2002. április 21.: A baloldal megnyerte a választásokat, az MSZP 178, az SZDSZ 19, míg a Fidesz–MDF összesen 188 mandátumot szerzett.
2002. április 24.: Szabadlábra helyezték a vecsési számlagyárügy egyik gyanúsítottját, Balázsi Tamást, az MSZP vecsési elnökét.
2002. április 25.: Kuncze Gábor élesen megtámadta az Országos Választási Bizottságot (OVB), „jogi gengszterizmusnak nevezte”, hogy az OVB érdemben foglalkozott a töredékszavazatok újraelosztásának módját kifogásoló állampolgári beadvánnyal. (A bíróság később elutasította a beadványt.) Az OVB-hez tömegesen érkeznek a választások tisztaságát megkérdőjelező beadványok.
2002. május 3.: A Fidesz népi kezdeményezést indít a választási törvény módosítására, ami lehetőséget teremtene a szavazatok újraszámlálására – jelentette be Szájer József, a párt alelnöke. Mint elmondta, soha annyi bejelentés nem érkezett a választások tisztaságával kapcsolatban, mint most, s ez azt mutatja, a társadalom jelentős részében kételyek élnek. Ugyanakkor a Fidesz elfogadja az OVB által kihirdetett eredményt.
2002. május 6.: Kihirdetik a hivatalos választási eredményt, Csurka István bejelentette: a MIÉP nem ismeri el a szerintük csalással kialakult eredményt.
2002. május 8.: Az APEH Bűnügyi Igazgatósága bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntette a nyomozást a Dunaferr off-shore cégeinek ügyében. (A cég menedzsmentje saját magának adott tanácsot 60 millió forintért egy e célra alapított off-shore cégen keresztül.)
2002. május 14.: Bűncselekmény hiánya miatta megszűnt a nyomozás Medgyessy Péter kormányfőjelölt „lobbiügyében” is. Medgyessy cége százezer dollárért arra vállalkozott, hogy ráveszi az V. kerületi szocialista önkormányzati képviselőket, támogassák a Gresham-beruházást. A nyomozás ismeretlen tettes ellen folyt, befolyással üzérkedés bűntettének alapos gyanújával.
2002. május 15.: Megalakult az új Országgyűlés, a testületet köszöntötte Medgyessy Péter is.
2002. május 16.: Kiengedték az előzetes letartóztatásból és felmentették a maffiavád alól Tasnádi Pétert, akit aljas indokból elkövetett súlyos testi sértésért, önbíráskodásért és adócsalásért ítéltek el első fokon. Tasnádi házi őrizetben marad a jogerős ítéletig.
2002. május 27.: Megalakult a Medgyessy kormány. Kovács László külügyminiszter beiktatása utána értekezletet tartott a tárca helyettes államtitkárainak és főosztályvezetőinek, ahol bejelentette, kiknek kell távozniuk. A nemzetbiztonsági bizottság mentességet adott a közbeszerzési törvény alól, hogy Medgyessy Péter házát 100 millió forint közpénzből biztonságossá tegyék.
2002. május 28.–június 2.: Menesztették az APEH és az ÁPV elnökét, a Pénzügyminisztérium két államtitkárát, leváltották a Köztársasági Őrezred parancsnokát és az országos rendőrfőkapitányt. Felmentik a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét és helyére Bálint Pataki Józsefet nevezik ki. Menesztették a Nemzeti Színház igazgatóját is. Visszahívták a Magyar Fejlesztési Bank igazgatóságát és felügyelőbizottságát. Menesztették Gansperger Gyulát, a Budapest Airport elnök-vezérigazgatóját és a Magyar Posta elnökét is.
2002. június 5.: Az MFB felfüggesztette az agrárhitel-kérelmek befogadását.
2002. június 18.: A Magyar Nemzet leleplező dokumentumot tesz közzé Medgyessy Péter titkos ügynök múltjáról. Eszerint a kormányfőt 1977-ben rendőr főhadnaggyá, a BM III/II–7. osztály kiemelt főoperatív beosztottjává nevezték ki. A szigorúan titkos (szt) állományú tisztet D–209-es kódszámon tartották nyilván. A parlamentben a leleplező cikk hatására kitört a botrány. Medgyessy előbb tagadta ügynökmúltját, majd egy képviselői keresztkérdésre kijelentette: „Valóban igaz, hogy a szigorúan titkos állomány tisztjeként védtem a magyar érdekeket”. A kormányfő azzal is védekezett, hogy a KGB ellen dolgozott. Az SZDSZ rendkívüli frakcióülésén felszólította Medgyessyt, tisztázza magát, vagy mondjon le.
