknak küldött levelét Hiller tudatosan félremagyarázza. A bábelnökről leolvadt a joviális töritanár máza. Ekkor a sajtótájékoztatót lebonyolító technikai munkatársak gondoskodtak arról, hogy a Bánkúti hangrögzítőjéhez kapcsolt pártelnöki mikrofon ne továbbítson jelet. Érthetőbben: lekeverték Hiller hangját, nehogy bizonyíthatóan megmaradjon a válasz; az ugyanis leleplezhette volna a hazugságot. Ezek után a pártelnök sajtósa nem átallott nyíltan beleavatkozni a független hírszolgáltatásba: azt az igényét fogalmazta meg a rádió szerkesztőjének, hogy ne a Bánkúti-féle anyag kerüljön adásba, hanem inkább vegyék azt át a távirati irodától. Nem így történt.
Úgy tűnik tehát, hogy a szocialisták nemigen tudják bevenni a Krónika szerkesztőségét. Mi a megoldás? Káoszt teremteni a rádióban, amihez megfelelő táptalaj a munkatársak elégedetlenkedése. A tények ismeretében nagyon is életszerűnek tűnő forgatókönyv szerint a kormány – minthogy 2002 óta lehetősége van kézből etetni a közmédiát – gondoskodik arról, hogy az idén ne legyen fedezet a béremelésekre. Ehhez aszszisztálnak az alelnökök is. A dolgozók elkeserednek. Egy szakszervezeti vezető, Borenich Péter ezt kihasználva a sztrájkhangulat felélesztésén fáradozik. Ezzel párhuzamosan Gellért Kis Gábor – akinek főkurátori tevékenységét már a Legfőbb Ügyészség is aggályosnak találta – és a vezetése alatt álló kuratóriumi elnökség azon igyekszik sikerrel, hogy legalább nyárig ne legyen elnöke a rádiónak. (Ugyanő felháborodottan utasította vissza a felvetést, hogy a pénzügyminiszterhez kellene fordulni az anyagi gondok megoldásáért. No comment.)
Elégedetlenség van, ember, aki megoldhatná a gondokat, nincs. Ekkor érkezik el a zavarosban halászók nagy napja. Mert azt talán nem tudják a rádiósok, hogy 250 millió forintból megoldható lenne a béremelés. És talán azt sem tudják, hogy mindössze 1,5 milliárd forintból megoldhatók lennének a rádió anyagi gondjai. Talán azt sem tudják, hogy ezt az összeget a kézből etetgető kormány bármikor átutalhatná – ha akarná. Talán azt sem tudja a rádiós dolgozó, hogy káosz esetén a kormány majd talál okot és jogot a beavatkozásra. De talán arra emlékeznek a rádiósok, hogy Gyurcsány „különösen értékesnek” nevezte a sztrájkra készülők törekvéseit. Számára most a káosz az érték. Hátha megtörik az az átkozott társaság. Mert „a választásokhoz szükség van a rádióra”. És itt a kis diverzáns szabadcsapat, amely háta mögött ott állnak a „nagy emberek”: Enyedi Nagy Mihály, Gellért Kis Gábor, Szabó Zoltán, Karakai Ildikó, Borenich Péter.
Szükség van hát a rádióra. Mert mégsem annyira magabiztosak Gyurcsányék, ahogy azt kifelé mutatják. Hiszen tudják: a döbbenetes baloldali médiaoffenzíva dacára még mindig kétesélyes a választás kimenetele. Számukra a mértéktartó közszolgálatiság a jobboldali sajtóhoz hasonlóan legyőzendő, megszállandó ellenség. Bármi áron.