Harács

Tisztán hallatszott, hogy két nő énekel a fürdőszobában, ami reggel hat órakor elég szokatlan volt Bodogán Lajoséknál. A családfő éppen a fürdőszoba felé botorkált, álomittasan vakarta a fenekét a pizsamanadrágon keresztül, közben csak futólag észlelte, hogy árnyként követi őt a lánya, aztán csatlakozik a felesége is. Ez rendjén is volt, hiszen a család tőzeges tápkockák gyártásával foglalkozott, tavasszal minden nap a madarakkal keltek. De ki dalol a fürdőszobában? – akarták egymásnak feltenni a kérdést, amikor egy kigyúrt félvér lépett eléjük, egy szál ágyékkötőben. Roppant markában birsalmabefőttet tartott, kézzel nyúlkált az üvegbe, és csemcsegve ette ki belőle a gyümölcsöt. Udvariasan viselkedett, tört magyarsággal vázolta a helyzetet. Kiderült, hogy ő Abulgázi, aki türelmesen várja, hogy a főnöke befejezze a tisztálkodást, amelyet két gyönyörű háremhölgy dala és fenékrázós tánca tesz kedvesebbé. Bodogánék megtudták, hogy a fürdőszobájukban tartózkodó méltóság nem más, mint a nagy hatalmú Zarbuzán defterdár, akit maga Mahlul alajbég rendelt ki, hogy beszedje az elmaradt harácsot négy engedetlen falutól. A kapudzsi bizalmasan megsúgta, hogy Görcsény, Kishímesház, Szabar és Somberek lakossága nem sok jóra számíthat, köpedelmes népség, a döglegyek megmászta, kibelezett korcs kutyák is különbek náluk, azok ugyanis nem rejtik el sem a dénárt, sem a termést Mohamed szent követei elől.
Bodogán Lajosné ekkor közbevágott, és harciasan megkérdezte Abulgázit, hogy milyen alapon merészelt a befőttekhez nyúlni? A félvér kitátotta a száját, és beöntötte a maradékot. A helva jó, a muhallebi még jobb, de a birsalmabefőtt olyan, mint a fiatal lányok nászkönyörgése – közölte elégedetten.
Istenem, hol vagyok? – kérdezte Bodogán Lajos.
Fogja meg az apu a kezemet! – könyörgött Ilike, a lánya, pedig már huszonhét éves volt.
Később kiderült, hogy Zarbuzán defterdár barátságos ember, nagypapás, ősz szakállal, a csontjaiban kínzó köszvénnyel. Arannyal futtatott kaftánt viselt, hozzá vörös turbánt, és jóformán reggeltől estig a Bodogánék nappalijában felállított díszes sátorban heverészett. Többnyire a tekercsekre rótt deftereket tanulmányozta, olykor Mirza és Alejka erotikus táncában gyönyörködött, közben szüntelenül evett. Göbekli nevű baskír származású szakácsa egész nap Bodogánék konyhájában serénykedett, birkát nyúzott, gyomrot abált, amúgy pedig rendkívül tanulékonynak bizonyult, gyermeteg örömmel csörgette a mélyhűtött zöldborsót, megtanult bánni a sörnyitóval, a tekerős kenyérszeletelőt pedig istenként tisztelte. Mosogatni viszont nem szeretett, azt Ilike volt kénytelen magára vállalni, kitéve magát a szakács mohó tekintetének.
Az az igazság, hogy sok kényelmetlenséget okozott a családnak a törökök jelenléte. Az még hagyján, hogy naponta ötször imádkoztak, de voltak napok, amikor holtfáradt csauszok és állig felfegyverzett azabok adták egymásnak a kilincset, előfordult, hogy harmincan aludtak a lakásban, egyszer verekedés is kitört az előszobában, két görög viaszkereskedő akart kifosztani egy vérbe borult szemű janicsárt. Az eset után Zarbuzán defterdár magához hívatta Bodogán Lajost, anatóliai fügével kínálta, elnézést kért a kellemetlenségért, s azzal az örömteli hírrel szolgált, ha ilyen gördülékenyen halad az adóbegyűjtés, hamarosan továbbállnak. Nyomatékul kinyitotta a bárszekrényt, megmutatta a pénzzel teli vászonzacskókat. Bodogán ekkor szóvá tette, hogy a pincéből eltűnt ötszáz tőzeges tápkocka, ráadásul a csengőt is lelopta valaki a kerékpárjáról, mire Zarbuzán először a tőréhez kapott, de aztán meggondolta magát, és Bodogán Lajos lába elé dobott egy tömött erszényt.
Öt nap múlva Abulgázitól értesültek arról, hogy I. Rákóczi Györgyöt arra kérte a török Porta, hogy vegyen részt a lengyelországi hadjáratban, de nem lehet tudni, hogy alakulnak a dolgok, ugyanis országossá szélesedett a pestisjárvány. Aznap délután Bodogán Lajos örömtől elcsukló hangon újságolta, hogy a törökök lebontották a sátrat, lázasan málháznak, a defterdár indulásra készen áll a kapu előtt a háremhölgyek társaságában. Bámészkodók veszik körül őket, többen fényképeznek, de Zarbuzán fenségesen elnéz a fejük a felett.
Ezek szerint vége. Lássunk neki a nagytakarításnak – adta ki a jelszót Bodogán Lajosné.