2002. június 19.: Az SZDSZ egy nappal korábbi álláspontját megváltoztatva bizalmat szavazott a kormányfőnek. A Fidesz ugyanakkor lemondásra szólította fel Medgyessyt.
2002. június 21.: Szakértők cáfolják, hogy Medgyessy szt-tisztként a KGB ellen dolgozott az IMF-csatlakozásunk előkészítésekor.
2002. június 23.: Tízezres tömeg követelte Budapesten Medgyessy lemondását, aki a Fideszt vádolja az ügynökbotrány kirobbantásával. Kövér László szerint csupán egy pancserpuccs zajlott le az MSZP-ben.
2002. június 24.: Rendkívüli felmondással elbocsátották Baranyay Lászlót, az MFB elnökét.
2002. június 25.: Az Országgyűlés kormánypárti többsége elutasította a Fidesz és az MDF közös javaslatának napirendre tűzését, amely kizárta volna a közéletből a III-as főcsoportfőnökség tagjait, illetve a volt vezető MSZMP-funkcionáriusokat.
2002. június 26.: Leváltották a Magyar Állami Operaház vezetőit is.
2002. június 28.: Kiderül, hogy a III-as főcsoportfőnökség munkatársa volt egykor a frissen kinevezett országos rendőrfőkapitány, Salgó László is.
2002. július 3.: Lemondott a Fidesz elnöki és frakcióvezetői tisztségéről Pokorni Zoltán, miután Meruk József nyilvánosságra hozta, hogy a politikus édesapja ügynöki jelentéseket írt. Medgyessy úgy reagált a történtekre, hogy reméli, mindkét politikai tábor tanul a múltból, és a családi tragédiák helyett béke lesz az országban.
2002. július 4.: Véres rendőrattak a fővárosban. A rohamosztagosok brutálisan megvertek több demonstrálót, annak a tüntetésnek a feloszlatásakor, amelyen a szavazólapok megsemmisítése ellen tiltakoztak, és Medgyessy Péter lemondását követelték. Csillag István gazdasági miniszter bejelentette: a Széchenyi-terv programjára már nem fogad be új pályázatot a GKM, mert a pénzügyi keretet ez évre elköltötték.
2002. július 5.: Rohamrendőrök szállták meg a belvárost, hogy megakadályozzák az újabb tüntetéseket.
2002. július 9.: Menesztették a Hungexpo Rt. igazgatóságát és felügyelőbizottságát. Az új vezérigazgató Barabás János, a KISZ KB egykori tagja, az igazgatóságban kapott helyet a KISZ KB volt vezetője Nagy Imre is. Leváltották a MÁV Rt. vezérigazgatóját is, és visszahívták a vállalat igazgatóságát és felügyelőbizottságát is.
2002. július 10.: Létrehozták a Medgyessy múltját vizsgáló parlamenti bizottságot, valamint Mécs Imre vezetésével egy másik bizottságot, amely 1990-ig visszamenőlegesen a kormánytagok múltját is átvilágítja.
2002. július 11.: A szavazatok újraszámlálását és a kormányfő lemondását követelte több ezer ember két bejelentett budapesti tüntetésen.
2002. július 12.: Közbeszerzési botrány robbant ki a fővárosban. A fővárost 440 milliós kár érheti, mert a Főpolgármesteri Hivatal – formai hibára hivatkozva – nem a legolcsóbb ajánlatot fogadta el egy hídfelújításra kiírt tendernél. Az ellenzék kifogásolja, hogy négy év alatt a főpolgármester 54 külföldi utazáson vett részt: járt az USA-ban, Mexikóban, Japánban, Kínában, Brazíliában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban is.
2002. július 22.: A tiltakozások ellenére megsemmisítették a választások szavazólapjait. A miniszterelnökség 5,7 milliárd forint értékben szerzett be 1550 személyautót és mikrobuszt.
