Szeged hajdani piacteréhez közel áll az Anna-kút, amelynek előzményei 1925-ig nyúlnak vissza. Ekkoriban fedezték föl Hajdúszoboszlón azt a kutat, amelyre később a fürdőváros épült. Papp Ferenc, a szegedi gőzfürdő vezetője ráébredt, neki is hőforrásra van szüksége, így fürdője üzemköltségeit jelentősen csökkenthetné. Állami segítségként műszaki eszközöket, szakembereket kapott. A többi a várost terhelte. A szakemberek között volt Pávai Vajna Ferenc, Szoboszló geológus hőse is. Pávai 1926. április 20-án szakvéleményt tett le a város asztalára. A korabeli helyi sajtó bőségesen tudósított a főbb mozzanatokról: „Áll már […] az az Eiffel-toronyszerű hatalmas gerendaalkotmány, amely a mély kút fúrásának lesz az állványzata. Körülötte hatalmas csőtömegek hevernek, titokzatos gépek, szerszámok, és a nagy darabban felbontott aszfalt helyét új léckerítéssel vonták körül.”
Két hét múlva: „Vannak, akik privát szorgalomból pontosan feljegyzik a napi munkateljesítményt. […] Ma 266 méter a mélység.” Júniusban: „438 méternél váratlan komplikációk támadtak: a fúrószár beleszorult a vastag homokrétegbe, úgyhogy meg se lehetett mozdítani többet.” Azonban a munka mégis folytatódott, ugyanis júliusban így írtak: „500 méternél végleg elakadt a mélykút-fúrás. A fúrócső és a fúrószár közé homok került, a további fúrás lehetetlenné vált.” Két nap múlva azonban: „… öröm, az óvatos továbbfúrás 511 méternél szürke agyagot hoz fel a víz.” A munkát 1926. október 12-én fejezték be. Október 13-án mámoros cikk: „ötvennyolc fokos forró víz tört elő kedden reggel a mély kútból. Földgáz is jön…” „… vastag sugárban tört fel a forró víz. Senki sem akart hinni a csodában, amelynek híre pillanatok alatt repülte be az egész várost, és hatalmas tömegeket csalt a mélykút-forrás rácsos kerítése mögé. Hét hónapi szakadatlan munka után 58 C-os víz jön 944 méter mélységből…”
A hévíz karbonátos, szénsavas, más, mint Hajdúszoboszlón. A fúráskor apró buborékok is a felszínre törtek. Egyik alkalommal gumidugós üvegben fölfogták a gázokat, amelyek az üveg feléből kiszorították a vizet; Boucz Károly, a mélyfúrás tervezője és irányítója kihúzta az üveg gumidugóját, és a nyílás fölé gyufát tartott. Halványkékes láng lobbant föl. Van már ingyen gáz is, kiáltott föl valaki. Leszámolhat a város a gázgyárral! Fantasztikus tervek születtek akkor a fehér vízgőzben, az állványok alatt. Egyedül Papp Ferenc, a gőzfürdő igazgatója maradt higgadt. Kiszámította, hogy a mély kút vizének felhasználásával hány százalékkal csökkenthető a fürdő rezsiköltsége.
A kutat tovább fúrták, 1100 méternél is mélyebbre, mert melegebb, 70 Celsius-fokos vizet szerettek volna, és gázt is többet. Azonban elfogyott a cső. Külföldről csak egy hónap múlva tudtak volna szerezni, ám a munka nem állhatott. Be kellett fejezni a fúrást, szűrőcsövet betenni, kiképezni a kutat a termelésre, és a vizet bevezetni a gőzfürdőbe. Az egyik legérdekesebb ajánlat egy németországi cégé volt, amelyik mintha látta volna a jövőt. A gyár hajlandó volt a kút föld alatti csövét rádióantennává átalakítani. Ajánlata szerint a földantenna sokkal biztonságosabb, mint a levegőben lévő, mert hozzáférhetetlen és elpusztíthatatlan, még egy esetleges háborús ágyútűz sem ártana neki.
A kutat üzembe helyezték. Pávai Vajna Ferenc bizakodott: „Nincs messze az idő, amikor az Alföld lakója nem issza a szennyes talaj- és folyóvizet, s nem pusztul el tőle, hanem talán naponként fürdik a föld mélyének megcsapolt, langyos hullámaiban, melyek a gázzal és más hasznos energiaforrásokkal versenyezve világítják, fűtik a lakásokat és hajtják a gépeket.”
