Idegen ellenségek

Rendkívül zavaros helyzet állt elő Irakban, ahol az utóbbi hetekben nem múlt el nap anélkül, hogy a síiták és szunniták ne követtek volna el véres támadásokat egymás ellen. Az erőszak eredetét csak találgatni lehet, elvégre a merényletekkel párhuzamosan még a radikális hangvételű vezetők is tárgyalásokat és megbékélést sürgettek. A kérdés tehát az, kinek és miért célja a polgárháborús állapot szítása Irakban?
N. Rózsa Erzsébet szerint a tetteseket valószínűleg az ország határain kívül, az al-Kaida környezetében érdemes keresni. Fontos kérdés – tette hozzá a Közel-Kelet-szakértő –, vajon beszélhetünk-e iraki identitásról. Ez, mint mondja, a kormány megalakulása szempontjából is érdekes, hiszen hiányában kirajzolódhat például egy kurd–szunnita összefogás a jelenleg kormányzó síita Ibrahim al-Dzsafari ellen. Úgy tudni, a kurd politikusok csak akkor támogatják a leendő kormányt, ha megkapják Kirkuk város ellenőrzési jogát. Az olajban gazdag északi város felügyelete a síita csoportok számára is kulcsfontosságú, de a kurdok szavazatai nélkül al-Dzsafari kormánypártjának le kellene mondania kétharmados többségéről a nemzetgyűlésben.
Irak szempontjából eközben nem hanyagolhatóak el azok a terrorcselekmények sem, amelyek az arab kisebbség által lakott dél-iráni Áhvázban történtek az utóbbi hónapokban. Irán a Bászrában állomásozó briteket sejti az akciók mögött, hiszen szerintük a Nyugat belülről akarja bomlasztani a teheráni rendszert.
Annyi bizonyos, hogy a siíták és a szunniták az országhatároktól függetlenül fonódnak össze egymással, elég csak a szent helyeket végiglátogató siíta vallási vezetőkre és diákjaikra gondolni. N. Rózsa Erzsébet emlékeztetett, hogy az 1980–88-as iraki–iráni háború idején sem az iráni szunnitákat, sem az iraki síitákat nem sikerült igazán megmozgatni. A hatalmas nyugati nyomásgyakorlás alatt álló perzsa országnak jelen helyzetben érdeke lehet, hogy bizonytalanságot tartson fenn a megszállt Irakban, ám a túl nagy zűrzavar számára is veszélyforrásokat rejt.