2002. július 26.: A száznapos program reklámozására 44 millió forintot költ a kormány. A kabinet döntött a csődeljárás alatt álló termelőszövetkezetek üzletrészeinek megvételéről, ez 62 milliárdjába kerül a büdzsének.
2002. július 29.: A Magyar Nemzet felmelegíti az Olaj-gate ügyet, amely kamatokkal együtt 10,7 milliárd forint kárt okozott az államnak, mivel az MSZP holdudvarához tartozó cégek nem fizették meg az orosz államadósság lebontása során keletkezett adósságukat a Magyar Államkincstárnak. Kirúgták a Malév igazgatóságát is, a cég új elnöke Huszty András, a régi Horn-káder lett.
2002. augusztus 5.: Az ellenzék kivonult a Mécs-féle bizottságból, mert törvénysértőnek tartotta a működését.
2002. augusztus 6.: A román sajtó arról ír, hogy Medgyessy egy állami bank által erdélyi barátainak üzleti vállalkozását hitelezi több mint 2,5 milliárd forint értékben állami garanciavállalással.
2002. augusztus 14.: A rendszerváltás előtt az Antall–Boros-kormány öt, a Horn-kormány két, az Orbán-kormány négy, és a Medgyessy-kormány egy tagja működött együtt az állambiztonsági szervekkel – jelentette be Tóth Károly, a Mécs-féle vizsgálóbizottság tagja.
2002. szeptember 3.: Az államháztartás hiánya augusztus végéig 656 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 129,8 százaléka – tette közzé a pénzügyi tárca. Ötéves, négyszázmillió eurós – közel százmilliárd forint – hitel felvételéről szerződik szeptember 12-én a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) – nyilatkozta László Boglár, az MFB kommunikációs igazgatója. A kölcsönt autópálya-építésre, agrár- és diákhitelekre, s a bank leánycégeinek támogatására fordítják, a kormány kezességet vállalt a visszafizetésre.
2002. szeptember 5.: Június végén egy hónapi munkáért 150 millió forint tanácsadói díjat kapott a bank informatikai-biztonsági átvilágítását végző Proware Kft. A Proware júliusban megkezdte több MFB-leánycég átvizsgálását is, így a cég számlája év végéig több száz millióra nőhet.
2002. szeptember 24.: A parlamentben napirend előtt Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a fővárosi beruházások körül gyanítható visszaélésekről és Demszky Gábor kampánykiadványairól beszélt. Felhívta a figyelmet arra, hogy „egy derék magyar állampolgár április 3-án közjegyzőnél letétbe helyezett iratában pontosan megjósolta azt, hogy hónapok múlva mely cégek fognak nyerni a Budapest által kiírt útépítési, híd- és felüljáró-felújítási közbeszerzési pályázatokon”. Hozzátette: a közjegyzőnél lévő irat azt is tartalmazta, hogy az öt cég – amelyek már a Horn– Kuncze-kormány útépítései során is kivételezett helyzetben voltak – kárpótlásként kapja a tízmilliárdos megrendelést két korábbi pályázatért.
2002. október 5.: A szerdán szabadon bocsátott Berkecz Mária, a Millenáris Kht. egykori vezetője a rendőrségi eljárás miatt ideg-összeroppanást kapott, ugyanis egynapos fogsága alatt megalázták, meztelenre vetkőztetve kétszer is átvizsgálták – adta hírül lapunk.
2002. október 15.: Több ponton sértik a közbeszerzési törvényt a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. előminősítési felhívásai, amelyek alapján az M3-as, az M7-es és az M70-es gyorsforgalmi utak újabb szakaszainak megépítésére választják ki a cégeket. Csak az az útépítő cég jelentkezhetett a közbeszerzési pályázatra, amelynek az utóbbi öt évre visszamenőleg van autópálya-építési referenciája.
2002. október 24–25.: Bezárja székesfehérvári üzemét az IBM, így 3700 dolgozó munkaviszonya szűnik meg. A szombathelyi Styl Ruhagyár Rt. is megválik 250 dolgozójától.
2002. október 29.: A magyar külügyminiszter egy előző este vetített interjúban a BBC kérdésére válaszolva nem cáfolta, hogy Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök a Kádár-korszakban megfigyeltette a Pénzügyminisztérium munkatársait. (BBC) Az államháztartás – a helyi önkormányzatok nélkül számított – 2002. évi várható hiánya 1403,1 milliárd forint, ami a várható éves GDP 8,4 százaléka – derül ki a Pénzügyminisztérium legfrissebb becsléséből.
