Karácsony akcióján a Magyar Autóklub is felháborodott
A Magyar Autóklub elfogadhatatlannak tartja, hogy a fővárosi önkormányzat politikai haszonszerzés céljából ellehetetleníti Magyarország fővárosának közlekedését. A főváros tömegközlekedésének leállítása Budapest teljes közlekedésének megbénulását okozta, számos közlekedő életét keserítette meg, legyen az tömegközlekedést használó vagy éppen gépjárműben haladó.
A Magyar Autóklub fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a több mint egymillió embert érintő közszolgáltatás leállítása, akár rövid időre is, nem használható fel politikai kérdésekben döntések kikényszerítésére. Ehhez más, alkalmas színtért szükséges keresnie a feleknek.
A kormány kész segíteni a fővárosnak
A fővárosi önkormányzat vezetői hibák miatt került abba a helyzetbe, amelyben most van – mondta Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint kérdés, hogy ha telekvásárlásra volt pénz Rákosrendezőn, akkor miért nincs most pénz a BKV működtetésére.
A Karácsony–Tisza-koalíció egy év alatt csődbe vitte a fővárost
– hívta fel a figyelmet a tárcavezető. Hozzátette: a kormány készen áll rá, hogy segítsen, de át kell világítani a főváros működését. A kormány Latorcai Csaba miniszterhelyettest és a Miniszterelnökség vezetőjét jelölte ki a tárgyalásra az önkormányzattal.
Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár emlékeztetett: idén várhatóan 322 milliárdra növekszik a város bevétele, a szolidaritási hozzájárulás pedig nem növekedett annyira, ami indokolná a csődöt.
Át kell világítani a fővárost, hogy kiderüljön, hová tűnt a pénz
– hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: először szükség van egy törvényes költségvetésre, amely jelenleg nincs a városnak.
A kormány az elmúlt években is igyekezett segíteni a fővárosnak. A több száz milliárdos közfejlesztések mellett a kkv-k is kormányzati pályázaton kaphattak pénzt. A főváros vezetése azonban a költségvetéséből elenyésző mértékben segítette a vállalkozásokat. Támogatásuk azért is kiemelten fontos, ugyanis részben a vállalkozásoktól származik Budapest iparűzési adóbevétele.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!