Felgyorsult az ingatlanvásár

A napokban tette közzé a Kincstári Vagyoni Igazgatóság az idén eladásra váró, 50 millió forintos értéket meghaladó épületek listáját. Az értékesítendő ingatlanok között több óvoda, iskolaépület, kollégium is szerepel. Ez évben újabb kastélyok vagyonkezelői jogát is megszerezhetik az érdeklődők.

Dénes Zoltán
2006. 03. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, hogy míg tavaly a honvédségi, illetve a vám- és pénzügyőrség épületei voltak a főszereplők, idén az oktatási és az egészségügyi intézmények ingatlanjai kerülnek terítékre a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál (KVI). Tavaly 30 milliárd forint értékben kötött ingatlan-adásvételre vonatkozó szerződést a KVI, melyből év végéig 20 milliárd forint folyt be. Az igazgatóság számára az idei költségvetésről szóló törvényben 33 milliárd forintot meghaladó bevételt írtak elő. Ennek teljesítése érdekében a vagyonkezelő nemrégiben közzétette az értékesítésre kijelölt, 50 millió forintot meghaladó értékű ingatlanok listáját. Ezek között szerepelnek például a Szent István Egyetem épületei, melyek közül eladásra kínálják az egyetem gödöllői, ötszintes, kétemeletes kollégiumát, strandfürdőjét és egy iskolaépületét. Érdekes tételnek számít még a fővárosban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ajtósi Dürer soron lévő, 3360 négyzetméter összterületű épületegyüttese is, hiszen ez az egyetem német és angol szakos diákjainak központja.
A közel kilencven, 50 millió forintos értéket meghaladó épület között több egészségügyi intézmény is szerepel. Kalapács alá kerülne Budapesten többek között a Semmelweis Egyetem Eötvös úti szanatóriuma, a Mátyás király úton lévő volt kórház, szanatórium, illetve az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet ingatlana. A kínálatban óvodákat, napközi otthont, volt gyermekszanatóriumot, irodaházat, illetve szállodákat és lakóházat is találunk.
Zelles Sándor, a KVI vezérigazgatójának korábbi tájékoztatása szerint a vagyonigazgatóság idén a balatonvilágosi volt pártüdülő, a Club Aliga eladásán kívül komolyabb bevételt remél a Béla király úti volt elnöki rezidencia értékesíthető részeinek eladásából is. A KVI emellett különböző műemléki védettséget élvező épületek tulajdonjogának vagy vagyonkezelői jogának eladását tervezi. Még nem zárult le a Várkert bazár és a körmendi Batthyány-kastély vagyonkezelői jogának értékesítése. Tavaly októberben a sopronhorpácsi Széchenyi-kastély tulajdonjogára írtak ki pályázatot, december végén pedig a lovasberényi Cziráky-kastély vagyonkezelői jogának eladását hirdették meg. Mivel e pályázatok sikertelenül zárultak, idén ezeket újra meghirdetik. Az újonnan dobra kerülő kastélyok közül idén elsőként az acsai Prónay-kastélyra kerülne sor. Ezután következik a bajnai Sándor–Metternich-kastélyra vonatkozó pályázat kiírása, a második negyedévben pedig a Citadella vagyonkezelői jogát is megpályáztatják. Később még a váchartyáni Rudnay-, az iszkaszentgyörgyi Amadé–Bajzáth– Pappenheim-, valamint a soponyai Zichy-kastély vagyonkezelési jogát is megpályáztatják, illetve értékesítenék a kisbéri Batthyány-kastélyt, valamint a Benczúr-kastélyt is.



A KVI kezelésében lévő kastélyok
Megye Helység Műemlék neve
Baranya Szigetvár Szigetvári vár
Borsod-Abaúj-Zemplén Edelény L’Hullier–Coburg-kastély
Csongrád Szegvár Károlyi-kastély
és Dóczi-várrom
Fejér Dég Festetics-kastély
Győr-Moson-Sopron Fertőrákos Püspöki kastély
Hajdú-Bihar Nagykereki Bocskai-várkastély
Heves Hatvan Grassalkovich-kastély
Komárom-Esztergom Oroszlány–Majkpuszta Kamalduli remeteség
és kastély
Komárom-Esztergom Komárom Monostori erőd
Komárom-Esztergom Bajna Sándor–Metternich-kastély
Komárom-Esztergom Tata Esterházy-kastély
Vas Körmend Batthyány-kastély
Szabolcs-Szatmár-Bereg* Baktalórántháza Dégenfeld-kastély
*Kincstári vagyon körébe tartozó elidegeníthető műemlék
Forrás: KVI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.