2002. november 11.: Házkutatást tartottak tegnap hajnali hat órakor a Happy End Kft. ügyvezetőjénél. Csépányi Nóra a rendőrségi zaklatás miatt november helyett augusztusban hozta világra gyermekét, koraszülött csecsemője jelenleg sincs kielégítő állapotban – értesült lapunk. A fiatalasszonyt előző nap kihallgatásra vitték volna az Aradi utcába, de nem számítottak arra, hogy a kisbabát édesanyja otthon ápolja. A nyomozók a kihallgatástól eltekintettek, ám házkutatást tartottak.
2002. november 12.: A Széchenyi-terv a hazai gazdaság egytizedét képviselő vállalati kört érintette, s minden második településen indított el beruházásokat. Egyforintnyi állami támogatás átlagosan négyforintnyi vállalkozói tőkét „mozdított meg” – derül ki az Ecostat gazdaságkutató intézetnek a programról készített jelentéséből.
2002. november 19.: A kormány elfogadta „a magyar társadalom európai uniós kommunikációs stratégiáját”, amelyet az erre a célra létrehozott Európai Uniós Kommunikációs Közalapítvány irányít. Működésére a idén 500 millió, jövőre 1,5 milliárd forintot költenek. A Fővárosi Bíróság az utolsó gyanúsítottat is szabadlábra helyezte az MSZP közeli vecsési fiktív számlázási ügyben. Így jelenleg egy gyanúsított sincs előzetes letartóztatásban a rendkívül kiterjedt eljárásban. A nyomozás eddigi adatai szerint több mint 15 milliárd forint értékű fiktív bizonylatot állított ki a bűnszervezet.
2002. november 28.: Az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselőjére hivatkozva az ABC News azt jelentette, hogy a Pentagon 5000 iraki ellenzéki személy kiképzését tervezi januártól Európában, s a tévé forrásai szerint Magyarország kész befogadni az irakiakat.
2002. december 6.: Bűncselekmény hiányára hivatkozva megtagadta a nyomozást az MFB szállodaeszköz-vásárlási ügyében az ORFK – értesült lapunk. (Befektetésképpen 202,4 millió forintért többek között tartalék WC-csészéket és munkásmozgalmi rézkarcokat vásárolt Huszty András akkori bankelnök jóváhagyásával a pénzintézet vagyonkezelő cége.)
2002. december 5.: Lemondásra szólította fel Járai Zsigmond jegybankelnököt öt munkaadói szervezet nevében Széles Gábor, az MGYOSZ elnöke. Széles a felszólítást azzal indokolta, hogy az elmúlt egy évben a forint erősödése rendkívüli mértékben sújtotta az exportáló vállalatokat.
2002. december 12.: Egy szocialista önkormányzati képviselő apjának cége építheti meg a Kossuth téren a téli szünet alatt a Medgyessy Péter által ígért jégpályát és a hozzá kapcsolódó létesítményeket 50 millió forintért. Ellenezi a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. privatizációját az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága a kormány álláspontja ellenére.
2002. december 19.: Beleegyezett a kormány abba, hogy a taszári katonai bázison iraki katonákat képezzenek ki.
2002. december 22.: Szó sincs arról, hogy Taszárra iraki ellenzékiek érkeznének; valójában az amerikai hadsereg egységei kapnak kiképzést a somogyi bázison – nyilatkozta Medgyessy Péter az Izvesztyija című napilap december 22-i számában megjelent interjújában. „Nem iraki ellenzékiekről van szó, hanem az amerikai hadsereg egységeiről, amelyek egy esetleges Irak elleni háborúban kisegítő szerepet látnak majd el. Ezek tolmácsok, ellátók és hadtáposok” – nyilatkozta Medgyessy.
2002. december 30.: Medgyessy Péter a kubai Varaderóban üdül – értesült a Magyar Nemzet. Gál J. Zoltán kormányszóvivő ugyanakkor azt állította: fogalma sincs arról, hogy a kormányfő hol tartózkodik, csak telefonon tartják a kapcsolatot.

Hoppá, XIV. Leó pápa már járt Magyarországon