1936-ban Patzauer Dezső kereskedő ajánlatot tett Szeged városának, hogy huszonöt évre bérbe veszi a kutat. Ellenszolgáltatásul ivócsarnokot épített, a víz forgalomba hozatalára vállalatot létesített, hogy a bérlet lejárta után díjmentesen átadja a városnak. Harminchét márciusában elfogadták az ajánlatot, és Patzauer Dezső Méder Dániel építésszel fölépíttette a modern ivócsarnokot a MÁV-igazgatósággal szemben. A kereskedő a Fekete Sas utcán keresztül a Kölcsey utcai töltőüzembe vezettette a termálvizet, amelyet lányáról nevezett el. „Értesítettem az akkori polgármestert, hogy pünkösdre megnyitnám a forrást. A polgármester megkérdezte, milyen nevet adsz a gyógyforrásnak? Anna-gyógyforrásnak fogom hívni. Ahogy ezt kimondtam, a polgármester erősen rám nézett, felkelt, megkerülte íróasztalát és megölelt. Kitaláltad a gondolatomat. Én is Anna főhercegnőre gondoltam.” Patzauer Anna majdnem egyidős a róla elnevezett gyógyvízzel, tudniillik 1926-ban született, ma Torontóban él, híres orvos tudós. Az 1936. december 1-jén vett vízmintákból Kocsis J. Endre és Herke Ilona egyetemi kutatók megállapították, hogy ilyen előnyös összetételű víz nincs több az országban. Hasonló öszszetételű vizet akkoriban csak a Kaukázusban és Franciaországban ismertek. Szakvéleményük szerint az Anna-víz lúgos volta miatt megakadályozza a kőképződést az epében és a vesében. Alkalmas vérnyomáscsökkentésre, a szervezet átöblítésére, a kóros anyagcseretermékek eltávolítására. Kiváló a gyomor, a bél, a hólyag és a vesemedence hurutos megbetegedésének megelőzésére, a garat és a gége egészségének megóvására.
Az első hirdetés a város kincséről a Dél-Magyarország 1938. február 23-i számában található: „Anna ásványvíz, a szegedi hőforrás gyógyvize szénsavval telítve mindenütt kapható.” A zsidótörvények életbelépése után gazdát cserélt a vállalkozás, 1950-ben pedig a város kezére került a hőforrás. Az ivócsarnokot 1963-ban lebontották városrendezési okokból. Néhány évre a kifolyót is áthelyezték a gőzfürdő bejáratához.
Sokáig nem törődtek a palackozással, csak 1965-ben kezdte el újra árusítani a Csongrád Megyei Tanács Anna Gyógyvíz-, Üdítőital- és Szikvízipari Vállalata csatos üvegekben. 1976-ban a Dél-alföldi Pincegazdaság vette át a palackozását. Az üzem közelebb költözött a hőforráshoz, mindössze 300 méteres vezetéken érkezett a napi öt köbméter tiszta víz. Naponta tízezer üveget palackoztak. Az új gépsoron azonban a régi csatos üveget nem tudták használni, másfajta után kellett nézni.
De akkor is, mostanában is sokan maguk mennek csatos üvegeikkel, demizsonjaikkal a kúthoz, amely a hetekben kapott új külsőt. A víz azonban a régi, szemerkélő, hideg esőben is vonzza a polgárokat. Péter László nyugalmazott egyetemi tanár hetente kétszer megy demizsonjával a kúthoz. Nem érti, miért nem palackozzák az Anna-vizet. Néhány éve Észak-Afrikában járt, ahol föltűnt neki, hogy mindenki ásványvizes palackkal jár. Ő is vett néhány üveggel, hazahozta a címkéjüket, és barátaival megnézette az összetételüket. A szegedi Anna-víz mindegyiknél jobb minőségűnek bizonyult. „Hát akkor miért nem exportáljuk?! Nem volna kitűnő üzleti lehetőség?” – teszi föl a költői kérdést.
Hogy a kérdés valóban költői, azt az a válasz bizonyítja, amelyet a Szegedi Fürdők Kft. illetékese, Rózsa Péter adott.
– Csak gyógyvízként lehetne palackozni, ez viszont jelentős tőkével rendelkező vállalkozást igényelne, és az értékesítése is bizonytalan lenne. Az Anna-kút jelenlegi hozama sem biztosítana megfelelő bázist egy palackozóüzemnek.
Hát ennyit az Anna-vízzel kapcsolatos mai üzleti álmokról.
origo.hu
Az új pápa mindig remény és kezdet – magyar püspök szólalt meg XIV. Leóról
