Szerinte a kormánynak egy csőd esetén át kell vennie a közszolgáltatásokat. Rákosrendező megvásárlásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a főváros pénzügyi helyzete és Rákosrendező megvásárlása között nincs összefüggés megítélése szerint, mivel a területet a Budapesti Közművek vette meg.
Szintén újságírói kérdésre válaszolva a főpolgármester kijelentette, hogy nem tervez lemondani.
Nagy Márton: a szolidaritási hozzájárulást mindenkinek meg kell fizetni
A szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban megszólalt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is. Közösségi oldalán a tárcavezető kiemelte: senki sem áll a törvények és jogszabályok felett, a szolidaritási hozzájárulást mindenkinek meg kell fizetnie.
– Ez alól senki sem kivétel. Budapest ezt nem tette meg, ezért
az Államkincstár a szolidaritási hozzájárulás tekintetében az inkasszót jogosan hajtotta végre,
ezt azonnali jogvédelemmel összefüggő intézkedés nem akadályozta. Az inkasszó ebben az esetben az adóbeszedés egyik módja, nem pedig egy közigazgatási eljárás része. Ezért azzal szemben a jogvédelmet nem lehet gyakorolni – emelte ki a miniszter. Hozzátette: a szolidaritási hozzájárulás a költségvetés bevétele, ezért az Államkincstár nemcsak jogosult, hanem köteles is minden lehetséges intézkedést megtenni a hozzájárulás beszedése érdekében.
Csődbe vitte a Karácsony–Tisza tandem a fővárost
Szentkirályi Alexandra a sajtótájékoztatóval kapcsolatban a közösségi oldalán kiemelte: a Tisza és Karácsony csődkoalíciónak egy év sem kellett, hogy csődbe vigyék az ország leggazdagabb városát.
Anno 214 milliárd forint megtakarítással adtuk át a várost, ráadásul az iparűzési adó bevételei is a duplájára nőttek, mégis csődöt mondtak. Ötvenmilliárdos törvénytelen lyukat terveztek be a költségvetésbe, majd ötvnmilliárd forintot kiszórtak a rákosrendezői szeméttelepre
– emlékeztetett a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője. Rámutatott: a budapestiek nem kifogásokat és másokra mutogatást várnak a város vezetésétől, hanem hogy biztosítsák a város működését.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!