Egy hazánkat a kontinens egyik energiakapujává tevő, Ukrajnát elkerülő, váratlanul felkínált déli gázvezeték, a 150 milliárd forintos költségvetéssel tervezett stratégiai gáztározó megépítése és feltöltése, a Gazprom üzletszerzése a gázüzletágban, valamint a Lukoil térnyerése az olajszektorban és Paks üzemidejének meghosszabbításában, illetve részvétel új blokkok majdani építésében. Nagyjából ezek voltak az energiaszektort érintő budapesti tárgyalások fő témái, amelyek világosan jelzik, hogy egyrészről Moszkvát a befektetések érdeklik, másrészt a politikai kapcsolatok légkörének továbbra is kedvező alakulása esetén részt kínál a tranzitútvonalak fejlesztésében.
A megbeszélések igazi újdonsága volt a Kék Áramlat fantázianevű, Törökországig már működő, és orosz gázt szállító vezeték meghosszabbításának lehetősége. A terv hasonló logikát követ, mint az északi, a Balti-tenger alatt épülő, a bizonytalan tranzitországokat elkerülő útvonal, s megoldást kínál az Ukrajna várhatóan elhúzódó instabilitása miatti helyzetre. Továbbra sem egyértelmű azonban, hogy miként viszonyul ez az elképzelés a szintén délről tervezett, iráni és kazah gázt szállítandó Nabucco vezetékhez. A Mol eddig erre az alternatívára összpontosított, s esetleg kvótát kínált volna benne az orosz félnek is. A Gyurcsány Ferenc által most erőteljesen támogatott orosz ajánlat azonban új helyzetet teremt, és lényegében kizárja a Nabucco megépülését. Az sem világos még, mit szól az új elképzelésekhez Törökország, s merre haladna tovább ez az útvonal. Kézenfekvő ugyanis a görög–olasz irány, amely ki ugyan nem zárná, ám háttérbe szoríthatná a bolgár–román–magyar–osztrák leágazást. A megvalósulás tehát még igencsak kérdéses, mindenképpen előny, hogy Magyarország az elsők között sorakozott fel mellé.
A vélemények világszerte megoszlanak az Ukrajnát kikerülő vezetékekről. Az atlanti ihletésű, Kijevet Moszkva ellenében politikai fegyverként használó, jóval inkább amerikai, mint európai érdekeket követő, ideológiai köntösbe bújtatott gepolitikai megközelítés az év elején történtekért egyértelműen Moszkvát hibáztatja. Elvitatja a Kremltől azt a fegyvert, amit ő maga ennél jóval durvábban használ, s álszent módon az sem érdekli, hogy a szovjet és nem a piaci elvek mellett teszi le a garast. Nem akar tudomást venni arról sem – amit egyébként Jehanurov ukrán kormányfő is beismert –, hogy Kijev megcsapolta a gázvezetéket, kockáztatva Európa ellátását. Mások ezt látva inkább kikapcsolnák a potenciális bizonytalansági tényezőket a tranzitból. A németek már léptek is, s a Gazprommal közösen építik az északi vezetéket.
Ugyanígy két egymástól élesen szemben álló táborra oszlanak a hazai szakértők is. Míg például egy rádióműsorban Csaba László közgazdász arról beszélt, hogy az oroszok részesedése a hazai gázszektorban csak még inkább érdekeltté teszi a Gazpromot, s piaci alapon növeli az ellátás biztonságát, Gereben Ágnes Oroszország-szakértő úgy véli, kockázatos lenne, ha az eddiginél nagyobb orosz befolyás érvényesülne a magyar gázpiacon. Mint fogalmaz, az ukrán vagy a grúz példa alapján számolhatunk azzal, hogy alkalomadtán elzárják a csapot, s az áremelések azt mutatják, hogy Moszkva a XXI. század fegyvereként használja a kiszolgáltatott országok esetében a földgáz- és kőolajszállításokat. Cáfolta ezt többször Varró László, a Mol vezető közgazdásza is, aki szerint az alternatív beszerzés inkább például az áralkuk miatt fontos, mert Oroszország és Európa függősége kölcsönös, s Moszkva nagyon is érdekelt a szállítás biztonságában. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a földgáz tekintetében Magyarország orosz függősége reálisan legfeljebb némiképp csökkenthető.
A nemzeti érdekek tehát e téren racionális megközelítést feltételeznek, mint ahogy a pragmatikus, biztonsági szempontokat szem előtt tartó politizálás az energiaszektor közműveinek nemzeti kézben tartását feltételezné. A nemzeti protekcionizmus szellemének nyugati megújulása mutatja, erre törekednek máshol is. A spanyol kormány mindenáron blokkolni próbálja a német E.ON-t abban, hogy megvegye az Endesát, de Párizs is igyekszik megakadályozni az olasz Enel és a Suez francia energiavállalat közti fúziót. Ez lehetne a követendő út Magyarországon is, ha már nem lenne külföldi kézben az egész energiaágazat. Így aztán a magyar kormány legfeljebb időlegesen akadályozhatja meg az E.ON és a Gazprom üzletét a gázszektorról. A szociálliberális kabinet láthatóan még erre sem tesz kísérletet.
origo.hu
Hamarosan találkozhat Donald Trump és Orbán Viktor
